Homályosuló tükör

Újságkivágatokkal telített küldeményt hozott a postás pár héttel ezelőtt. Szeretve tisztelt kollégámnak, Ruffy Péternek az 1972 és 1979 között a Magyar Nemzetben megjelent írásait. Örülök, ha hasznát veszi – írta a csomag feladója, a régi Magyar Nemzet lelkes olvasója, aki a pálya- és kortársai által olykor csak Galambnak szólított szerzővel néhányszor személyesen is találkozott. Aki a Magyar Nemzet előfizetőjeként – amint azt a hosszú éveken keresztül őrzött cikkgyűjtemény is tanúsítja – az 1914 és 1993 közt viszontagságos éveket megélő hírlapíróról ma is azt tartja: „a magyarság iránti érdeklődése, mély tudással párosulva, kevesek sajátja”.

Megrendülten fogadtam e csomagot; két feledhetetlen „útkereszteződést” idézett föl bennem. Az egyik az 1980-as évek elején esett meg és az emberséges embert, a keresztényi lelkületű felebarátot juttatta eszembe. Ruffy Pétert, aki a drámaian magára hagyott kollégát egy az íróasztalára „csempészett” Arany János-kézírással vigasztalta.

A másik az 1990-es évtized kezdetéről való, amikor a francia laptulajdonosok által végzetes tájékozatlansággal kinevezett főszerkesztő a színe elé rendelt Ruffy Péterrel közölte: írásaira a Magyar Nemzet nyugdíjasként sem tart igényt. A kulturális rovatban elindított művelődéstörténeti sorozatára semmiképpen sem…

Mint ez az utóbbi szomorú történet alapján is nyilvánvaló, a rendszerváltás nagymenői gyorsan feledték, mi mindent köszönhettek a korábbi pártközpont sürgetésére, meg a franciákat is, másokat is megelőző laptulajdonosok „káderfejlesztési terveinek” a parancsára 1981-ben nyugdíjba zavart hírlapírónak. Ruffy Péter ugyanis, évtizednyi hallgatás után akkor sietett a Magyar Nemzet segítségére – az azóta ezeregyszer félremagyarázott sztrájk óráiban, 1991. október 10-én – amikor nem nézhette tétlenül „a sírt, hol egy lap süllyed el”…

A postán kapott Magyar Nemzet-szemelvények szinte kivétel nélkül mind a Közép-Kelet–Európában jól-rosszul megélhető nemzetiségi kérdéssel foglalkoznak. Lehet-e megmaradni? – ez a dermesztően súlyos kérdés nyugtalanította, nógatta Ruffy Pétert az 1970-es évtizedben. A megtisztelő ajándékként érkező cikkgyűjtemény tanúsága szerint 1972. májusától 1979. december 24-ig.

Ruffy Péter nem rejtette véka alá, miért vesződik e kérdéssel olyan korban, amikor az emberiség „a nagy tömörülések felé halad, s a jövő az emberi integrációnak kedvez, s egyenesen előírja azt”.

Nemzetiségi létben nőttem fel s gyermekségem óta foglalkoztat többség és kisebbség, államszervező nép és nemzetiség viszonya” – vallotta meg 1977. júliusában a Magyar Nemzet hasábjain. Majd azt kezdte sorolni, mi mindent hagytak benne gyermekkori élményei.

Könnyű annak a magyarországi magyar gyereknek, akinek csak az anyanyelvét kell megtanulnia, és nem kerül szembe már gyermekségében a ’két alapvető’, de egymástól merően eltérő ’logikai élménnyel’. Ez a két eltérő logikai élmény már a gyermektől is kemény férfimunkát, érzékenységet, logikai készséget, következtetést, szellemi készenlétet, és bizony nem kevés erőfeszítést kíván és követel”.

Egy héttel később meg – Nemzetiségi kérdés – világkérdés című írásában – azt tudatosította olvasóiban, hogy „minden ötödik magyar ajkú ember számára… sorskérdés, a megmaradás kérdése, az anyanyelv őrzésének kérdése… a többségi népekkel, a más ajkú emberekkel kiépített és kiépítendő viszonya”.

Azt is gyakorta felvetette – noha ez a téma az 1970-es években még a meg nem írandók listáján szerepelt – vajon „belső ügy-e a kisebbségi politika”. Aztán előásta annak a macedóniai Ohridban 1974-ben megtartott kisebbségi szemináriumnak az összefoglalóját, amelynek 96. pontja kimondja: „törvényszerű a származási ország gondoskodása a más országban élő kisebbség sorsáról, s azt nem szabad a belügyekbe való be nem avatkozásra való hivatkozással akadályozni”.

Az anyanyelven megszerzett alapismeretre – Ruffy Péternek ezt az írását a Magyar Nemzet 1977. május elsején közölte – bárhol és bármilyen könnyen ráépíthető a más nyelvű oktatás, míg az anyanyelv elhanyagolásával előállott fogalmi zavarok végigkísérhetnek az egész életen, s eleve leszorítják a képességek kifejlesztését… Olyan törvény ez, melyre Comenius háromszáz és egynéhány évvel ezelőtt felhívta a figyelmet. Mint pedagógus hirdette, hogy nem az anyanyelven kezdeni a tanítást olyasmi, mintha lovagolni tanítanánk a gyermeket, mielőtt járni tudna…”

A Magyar Nemzet előfizetőinek táborában kiváltképpen népszerű hírlapíró azoknak a tudósoknak a felfogásáról is számot adott, akik szerint „a kétnyelvűség a nyelvcsere előiskolája”. Ő maga – mint 1977. december 4-én megjelenő írásában állította – nem igazán hitt ebben. Ám a kétnyelvűséggel kapcsolatos tudományos publikációk ismertetése után a saját tapasztalatairól is beszámolt. Például arról, hogy „az alsósztregovai magyar-szlovák Madách ünnepségen találkozott Madách Imre Besztercebányán élő dédunokájával, aki kézen vezette kis unokáját, Madách Imre szépunokáját. A gyermek már nem beszél magyarul.”

Majd – igen-igen meggyőzően – azt taglalta, hogy „a magyar nyelv nyelvtani rendszere kezd felbomlani”… Hogy a közélet nyelve, a köznyelv mily’ mértékben „roskadozik”…

Mindeközben „a magyar nyelvművelés jobbító és oltalmazó szerepét” nem győzte újra meg újra hangsúlyozni.

Amikor a régi vasárnapi Magyar Nemzetek tanulmányozásában idáig eljutottam, nem tudtam nem felismerni, hogy amit jeles pályatársam negyvenvalahány esztendővel ezelőtt az olvasók tudomására hozott – megváltoztatva a megváltoztatandókat – ma is megszívelendő intelem.

Köznyelvünk roskatagabb, mint negyven évvel ezelőtt; interneten edzett kétnyelvűségünk talán már nem is a nyelvcsere előiskolája, hanem felső tagozatos osztálya.

A magyar nyelvművelés jobbító és oltalmazó szerepét viszont nemigen hangoztatja senki sem. Vagy, ha mégis, kevesen tudnak róla, s aligha hisznek benne.

Nem sokkal az után, hogy a föntebb ismertetett cikkgyűjteményt kezembe vehettem, és a lapozgatása közben lelkemben támadt viharokkal küszködtem, valaki arról értesített, hogy Ruffy Péter tisztelői az egykor Budapest második kerületében élt hírlapíróról utcát szeretnének elnevezni.

Milyen jó is volna, édes Istenem! – sóhajtozom az óta is, rendületlenül.

Szeretett kollégám elhivatottsága, anyanyelvvédő lendülete utcanév formájában is hatni tudna, úgy hiszem.

Ki tudja, talán még roskatag köznyelvünk megreparálásában is segédkezhetne!

Internetes kétnyelvűségünket is megállíthatná!

Homályosuló tükörbe néz, aki a magyar nyelvcsalád szórványait, szigeteit keresi” – írta 1972-ben Ruffy Péter.

Homályosuló tükörbe néz – mondhatjuk mi is, huszonegyedik századi magyarok – aki anyanyelvünk gazdagságát a mai, négy szótagos (többnyire idegen) szavakkal értekező köznyelvben véli felfedezni.

kövesse a honlapot a Facebookon is:

2020. január 21.

A bajba jutott gyerekek őrangyalai: Amy meg az anyja

Két asszony, anya meg a lánya. Mindent megtesznek a bajba jutott gyerekek megmentése érdekében. Pedig az igaz történet alapján forgatott, és a magyar nyelvű Story4 műsorán a hét minden napján megjelenő Amynek ítélve című amerikai sorozat főszereplői nem is angyalok. Hanem magánéleti gondjaikkal is bajlódó, magukra hagyott asszonyok. Egymással is gyakran vitáznak, hozzátartozóikkal is… A magukat mindenhatónak tekintő hivatalnokokkal háborúznak is. Az öt író és tizenkét rendező által 1999 és 2005 között összehozott 114 (?) epizódot „csak” a nézők és a kritikusok szeretik. Szó szerint is határtalanul.

tovább >>

2020. január 19.

Hűvösvölgy

Milyen jó is volna, ha Herczeg Ferencnek Hűvösvölgy címen a jeles író halála után több mint három évtizeddel kiadott visszaemlékezéseit széles körben népszerűsítenék! Világlátásunk tisztulna e szerény kiállítású, kis kötetben olvasható elmés mondások, találó bírálatok és megragadó adomák által. És nem is csak múlt időben… A Szépirodalmi Könyvkiadó zaklatott végnapjaiban, 1993-ban megjelent kiadványt a locsei.net szerzőjének a tragikus sorsú festőművész, Farkas István március 31-ig a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető életmű-kiállítása juttatta eszébe. Miután pedig, a Hűvösvölgy kétszázhetven oldalát újraolvasta, be kellett látnia, „menet közben” történelem- és irodalomtudományi ismeretei is gyarapodtak. És ráébredt arra is, hogy a jelenben is megfontoltabban közlekedhet az, aki Herczeg Ferenc hűvösvölgyi reminiszcenciáit tanulmányozza.

tovább >>

2020. január 14.

Fellini nyomában (Avagy miként találjuk meg önmagunk)

Fellini századik születésnapját a mester híres művei (8 és ½, A bikaborjak) mellett az első-filmes Taron Lexton mozijával is ünnepli január 19-én, vasárnap a köztelevízió. Az igaz történet alapján forgatott amerikai – olasz játékfilm, a Fellini nyomában a Duna Televízió koradélutáni műsorán 13.25-től látható. Kilencvenhárom percével azt mutatja meg, miként hat még ma is az életünkre – a tizenévesekére csakúgy, mint a hetvenkedőkére – mindnyájunk Federicójának a varázsereje. Emellett, persze, a múló idővel együtt deresedő kíváncsiságunkat is újraéleszti ez a szeretetreméltó produkció. Eszünkbe idézi, hogy a 2020-ban kiváltképpen időszerű felliniádákat is érdemes volna „képbe hozni”. A diktatúra és az anarchia sajátos rajzolatát adó Zenekari próbát, az öregedéssel és az elmúlással farkasszemet néző Ginger és Fredet, ijesztően nevetséges (vagy nevetségesen ijesztő?) köznapjaink látomását, A hold hangját… Természetesen a pályakezdő, nagy neorealista immár klasszikusnak tekinthető művei, az Országúton és a Cabiria éjszakái mellett. Vagy után?

tovább >>

2020. január 9.

Glücks bácsiék hagyatéka

A második világháború előtti Párizsban oly’ igen népszerű Farkas István festményeivel – kopasz fáival, üres épületeivel, riasztó tereken megjelenő szellemalakjaival – a józsefvárosi szegényromantika fórumán találkoztam először. Ahol a Teleki tér és a Népszínház utca összeért. Egy vénségesen vén bérházban meghökkentően egyszerű feltételek közt élő nyugdíjas pár otthonában. Glücks Ferencnek és hitvesének a fekhelyükön és tűzhelyükön kívül nem volt szinte semmijük. „Csak” csodálatos képeik és könyveik. Legféltettebb könyveiket (például Márai Sándor összes műveit) szívesen kölcsönadták; a festményekről meséltek. Rendkívüli történeteiket hallgatván, meg is kérdeztem – hírlapíróként mást, mit is tehettem volna: – Megírhatom? – Igen, ha mi már nem leszünk, és a nálunk levő gyűjteményt hivatalosan is közkincsként kezelik – válaszolták. Így aztán Glücks bácsiékról és hagyatékukról 1989-ben írhattam először. Amikor a kecskeméti Cifra-palotában Farkas István életművére másodjára rátaláltam. Most, hogy a Magyar Nemzeti Galériában a művész tragikus halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából Kihűlt világ címmel március 1-ig százhetven Farkas István-kép látható, úgy érzem, Glücks bácsiékat is be kell mutatnom a világnak.

tovább >>

2020. január 7.

M2 Petőfi – kincs, ami nincs

Elvben megfizethetetlen ajándék, a valóságban azonban nem más, csak színlelés az M2 Petőfi Tv programajánlata. A magát a fiatalok „hasznos napi televíziójaként” hirdető közmédia (amely reggel hattól este nyolcig a legkisebbek adója, 0-tól 12 évesig, 20.15-től hajnali ötig a 18-35 éveseké) ritkán szolgál maradandó élményekkel, életbevágóan fontos ismeretekkel! Inkább a Disney Channel által unásig futtatott rajzfilmsorozatokat, tizenévesekre szabott szappanoperákat tálalja. Ígéretüket – amely szerint nézőiket „jelentős részben saját gyártású tartalommal” örvendeztetik meg – M2-őék, bizony, gyakran feledik…

tovább >>

2019. december 31.

Mobiltelefonos BÚÉK, vagy amit akartok

Fejbe is kólint, meg is nevettet az a BÚÉK című magyar játékfilm, amely 2020. január elsején 21.00 órától jelenik meg a TV2 műsorán. Goda Krisztina 2018-as rendezése – mint korábbi munkái: a Csak szex és más semmi, a Veszettek, a Kaméleon – ezúttal is mai magyar valóságunkat tükrözi. Szép sorjában azokat a képmutató, keserű, pipogya, folyton folyvást fenekedő polgártársainkat ülteti elénk, akiknek az igazi egyénisége még legjobb barátaik, közeli hozzátartozóik számára is csak mobiltelefonos segédlettel ismerhető meg. Simlisen is szeretetre (s szánalomra) méltó figura mindahány…

tovább >>

2019. december 24.

Ott legbelül dal van…

Tizennyolc éven át forgatták a Dunatáj Alapítvány munkatársai azt az Ott legbelül dal van… című dokumentumfilmet, amely öt kászoni település maradék népdalkincsét mutatja be. Mohi Sándor rendezése december 29-én, vasárnap 21.35-től tekinthető meg a Duna World műsorán. „Pár hangnyi dallamok – írta Kodály Zoltán 1912-es gyűjtőkörútja után – mintha kőbe vésve állták volna századok viharát”. Ám, mint tudjuk, a kő is mállik, porladását fagykárok, kémiai, biológiai elváltozások is okozhatják. A kászoni dallamok legnagyobb ellensége az idő. S a véle karöltve járó korszerűsödés.

tovább >>

2019. december 17.

Közeledni segíti egymáshoz a hívő és a nem hívő embereket

A karácsonyi ünnepkör figyelemreméltó „háttér-információit” adja az a hatrészes ismeretterjesztő sorozat (címe: A pápa – a történelem legbefolyásosabb embere), amely december 21.-től tekinthető meg a Spektrum Televízió műsorán. A mintegy kétszáznegyven perces produkció legfőbb érdeme, hogy közeledni segíti egymáshoz a hívő és a nem hívő embereket. Meg az, hogy – archív felvételek, dramatizált jelenetek és a sorozat kedvéért felvett, legújabb-kori beszélgetések segítségével – a világtörténelemnek azon korszakait idézi meg, amelyek – vatikáni kooperációval – voltaképpen jelenünkhöz vezettek. A 2018-ban összeállított mozgóképsor számos felvetése közül toronymagasan kiemelkedik két szentencia. Az egyik II. János Pálra vonatkozik: „Az Úr megasztárt küldött a pápai trónra”. A másik a római katolikus világegyház 2013-ban megválasztott pápájára, Ferencre: „Elképesztő ajándék az emberiség számára”.

tovább >>

2019. december 10.

Micsoda öröm, ha hetedik mennyország az otthonod!

Régi szólásmondásaink kutatói szerint a legnagyobb boldogság, a legtisztább öröm részese, aki a „hetedik mennyországban” tartózkodik. A Story4 műsorán hetek óta naponta, azaz hétfőtől vasárnapig megtekinthető Hetedik mennyország című amerikai tévésorozat főszereplői igencsak boldogok lehetnek. Nékik ugyanis hetedik mennyország az otthonuk. A hétgyermekes kaliforniai család mindennapi örömei s bánatai hazai viszonyaink közt is ismerősek. És ez talán nem is olyan meglepő: az önmagukat kereső kis- és nagykamaszok, a felelősségtudattal birkózó majdnem-felnőttek, az idősebb testvéreiknél is bőbeszédűbb és bölcsebb kisiskolások és óvodások a világ számos pontján hasonlítanak egymásra. Ezért aztán a melléjük rendelhető „használati utasításokat” bátran alkalmazhatja az is, aki Közép-Európában él, nem Kaliforniában. Ha tévésorozat formájában érkezik a segédlet, akkor is.

tovább >>

2019. december 6.

Hosszabb idézet

Nemrégiben Jelenits István piarista szerzetestanárt a Magyar Művészet című folyóirat megbízásából, a napjainkban is egyre formálódó Nemzeti alaptanterv árnyékában, a magyartanítás távlatairól kérdeztem. Hallom, hogy Esterházy Pétert kihagyják az irodalomtanításból – mondta. Amikor a beszélgetést befejeztük, hosszabb idézetet adott a kezembe: Dávid Katalin Emlékiratok című kötetének 2014. tavaszát megidéző bekezdéseit. tovább >>