„Az általános fejetlenség napjaiban…”

A magyar közéletnek azt a jelentős közíróját gyászolta 1940-ben, a Nyugatban Schöpflin Aladár, aki „mély hatást tudott tenni a közgondolkodásra és fontos tényezőjévé vált… a közéletnek”. Azt a férfiút búcsúztatta, akinek a halálával „csökkent közírásunk színvonala szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt”…

Akinek ”sem vérmérséklete, sem műveltsége nem engedte, hogy együtt ússzon a szélső jelszavak árjával, koncepciója magasabb, szelleme válogatósabb volt, semhogy meg tudta volna fertőzni a szabadjára engedett demagógia…

Pártoktól független maradt.

az a politikai irány, amelynek elkötelezte magát, az események sodrában egyre jobban háttérbe szorult, de, hogy a lelkekből nem szorult ki végképp, azt bizonyítja, hogy Pethő írásainak megmaradt a nagy hatása”…

A mai napig megmaradt.

Az általános fejetlenség napjaiban” A magyar társadalomhoz címen, az általa alapított napilap első oldalán közreadott írásában voltaképpen mindent megfogalmazott, ami egy független magyar hírlaptól elvárható.

Meg is követelhető:

…„történelmi parancs sorsküldötte szolgái vagyunk… nem azért szólalunk meg, hogy írásunkkal vagy hallgatásunkkal elhazudjuk a magyarság sorskérdéseit…

semmire sincs égetőbb és nagyobb szüksége ennek a szegény, meghajszolt, megzavart, elgyávult magyar társadalomnak, mint a független lelkiismeret bátor és bátorító hangjára, amely nem retten meg a múló indulatok őrületétől, amely nem logikán és értelmen túli térségeken tébolyog, amely nem hagyja magát túlüvölteni egy irracionális lelki számum morajlásától, s amely nem fut életbiztosításért valamely divatos szekta főnökéhez a maga vakrémületében”…

Tisztában vagyunk ugyan Deák Ferenc szavaként a közhangulat hatalmával, s tudjuk, hogy válságos időben oly erő az, amely vagy elsodor, vagy eltipor. De éppen Deák Ferenctől tanultuk azt is, hogy a közhangulat fölött is van egy nagyobb hatalom: s ez az önlelkiismeretünk”…

A lapalapító nevét évtizedeken át nem hogy leírni, de még kiejteni sem igen lehetett a Magyar Nemzet háza táján. Feltűntetni a címlapon, a Bodoni antiquával szedett címbetűk alatt csak a lap ötvenedik születésnapjától, 1988. augusztus 25-től kezdve szabadott. Ám azt semmilyen hatalom, szerkesztői önkény nem tudta megakadályozni, hogy a szófogadatlanok Pethő Sándort tekintsék hírlapírói s szerkesztői példaképüknek. Szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt. Főszerkesztők jöttek, pártkatonák mentek, ejtőernyősök landoltak közöttük, „önlelkiismeretük” parancsára Pethő Sándor értékrendje szerint igyekeztek dolgozni a Magyar Nemzet függetlenségükre mindennél jobban ügyelő munkatársai. Minden időben tudták, hogy mire kötelezi őket a Bodoni antiqua meg a lap történelmi szerepe.

A bilincsbe vert beszéd mesterei akartak lenni.

A teljes körű nemzeti függetlenség védelmezői.

Mint Pethő Sándor.

Hogy felsőbb utasításra végrehajtott névváltoztatással visszahozható volna a nyomtatott sajtónak az az öröksége, az a küldetése, és hatása, melyet évtizedeken át közéletünkben a Magyar Nemzet képviselt, ezt, bizony, ép ésszel és sajtótörténeti ismeretekkel felvértezett ember fel nem tételezheti. A lapalapító példaértékű szellemisége, műveltsége és írástudása híján aligha tudják majd az olvasók – az előfizetők! – felismerni a pogányul átkeresztelt közlönyben a Pethő Sándor által 1938-ban alapított Magyar Nemzetet!

Kár a gőzért keresztapák!

kövesse a honlapot a Facebookon is:

2019. november 12.

A párizsi hentes nem akart hős lenni…

A szeretnivaló Gérard Jugnot, a francia filmgyártás ügyeletes „kisembere” ezúttal nem csak színészként, de forgatókönyvíróként és rendezőként is megmutatja, hogy mi mindenre képes az egyszerű ember, ha helyén a szíve meg az esze. 2002-ben forgatott filmje, az Edmond Batignole november 14-én, csütörtökön 17.20-tól lesz látható a FILMBOX műsorán. (És 18-án, hétfőn koradélután, 19-én, kedden délelőtt, 24-én, vasárnap ebéd után…)

tovább >>

2019. november 9.

Történelmi lecke kicsiknek és nagyoknak

Amint az a 133 nap című dokumentumfilmben is elhangzik, össznépi okulásunk érdekében a bolsevik mintára összehozott Magyar Tanácsköztársaság ideológiáktól mentes kibeszélésére készülnek a történészek. Kíváncsian várom – és bizakodásommal aligha maradok magamra –, hogy tudósaink mire jutnak a hosszú időn át félremagyarázott, vagy agyonhallgatott (hallgattatott) történelmi eseménnyel kapcsolatban. Érdeklődésemet az sem apasztja, hogy nagyszüleim – a maguk módján – már hatvan éve tudatosították bennem, milyen világot hagyott maga után a vörösök uralma. Gyermekként elraktározott ismereteimet Nagy Szabolcs munkája is hitelesíti. Sőt: a Muli püspök temet – Tanácsköztársaság Pápán című 2016-os kiadvány azt is tanúsítja, hogy a kommün olyan jelenségeket támogatott, amelyeknek a következményeit ma is megszenvedjük. tovább >>

2019. november 5.

„Hová megyünk?”

Napjainkban is ismerős jelenetekre lel, aki november 8-án, pénteken a huszonöt éve forgatott, Törvénytelen című magyar bűnügyi filmet 21.50-től a Duna Televízióban megtekinti. Gátlástalanul pöffeszkedő urak és elvtársak minden gorombaságra kész testőreik gyűrűjében akciózgatnak benne; közelükben kárpótlás címén visszakapott vagyonkájuktól megfosztott öregek lakat alatt várják a megváltó halált. Utódaik, ha vannak, talán szabadlábon, vagy ideiglenes szabadságvesztésre kárhoztatva – a kilátástalan jövőt. Az elmúlt negyed században András Ferencnek ez a rendezése csak ritkán volt látható a mozikban, a televízióban. Nem is csak a filmforgalmazás gondoskodott róla, hogy a többség előtt ez a mozgóképesített példabeszéd (is) rejtve maradjon. A pártos kötődésű kritikusok is, akik szinte egy szólamban bizonygatták, hogy ez a 104 perc végtelenül unalmas, hamis és ostoba. Ennek ellenére egy-két ember ma is tudja róla: nyomasztó valóságunk tükrébe néz, aki a Törvénytelen című filmmel megismerkedik.

tovább >>

2019. október 29.

Szaffi

Annak a sok évszázados keresztény ünnepnek a közelében, amikor elhunyt szeretteinkről szokás megemlékezni (pontosabban: a halottak napját követő vasárnapon), az élet értelméről mesélő rajzfilmet illeszt műsorába a TV2. Az 1984-es Szaffi – Dargay Attila külföldön is, idehaza is általános elismeréssel fogadott rendezése – a 17. századba visz vissza, de irtóztatóan modern világunkban is képesek vagyunk gyönyörködni benne. Okosodhatunk is általa – négy évestől kilencvennégy évesig!

tovább >>

2019. október 26.

Hatvanhárom éve történt

Tizenhárom évvel ezelőtt, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján a Budakeszi srácok című játékfilm ihletésére a vétlenül meghurcolt, szabadságuktól hosszú időre megfosztott szemtanúkat faggattam: mi történt 1956 október 26-án Budakeszi főutcáján. Ki a gyilkos? Ki az áldozat? Fehér István, Farkas Gyula, Straub János, Gárdonyi József, valamint Riskó Tibor professzor, a Fodor-szanatórium nyugalmazott igazgató főorvosa készségesen válaszolt a kérdéseimre. A Magyar Nemzetben október 21-én és 28-án megjelent írásomat volt, aki elismeréssel fogadta, volt, aki rosszallta. Most, hogy a forradalom hatvanharmadik évfordulóján az M5 jóvoltából emlékműsor lett a Kovács István regénye alapján forgatott játékfilmből, megkerestem azt a munkámat, aminek a tényeit 2006-ban Budakeszi főutcáján nehéz sorsú férfiak gyűrűjében, könyvtárakban, levéltárakban, telefonbeszélgetések alapján gyűjthettem össze. Újraolvasása közben folyton folyvást azt kérdezgettem magamtól, mindazzal, ami hatvanhárom évvel ezelőtt Budakeszin történt, érdemes az internet népét terhelni? Aztán Márity László mosolygós arcképe meggyőzött róla, bizony, érdemes! Mondhatni: muszáj!

tovább >>