„Az általános fejetlenség napjaiban…”

A magyar közéletnek azt a jelentős közíróját gyászolta 1940-ben, a Nyugatban Schöpflin Aladár, aki „mély hatást tudott tenni a közgondolkodásra és fontos tényezőjévé vált… a közéletnek”. Azt a férfiút búcsúztatta, akinek a halálával „csökkent közírásunk színvonala szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt”…

Akinek ”sem vérmérséklete, sem műveltsége nem engedte, hogy együtt ússzon a szélső jelszavak árjával, koncepciója magasabb, szelleme válogatósabb volt, semhogy meg tudta volna fertőzni a szabadjára engedett demagógia…

Pártoktól független maradt.

az a politikai irány, amelynek elkötelezte magát, az események sodrában egyre jobban háttérbe szorult, de, hogy a lelkekből nem szorult ki végképp, azt bizonyítja, hogy Pethő írásainak megmaradt a nagy hatása”…

A mai napig megmaradt.

Az általános fejetlenség napjaiban” A magyar társadalomhoz címen, az általa alapított napilap első oldalán közreadott írásában voltaképpen mindent megfogalmazott, ami egy független magyar hírlaptól elvárható.

Meg is követelhető:

…„történelmi parancs sorsküldötte szolgái vagyunk… nem azért szólalunk meg, hogy írásunkkal vagy hallgatásunkkal elhazudjuk a magyarság sorskérdéseit…

semmire sincs égetőbb és nagyobb szüksége ennek a szegény, meghajszolt, megzavart, elgyávult magyar társadalomnak, mint a független lelkiismeret bátor és bátorító hangjára, amely nem retten meg a múló indulatok őrületétől, amely nem logikán és értelmen túli térségeken tébolyog, amely nem hagyja magát túlüvölteni egy irracionális lelki számum morajlásától, s amely nem fut életbiztosításért valamely divatos szekta főnökéhez a maga vakrémületében”…

Tisztában vagyunk ugyan Deák Ferenc szavaként a közhangulat hatalmával, s tudjuk, hogy válságos időben oly erő az, amely vagy elsodor, vagy eltipor. De éppen Deák Ferenctől tanultuk azt is, hogy a közhangulat fölött is van egy nagyobb hatalom: s ez az önlelkiismeretünk”…

A lapalapító nevét évtizedeken át nem hogy leírni, de még kiejteni sem igen lehetett a Magyar Nemzet háza táján. Feltűntetni a címlapon, a Bodoni antiquával szedett címbetűk alatt csak a lap ötvenedik születésnapjától, 1988. augusztus 25-től kezdve szabadott. Ám azt semmilyen hatalom, szerkesztői önkény nem tudta megakadályozni, hogy a szófogadatlanok Pethő Sándort tekintsék hírlapírói s szerkesztői példaképüknek. Szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt. Főszerkesztők jöttek, pártkatonák mentek, ejtőernyősök landoltak közöttük, „önlelkiismeretük” parancsára Pethő Sándor értékrendje szerint igyekeztek dolgozni a Magyar Nemzet függetlenségükre mindennél jobban ügyelő munkatársai. Minden időben tudták, hogy mire kötelezi őket a Bodoni antiqua meg a lap történelmi szerepe.

A bilincsbe vert beszéd mesterei akartak lenni.

A teljes körű nemzeti függetlenség védelmezői.

Mint Pethő Sándor.

Hogy felsőbb utasításra végrehajtott névváltoztatással visszahozható volna a nyomtatott sajtónak az az öröksége, az a küldetése, és hatása, melyet évtizedeken át közéletünkben a Magyar Nemzet képviselt, ezt, bizony, ép ésszel és sajtótörténeti ismeretekkel felvértezett ember fel nem tételezheti. A lapalapító példaértékű szellemisége, műveltsége és írástudása híján aligha tudják majd az olvasók – az előfizetők! – felismerni a pogányul átkeresztelt közlönyben a Pethő Sándor által 1938-ban alapított Magyar Nemzetet!

Kár a gőzért keresztapák!

kövesse a honlapot a Facebookon is:

2019. augusztus 20.

„Az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, az nem szorul rá”

Talán az államalapítás ez évben naptárilag is meghosszabbodó ünnepének a záróakkordjaként kerül a Duna Televízió augusztus 22-i műsorába a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? Hogy derülhessen is a magyar az augusztus 20-án reá zúdított pátosz után? Hogy feledhesse a Sacra Corona címen futtatott mozgóképesített balfogást? Vagy, talán másért? Akár így, akár úgy, ennek a Makk Károly által 1964-ben rendezett filmvígjátéknak mindnyájan örvendhetünk. Megadatik általa, amivel köztévénk máskor oly’ igen ritkán ajándékozza meg egyre fogyatkozó nézőseregét: 22.10-től 23.40-ig felszabadultan kacaghatunk!

tovább >>

2019. augusztus 15.

Asszonysors, gyermeksors, ötvenes évek

Vezető hírként tálalt pár nappal ezelőtt a köztévé egy állítólagos zaklatási históriát. A férfi, aki – a kameráknak a hátát mutatva – az incidenst jelentette, hetet-havat összehordott. (A hírbe hozott protestáns lelkészt atyának nevezte, és a miséiről hadovázott…) Bejelentését és a köztévét is ekként hiteltelenítette. Aligha hibáztatható emiatt; azok ellenben erősen, akik ezen „országos jelentőségű közlemény” megtétele előtt nem tudatták szegénnyel, hogy atyának a római katolikus egyház papjait szólítják, és hogy az evangélikusok, reformátusok nem miséznek. Istentiszteletet tartanak. Azt, hogy e bulvárosan tálalt, csúf eset a közszereplők lejáratásának – régi idők forgatókönyve szerint összehozott – iskolapéldája is lehetne, csak akkor ismertem föl, amikor a jogállamban elfogadhatatlan módon pellengérre állított lelkész gyermekét, az egyre népszerűbb Momentum vezető politikusát is képbe hozták a rettentően ügyetlenül buzgólkodó médiások. Amióta az eszemet tudom, minden zaklatási ügyet elítélek. Kezdeményezőik és elkövetőik megbüntetését igazságszolgáltatásunk fontos teendői közé sorolom. Azt viszont, hogy a közszereplők, a közemberek (!) lejáratásának a vétke hová sorolandó, sajnos, nem tudom. Tanácstalanságomat leplezendő, 1988 karácsonyán a Magyar Nemzetben megjelent írásaimhoz menekülök. Nem amiatt, hogy a Tegnapi adventek – Asszonysors az ötvenes években címen közreadott kolumnák fogadtatását felidézzem. (Voltak, akik jó ideig azt írták, hajtogatták, a rendszerváltás e publikációkkal vette kezdetét.) Hanem, mert azoknak is Donáthok a főszereplői.

tovább >>

2019. augusztus 13.

Tanévnyitó előtti, korhatár nélküli „kötelező tananyag”: Kóristák!

Ezúttal – úgy tűnik – időben próbálják felkészíteni nézőiket, azaz a kis- és nagykorú magyar társadalmat az iskolakezdésre mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi tévétársaságok. A már augusztus derekán felsorakoztatott programok közül (A fantasztikus Róka úr című animációs film a Paramount hétvégi adásnapján, az Egy asszony illata a Filmcafén, az Anya című tv-sorozat a TV2 műsorán…) azt a francia – német – svájci filmet ajánlom olvasóim figyelmébe, a Kóristákat amelyik igazán pontosan és meggyőzően szemlélteti, hogy csak az emberséges pedagógiai módszerek lehetnek eredményesek. Ha egy jóakaratú tanárnak a szabad művészetek valamelyikét – mondjuk a zenét – is sikerül tanóráira belopnia, életre szóló csodákra is képes lehet a közoktatás!

tovább >>

2019. augusztus 6.

Amikor „forr a világ bús tengere”, a meséhez kell menekülni!

Az 1941-es esztendőben nem csak a nagypolitikában, a harctereken, de még a filmgyárakban is forrt „a világ bús tengere”. Orson Welles Aranypolgára szakított a hollywoodi hagyományokkal, a német emigráns, Fritz Lang nagy témája lett a Gestapo E(e)mbervadászata. A Német Birodalomban munkálkodó filmesek a „faji szempontból hasznos halált” próbálták népszerűsíteni. (Produkciójukkal az 1939 után a szellemi és testi fogyatékosok sérelmére elkövetett tömeggyilkosságokat akarták igazolni.) Hazánkban Jugoszlávia lerohanásának, a Szovjetunió elleni hadba lépésnek, valamint az Egyesült Államokkal való hadi állapot kimondásának évében – noha társadalmi gondokat feszegető filmek is készültek – egy édes történelmi filmvígjátéknak örvendtek az emberek. Mi tagadás, az augusztus 9-én, pénteken 22.10-től az M5 műsorán látható Egy éjszaka Erdélyben című nyolcvan perc ma is képes feledtetni gondjainkat! Hogy aztán, a VÉGE felirat után egyre erősebben hasogassanak.

tovább >>