Egy jó ember körül…

Édes Angyalom, meddig szöszmötöl azokkal a 2018-as naptárakkal? Akármelyiket választja, a kutyásat, a macskásat, a madarasat, vagy a virágosat, egyikkel sem tudja szebbé, jobbá tenni a következő esztendőt! A nyolcasok semmi jót nem szoktak hozni, tudhatná, hisz’ többet is megélt közülük! 1968-ra mind a ketten emlékezünk, én 1948-ra is! De bizonyára magácska is!

„Édes Angyalom”, a jó karban lévő nyolcvanas, 1948 hallatán, szigorú pillantásával pásztázza a zsémbes öregurat. Dühödten replikázik is: Még jó, hogy 1848-at nem hozza fel nekem!

Az elegáns belvárosi papírbolt (magyarul: Pirex) népe széles mosollyal nyugtázza az idős pár szóváltását. A pénztár előtti hosszú sorban pedig már azt latolgatják: valójában milyen lesz az újesztendő? Mint amilyen a 2017-es volt? Félelmekkel teli? Gyűlölködő? Harácsoló? Kisemmiző? Politika-mentes övezetekben alkalomadtán örvendezhetünk? De hol találunk effélékre?

Valaki nagy nevetve azt meséli, hogy az internetes évfordulónaptár összeállítói nem tudnak számolni: szerintük 2018 március 15-én arra emlékezünk, hogy „150 éve tört ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc”. Június 23-án meg arra, hogy „150 éve adták ki az első népoktatási törvényt”.

Miután a nagy matematikai feladványon (2018–1848=170) túljutottunk, a mögöttem álló fiatalember a BBC History magyar változatának a 2018-as számát ajánlja a figyelmembe. Érdekes tanulmány olvasható benne arról az esztendőről – mondja – amelyiket a „naptárellenes” öregúr az imént minősített.

Majd a 120 éve, 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királynéra emlékező írásból idéz, ez is a BBC Historyban olvasható: „Az emberekben a rossz környezet és az emberiség által elkövetett bűnök hatására alakulnak ki negatív tulajdonságok.”

Pirexéket magam mögött hagyva, s az imént hallott, dermesztően időszerű citátum által rabul ejtve, útban a pályaudvar felé, azon tűnődtem, vajon hol tudnám megvásárolni a Kossuth Kiadó Zrt. kiadványát. A hosszú vonatozás közben igazán jó olvasmány lehetne!

Aztán, vagy ötven méterre a szerelvénytől, amely szeretteimhez szállított volna, kitörtem a bokámat, és jó pár hétre „röghöz kötött”, járókerettel, majd mankóval bicegő nénike lettem.

A BBC History januári számát karácsony másnapján jótét lelkek röpítették el hozzám. Az ötven évvel ezelőtti eseményekről írt esszét voltaképpen ismerős szövegként fogadhattam (Mark Kurlansky 1968-ról írt tanulmánya a HVG Kiadó jóvoltából már tizenkét évvel ezelőtt megjelent magyarul.)

Azt az idézetet is megleltem, amely első hallásra oly’ igen megragadott. Szerzője William Godwin – és nem Goldwin, ahogyan a BBC History hibásan feltűnteti – angol társadalomfilozófus, politikai publicista, akit a filozófiai anarchizmus megalapítójaként szokás emlegetni.

Az 1756 és 1836 között élt Godwin (aki egyébként a szót: anarchizmus, soha le nem írta) szakadatlanul az ember természet adta jóindulatát hangoztatta. Meg azt, hogy érintkezéseik során az egyének között kormányzati beavatkozás nélkül – sőt ellenére is – működik a természetes harmónia.

Erről én – az idő tájt az ember tökéletesedésében rendületlenül hívő Godwin elméleteiről mit sem tudván – talányos újesztendőnkre váró bicebócaként is megbizonyosodhattam.

Katik, Évák, Nellik, Nikik, Ildikók, Édik tanúsították körülöttem naponta, reggel, délben, este s éjszaka, milyen hatalmas a jóság az emberekben! Hogy milyen odaadóan segítik a bajbajutottakat – a Dél-Nyugat-Ázsiából menekülő fiúkat, lányokat is, nem „csak” társadalombiztosítási azonosító jellel rendelkező, szépkorú honfitársukat – bármit harsognak is odafönt a hivatásos machinátorok a magyar népet, keresztény hitünket, megélhetésünket fenyegető idegenekről. Nem fog rajtuk a krisztusi tanítást feledő, vagy feladó retorika. Természetes megnyilatkozásuk a keresztényi szeretet, akármilyen is a bőrszíne, a vallása, az anyanyelve annak, akinek a szenvedésén, magányán, kétségbeejtő tanácstalanságán segíteni szeretnének.

„Nagyobb egységtől elkülönített területre vonatkozó, körzeti jelenség” tanúja volnék? Vagy országos tüneményé? Nem tudom.

Szultán doktor szerint – akit egyik-másik messziről jött betege szólít e néven, noha a mi fogalmaink szerinti szultáni tulajdonságokat véletlenül sem lehet felfedezni rajta – nem érdemes firtatni, hányan lehetnek, akiknek természetes adottságuk a jóindulat, a segítőkészség, az odaadó szeretet. Szerinte ugyanis

EGY JÓ EMBER KÖRÜL A VILÁG IS KICSIT JOBBÁ VÁLIK!

kövesse a honlapot a Facebookon is:

2018. január 19.

Görgey Artúr visegrádi emlékezete

Halálának 70. évfordulóján, 1986-ban még a Magyar Nemzet hasábjain is csak óvatosan szabadott emlékezni Görgey Artúrra. A Visegrádon megrendezett emlékkiállításról írt ismertetőm például, csak a Tisztelt Szerkesztőség! rovatban jelenhetett meg, az olvasói észrevételek között. És ott is csak akkor, amikor bizonyossá vált, hogy a picinyke tárlatot senki nem tudja már megtekinteni. Az 1986. július 29-én Görgey Artúr visegrádi emlékezete címen olvasható utólagos tudósítás mégis nagy visszhangot keltett. Voltak, akik mérgezett nyilakkal lőttek szeretett lapomra, s voltak, akik azt latolgatták, vajon hogyan lehetne ifjabb Vastagh György Görgey-szobrát a Budai Vár fokára visszaállítani. Velük lelkesen „akciózgattam”.

tovább >>

2018. január 16.

Látta-e már Budapestet télen?

A magyar kultúra napján, Himnuszunk január 22.-i „születésnapján” sem kényezteti el nézőit a köztelevízió. (S a többi se.) A Duna Televízió este tíz után műsorára tűzi Szabó István Szabó Magda írása alapján 2012-ben forgatott játékfilmjét, Az ajtót, előtte s utána – ahogyan mondani szokás – „néma csönd”. Esetleg amerikai-angol akciókrimi-sorozat, Ridikül, tegnapi lieblingek fércnél maradandóbb művei… Pedig ma már a megmondó emberek is tudják, ki is nyilvánítják: irodalomközpontú kulturális életünket ideje volna más művészeti ágak kincseivel gazdagítani. Mozgóképkultúránk azon értékeivel, például, amelyekről számos honfitársunk tán soha nem is hallott. A 60 éves Nemzeti Filmarchívum három héttel ezelőtt hatvan magyar film online megtekintését tette lehetővé. Nagylelkű indítványukba – tekintettel az óriási érdeklődésre és a magyar kultúra napjára – január 22.-ig kapaszkodhatnak az internet bajnokai. Az a korosztály, az a társadalmi réteg azonban, amelyik az online áldásait nélkülözni kénytelen, legfeljebb a televízió jóvoltából ismerhetné meg e figyelemre méltó régi filmeket. Házhoz szállított, valóban ingyenes ajándék gyanánt.

tovább >>

2018. január 9.

Mélyrepülés – Rézivel

Fanyalognak a tévénézők, fintorog a locsei.net szerzője is: a jókora hírkongatással beharangozott televíziós bemutató, amely a háromszáz éve született uralkodónő, Mária Terézia ifjúságát „mozgóképesítette”, magánfelméréseim szerint a legtöbb embernek csalódást okozott. Az irgalmas szívűek az osztrák – cseh – magyar – szlovák életrajzi sorozat szerény anyagi lehetőségeivel indokolják e kétszer száz perc mind valahány gyöngeségét. A köztévénk újévi szuperprodukciójaként futtatott Mária Terézia mellől – szerintem – nem a pénz, hanem a leleményes forgatókönyvíró, az ihletetten erélyes rendező, a felkészült díszlettervező, az ügyes maszkmester is hiányzott. Sőt, a Duna Televízióban január 5-én és 6-án este, fő műsoridőben (!) sugárzott tévé-moziból az a címszereplő is „kimaradt”, akiről bárki – azaz a tudós történész és a hiányos históriai alapképzésben részesített közember is – elhihette volna, hogy legalább olyan otthonosan mozog a XVIII. században, mint a saját korában, a XXI. században.

tovább >>

2018. január 7.

A társadalom jobbítása a fő feladat

2017 karácsonyán új magyar dokumentumfilmmel ajándékozta meg nézőit az M5. A Kisfaludy András által jegyzett produkció, az Elhallgatott zenekarok köztévés bemutatója után a locsei.net gazdája újévi figyelmességnek szánja a tizenkilenc jeles magyar dokumentumfilmes párbeszédes vallomását közreadó kötetről, A befogadó kameráról írt ismertetőt. Figyelmeztetésnek is, hiszen e kiadvány a dokumentumfilm műfaji érdemeit, hatását és lehetőségeit, hitelt érdemlően mérlegeli. Az előszót helyettesítő bevezető tanulmány szerzője, Stőhr Lóránt a híres skót dokumentumfilm-rendező, Grierson örököseinek tartja azokat a rendezőket, akik filmkritikusok, televíziós szakemberek, tudományos kutatók és könnyűzenei mindenesek kérdéseire válaszolva mondják a magukét a mozgókép-gyártásnak arról az ágazatáról, amelynek – teoretikusai szerint – a társadalom jobbítása a fő feladata.

tovább >>

2018. január 2.

A tanúságtévő

Kilencven éve, 1928. január 6-án, Kassán született Bacsó Péter, az 1949 és 2008 közötti időszak mozgóképes tanúságtevője. A sors is kegyes volt hozzá, adottságai is kedvezőnek bizonyultak: hat évtizeden át szinte folyamatosan dolgozhatott. A nagypolitika sem naponta gördített áthághatatlan akadályokat az útjába. Pályatársai, ha kérte, fenntartások nélkül segítették. Többen közülük vevők is voltak a munkáira – Keleti Mártontól Fábri Zoltánig, Makk Károlytól Gyöngyössy Imréig. Felsorolni sem egyszerű a magyar filmtörténet azon műveit – Déryné, Fel a fejjel, Katonazene, Két félidő a pokolban, Virágvasárnap, Szerelem, Isten hozta, őrnagy úr, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka… – amelyek Bacsó Péter forgatókönyvírói, dramaturgi közreműködése nélkül tán meg sem születhettek volna. Vagy, ha mégis, hiányozna belőlük a „bacsós fortély”. Rendezőként az álságosan zavaros hétköznapi valóságot igyekezett hitelesen megörökíteni. Csak mostanában döbbenhetünk rá, hogy a tanúságtevő milyen jól munkálkodott.

tovább >>

2017. december 26.

Szabó Magda legjobb történetei

Századik születésnapján országszerte méltóképpen emlékeztek Szabó Magdára. Az év utolsó hetében a köztévé is iparkodik: közkedvelt regényének, az Abigélnek a televíziós változatát futtatja december 26 és 29. között a Duna Televízió. Ha kunigundás uramék elébb észbe kapnak, az egész esztendőn átívelő mozgóképes visszaemlékezést is kerekíthettek volna a tán legolvasottabb magyar írónő centenáriuma köré, hiszen kevés szerző műveiért kapkodtak oly’ lelkesen a televíziósok és a filmesek az 1960-as, 70-es, 80-as években, de még az új évezredben is, mint az ötvenkét könyvet ránk hagyó Szabó Magda történeteiért.

tovább >>