Aki nem tudja, honnan jött,
nem tudja, hová megy…

Magyar találmány a négynapos filmhét, meg a szinte beláthatatlanul elnapolt díjátadás! A Magyar Nemzeti Filmalap kórságos döntésekre is kész; még jó, hogy a hazai mozgóképgyártás lelkes híve a maga privatizált közönség-díját – a saját weboldalán – még belátható időben nyilvánosságra hozhatja!

Van mit díjaznia! A február 8. és 11. között megrendezett 4. Magyar Filmhétre ugyanis, a szívének különösen kedves műfaj mesterei ötvennél is több dokumentumfilmmel jelentkeztek! Pályakezdők és régi mozgóképesek: Babos Tamás, Bőle István, Katona Zsuzsa, Lerner Balázs, Sipos József, Szederkényi Olga…

És milyen érdekes és fontos művekkel ajándékozták meg nézőiket e lekicsinyelt műfaj konokul következetes bajvívói! Hétköznapjaink törvényeit és törvénytelenségeit, közösségünk talányos igazságait is készségesen örökítették meg. De a történelmi és a természettudományos ismeretterjesztés oly’ sokáig rejtegetett fejezeteit is előzékenyen tárták elénk. A művészeti és művelődési „leletmentés” íratlan parancsát is lelkiismeretesen teljesítették. Saját elhatározásuk szerint, nem felsőbbségi utasításra… Némelyikük a saját zsebéből „gazdálkodva”…

Babos Tamás, aki a 2. Magyar Filmhéten Budapest ostroma című dokumentumfilmjével jelentkezett, ez alkalommal Kádár János 56-os árulását „hozta képbe”. Azt a november 1. és 5. közötti, pár napot, amely hazánkban hosszú időre (talán napjainkig?) oly’ sok mindent megváltoztatott. A történet hitelesítésében a rendezőnek más-más oldalról, Wittner Máriától Berecz Jánosig – többen is segédkeztek. Szavaikkal nem „csak” a jelent, de a jövőt is szolgálták. Ezért aztán, az egyórányi dokumentumfilm láttán csöndben reménykedhetünk, hogy legalább az utódaink meglelik e lélekcserélő időket körkörösen megvilágító történelmi igazságot.

Katona Zsuzsa, aki korábban Esterházy Pált, Semmelweis Ignácot, Hamvas Bélát is „tisztázta” már a sokszor s sokféleképpen félrevezetett tévénézők előtt, ezúttal Weiss Manfrédot mutatta be, meghökkentően gazdag dokumentációs anyag fedezetében. Az ifjabb nézőket elmés megoldással igyekezett Az élet ára című összeállítás megismerésére rávenni. A híres család leghíresebb tagjainak mindnyájunk figyelmére érdemes szövegeit tizenéves fiúk és lányok mondandójaként „tálalta”. Figyelemre méltó módszerével a rendezőnő egy-kettőre elérte, hogy a 21. századi néző és a száz-százötven éves történet közt eltűnjék a „korkülönbség”, és, mintha saját korában közlekedne, úgy forgolódhassunk a Katona Zsuzsa által megidézett Weiss Manfréd birodalmában.

Sipos József – három operatőr kíséretében – Bartók Béla másodszülöttjét, a Floridában élő, 93 esztendős Bartók Pétert kereste meg, hogy a leghitelesebb szemtanútól megtudhassa, majd ország-világ tudomására hozhassa, milyen ember volt az édesapja. A világhírű előadóművész és komponista, a tanár és a népzenekutató. A rendező – forgatókönyvíró – producer Sipos József éppen jókor érkezett: az aggastyán még kellő felelősségtudattal tudta felszínre hozni az emlékeit, családi dokumentumait.

Nem csak a zene világa lenne szegényebb, ha ez az egy óránál alig hosszabb Bartók-film nem készülhetett volna el, de az erkölcsi értékrendjét – napjainkban – hasztalan kereső emberiség is. (Bartók Béla – hallhattuk Sipos József filmjében – fölötte állt a politikai torzsalkodásnak. „Minden parancsuralmi rendszert elutasított…” Hol vagyunk mi az ő morális magaslataitól, édes Istenem!)

Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, kétrészes munkájában – Rómát, Milánót, Pestet, Budát, Kolozsvárt, Bonchidát is bejárva – Bánffy Miklós és Bethlen István utódait kereste fel. (Bánffy Miklós a nemzet legnehezebb óráiban vállalta a külügyminiszterséget Bethlen István kormányában. Hogy hazánk a trianoni diktátum után, mérhetetlen veszteségei ellenére is talpra tudott állni, az ő politikai leleményüknek is köszönhető.) E két általános tiszteletre érdemes férfiú utódai – Szederkényi Olga filmjének köszönhetően megbizonyosodhattunk róla – olyan világpolgárok, akik számon tartják, hogy honnan jöttek; hogy övéikért – vagy nyolcvan-száz évvel ezelőtt – mi mindent tettek őseik. A közreműködésükkel készült, kétrészes dokumentumfilmben el is hangzik az a mindennapjaikat irányító bölcs mondás, amelyet voltaképpen mindenkinek érdemes volna megjegyezni: „Aki nem tudja, honnan jött, nem tudja, hová megy, és azt sem, hogy hol tart jelenleg.”

Tudva, vagy öntudatlanul, alighanem ezt az általános igazságot tartják „vezércsillaguknak” napjaink természetfilmesei is. Például Lerner Balázs, aki Budapest inferno című, immár nemzetközi elismeréssel méltányolt produkciójában azt a barlangot mutatja be, amelyről mindezidáig talán még azoknak sem volt tudomásuk, akik naponta a közvetlen közelében járnak-kelnek. Az Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangjaként számon tartott természeti csodát vagy százhatvan éve fedezte fel egy bizonyos Molnár János nevű gyógyszerész. Hogy e természeti csodát mindnyájan megismerhessük, Lerner Balázséknak kellett a témát felkutatniuk, és az akciót – kameráikkal hét kilométeren át, merész búvárok földalatti kutakodásait követve –– szó szerint is kanalizálniuk. Ha a 2017-es gödöllői természetfilm-fesztiválon produkciójukat nem díjazták volna, lehet, hogy, akár műfaji rokonai, eltűnik ez a dokumentumfilm is az alkalmatlan adásidők televíziós süllyesztőjében. Miként Bőle István elvadult legelőket és szántóföldeket bejáró, tüskeirtós filmje; Mosonyi Szabolcs harctereken honos vadvilága…

Másutt, szerte a nagyvilágban azért rendeznek filmfesztiválokat, hogy a mozgóképes műveket ország-világ előtt népszerűsítsék. Hatalmas hírveréssel, díszes bemutatókkal, a közreműködők sztárolásával… Műfaji és közreműködői korlátozások mellőzésével…

Vagy ötven éven át azt hittem, mifelénk is ekként működnek filmgyártásunk közpénzekből összehozott, ünnepi rendezvényei. Hogy a magyar filmheteken még a hátrányos helyzetű dokumentumfilmeket is kellő figyelemmel versenyeztetik.

2018-ban azonban rá kellett ébrednem, hogy a Magyar Filmhét nem a magyar film ünnepe. (A dokumentumfilmé semmiképp’.) A magyar film megszállottan hű rajongóinak (és tényleges támogatóinak) kell gondoskodni róla, hogy az legyen. A nézőknek, mindenkoron. Az internet a segítségünkre lehet ebben is. Ott még a 4. Magyar Filmhéten futtatott dokumentumfilmek javát is megtalálni, a felháborítóan mellőzött játékfilmek mellett: Brazilok, Az állampolgár…

Ha megtekintjük őket, ráébredhetünk, hol élünk és merre tartunk

kövesse a honlapot a Facebookon is:

2018. február 13.

Isten éltesse Cserhalmi Györgyöt!

Az Európa tíz legjobb színésze közé nemzetközi jelentőségű szakmai grémium által beválasztott Cserhalmi Györgyöt kétszáznál is több filmszerepe közül az 1977-es K. O. Csungijával köszönti a Duna Televízió február 15-én, csütörtökön 0.10-kor. Más tévé-adók már korábban elkezdték az 1948. február 17-én született művész ünneplését: az M3 a Rózsa Sándort tűzte műsorára, az AMC a Kontrollt, az M5 A nagy generációt meg a Nárcisz és Psychét… Ám ez a Müller Péter által kitalált, Rényi Tamás által megrendezett és Presser Gábor által „megzenésített” K. O. mindegyiknél jobb választás! Nem azért, mert a történet „eszmei mondanivalóját” az egyik – Bencze Ferenc által hitelesített – mellékszereplő ekként fogalmazza meg: „Mocsokká válik minden a kezetek között!” Hanem, mert a Cserhalmi-jelenség lényegét adja…

tovább >>

2018. február 10.

„A nő nemzetmentő feladatát akkor tudja teljesíteni,
ha figyel a körülötte lévő politikai és szellemi irányzatokra”

Harminchat sajtótermék, száznál is több szép- és szakirodalmi mű, megszámlálhatatlanul sok levéltári forrás és családi irat segítségével igyekszik bemutatni az Európa Könyvkiadó 2017-es kötete, hogy milyen lehetett a magyar nő, szépanyáink nemzedéke 1914 és 39 között. A két szerző, Szécsi Noémi és Géra Eleonóra arra vállalkozik A modern budapesti úrinő című összeállítás négyszáz oldalán, hogy azokat az eseményeket ismertesse meg az olvasóval, amelyek a két világháború között a fővárosban élő lányok és asszonyok hétköznapjaira – közvetve pedig a vidéki Magyarország fehérnépére, dámáira és házirézijeire – a legnagyobb hatást gyakorolták. Ám e mutatós kiadvány olvasója egy-kettőre megbizonyosodhat felőle, hogy a tudós hölgyek életmód-történeti kutatásai korunk hölgyeményeit is érzékenyen érinthetik. Ki-ki saját családi hagyományaira, elődeitől örökölt járandóságára ismerhet általuk.

tovább >>

2018. február 6.

Ne bízzunk a jövőben! (?)

Az abnormális idők megmérgezik a normális embereket is – e szavakkal igyekszik megnyugtatni hitvesét a jólelkű Josef, amikor már az ablakuk alatt is eszelős jeleneteket rendez a háború. Köztisztelettel övezett munkaadóját kilakoltatják; a kényszerűen elhagyott ház idegenek otthona lesz. A szemfüles szomszédok a tulajdonosváltás forgatagában csak azt emelik el, ami megtetszik nekik. Vagy, amivel szívük hölgyét remélik meghódítani. Horst az ajándék mellé jó tanácsot is csomagol: „Minden reggel gyakorold a tükör előtt, hogy az arcodon tükröződjék a lojalitás!” Az Élet mindenáron című cseh filmszatíra február 7-én, szerdán 22.40-től lesz látható a Duna Televízióban.

tovább >>

2018. január 30.

A fájdalom elmúlik, a szépség megmarad

A fájdalom elmúlik, a szépség megmarad, életrajzírói, de a 2012-es Renoir-film állítása szerint is ez volt a válasza az idős mesternek, Pierre-Auguste Renoir-nak, ha környezete azt kérdezgette tőle, miért oly’ igen fontos számára az életörömöt újra meg újra megfesteni, miközben háborús őrület uralkodik a világon, ő maga meg, egyre gyöngébb, betegebb. A február 4-én, vasárnap 23.25-től a Duna Televízióban megtekinthető 111 perc azonban nem „csak” az agg művész napjainkban is rokonszenves – sőt, egyre rokonszenvesebb – életfilozófiáját hozza képbe, de az egymást követő nemzedékek ellentétekkel sebzett kapcsolatát is. Meg az egymásra találásukat…

tovább >>

2018. január 23.

Tesla sugara

A XX. századi tudománytörténet tán legtitokzatosabb alakját, Nikola Teslát és az ő rejtélyes aktáit idézi meg a Discovery Channel január 28-án, vasárnap este 21.00 órakor. A Jack Murphy és Cameron Prince által jegyzett hatvanperces összeállítás Tesla tán legutolsó találmányát, az általa békesugárnak nevezett, mások által halálsugárnak tekintett konstrukciót „hozza képbe”. Azt a szerkezetet, amely már a működési elvét ismertető sajtótájékoztatón is megbukott. A 200 mérföldes körzetben pusztító sugár helyett az amerikai hadvezetés és a politikai hatalom is az atombomba továbbfejlesztése (tökéletesítése?) mellett szavazott. A Föld lakói, persze, akkor lehettek volna igazán boldogok, ha egyikről sem hallottak volna. Sem a sugárról, sem a bombáról. Sohasem…

tovább >>

2018. január 19.

Görgey Artúr visegrádi emlékezete

Halálának 70. évfordulóján, 1986-ban még a Magyar Nemzet hasábjain is csak óvatosan szabadott emlékezni Görgey Artúrra. A Visegrádon megrendezett emlékkiállításról írt ismertetőm például, csak a Tisztelt Szerkesztőség! rovatban jelenhetett meg, az olvasói észrevételek között. És ott is csak akkor, amikor bizonyossá vált, hogy a picinyke tárlatot senki nem tudja már megtekinteni. Az 1986. július 29-én Görgey Artúr visegrádi emlékezete címen olvasható utólagos tudósítás mégis nagy visszhangot keltett. Voltak, akik mérgezett nyilakkal lőttek szeretett lapomra, s voltak, akik azt latolgatták, vajon hogyan lehetne ifjabb Vastagh György Görgey-szobrát a Budai Vár fokára visszaállítani. Velük lelkesen „akciózgattam”.

tovább >>

2018. január 16.

Látta-e már Budapestet télen?

A magyar kultúra napján, Himnuszunk január 22.-i „születésnapján” sem kényezteti el nézőit a köztelevízió. (S a többi se.) A Duna Televízió este tíz után műsorára tűzi Szabó István Szabó Magda írása alapján 2012-ben forgatott játékfilmjét, Az ajtót, előtte s utána – ahogyan mondani szokás – „néma csönd”. Esetleg amerikai-angol akciókrimi-sorozat, Ridikül, tegnapi lieblingek fércnél maradandóbb művei… Pedig ma már a megmondó emberek is tudják, ki is nyilvánítják: irodalomközpontú kulturális életünket ideje volna más művészeti ágak kincseivel gazdagítani. Mozgóképkultúránk azon értékeivel, például, amelyekről számos honfitársunk tán soha nem is hallott. A 60 éves Nemzeti Filmarchívum három héttel ezelőtt hatvan magyar film online megtekintését tette lehetővé. Nagylelkű indítványukba – tekintettel az óriási érdeklődésre és a magyar kultúra napjára – január 22.-ig kapaszkodhatnak az internet bajnokai. Az a korosztály, az a társadalmi réteg azonban, amelyik az online áldásait nélkülözni kénytelen, legfeljebb a televízió jóvoltából ismerhetné meg e figyelemre méltó régi filmeket. Házhoz szállított, valóban ingyenes ajándék gyanánt.

tovább >>

2018. január 9.

Mélyrepülés – Rézivel

Fanyalognak a tévénézők, fintorog a locsei.net szerzője is: a jókora hírkongatással beharangozott televíziós bemutató, amely a háromszáz éve született uralkodónő, Mária Terézia ifjúságát „mozgóképesítette”, magánfelméréseim szerint a legtöbb embernek csalódást okozott. Az irgalmas szívűek az osztrák – cseh – magyar – szlovák életrajzi sorozat szerény anyagi lehetőségeivel indokolják e kétszer száz perc mind valahány gyöngeségét. A köztévénk újévi szuperprodukciójaként futtatott Mária Terézia mellől – szerintem – nem a pénz, hanem a leleményes forgatókönyvíró, az ihletetten erélyes rendező, a felkészült díszlettervező, az ügyes maszkmester is hiányzott. Sőt, a Duna Televízióban január 5-én és 6-án este, fő műsoridőben (!) sugárzott tévé-moziból az a címszereplő is „kimaradt”, akiről bárki – azaz a tudós történész és a hiányos históriai alapképzésben részesített közember is – elhihette volna, hogy legalább olyan otthonosan mozog a XVIII. században, mint a saját korában, a XXI. században.

tovább >>