Brazil, vagy amit akartok

Harminc éves. A véle egyidős sikerfilmeket, például Richard Attenborough Tánckarát, Alan Parker Madárkáját, Sydney Pollack Oscar díjjal jutalmazott, afrikás moziját rég feledtük, vagy pallérozottan unjuk. Terry Gilliam 1985-ös Brazilja azonban ma is olyan időszerűnek tűnik, mintha tegnap forgatták volna, méghozzá a mi régi kacatokkal és modern ketyerékkel zsúfolt retro-futurista világunkban. Aki nem hiszi, járjon utána: a Duna Televízió augusztus 9-én, vasárnap 22.55 órai kezdettel vetíti a Monty Python frontemberének híresen hírhedt rendezését.

Kim Greist, Jonathan Pryce és Robert De Niro játssza a három pozitív hőst Terry Gilliam filmjében: a határozott jellemű kamionsofőr-lányt, az álmodozó kishivatalnokot és a szerelőt, aki mindent meg tud javítani, amit odafönt vagy odalent, a bal vagy a jobb oldalon elrontanak

Persze, nem is csak a Brazil tárgyai juttatják eszünkbe a saját környezetünket, az ős-öreg írógépekből szerkesztett számítógép-klaviatúrák, a hirtelen, ám roppant következetesen csődöt mondó kenyérpirítók és kávéfőző-masinák, de a hirdetményeken megjelenő s a televíziós hírműsorokban elhangzó szövegek is. Siessen, amíg a készlet tart! – hajtogatja a szuper-televíziók rengetege előtt ágáló kereskedő pár másodperccel azelőtt, hogy az egész kóceráj felrobban. Fogyasztók Krisztusért! – e szavakkal igazolja magát a vásárlást minden elébe helyező, mondvacsinált keresztényiség. A miniszterhelyettes a televízióban magabiztosan nyilatkozik: hamarosan legyőzik a terroristákat, mert a kormány erkölcsileg fölöttük áll. Aztán a 140 perces film utolsó két órájában szinte mást sem látni, csak erőszakot, megfélemlítést, hatalmaskodást. Nem könnyű kideríteni, hogy kik lehetnek az elkövetők, a kormány úgynevezett rendfenntartó alakulatai ugyanolyan egyenruhát viselnek, mint az úgynevezett terroristák…

A családfőt Mikulásra váró gyermekei köréből ugyanolyan lendülettel ragadják ki s hurcolják el mindörökre a tájékoztatási (?) minisztérium kiküldött munkatársai, mint ahogyan a terroristák hatástalanítják kiszemelt áldozataikat. Az utóbbiaknál legfeljebb a „papírmunka” kevesebb, az aláírandó, majd iktatandó akták és nyugták tömkelege, melyek nélkül a rendszer nem is létezhetne. Persze, azokkal is nehézkesen és szakszerűtlenül működik. Mérhetetlenül sok műszaki hibával is, de – állítólag – tévedhetetlenül. Mindhalálig. Pontosabban: minden védtelen lény haláláig.

A Brazil által megjelenített államgépezetben a papírmunka szinte mindennél fontosabb

A Jonathan Pryce által megszemélyesített Sam, befolyásos emberek tétova pártfogoltja, környezetének gyilkos ellentmondásai elől csodás álmokba menekül. Ám a képzelet és a valóság határán olyan hatások érik, amelyektől képtelen szabadulni. Tudja, hiszen gyakran hallotta, hogy „az egyénieskedés sokba kerül”, mégis a lázadást választja. Hogy mire jut, nehéz megmondani, Terry Gilliamnek ugyanis, aki a Brazil forgatókönyvét a híres színpadi szerzővel, Tom Stoppard-dal közösen írta, az 1985-ös bemutató előtt – felsőbb utasításra – meg kellett szelídítenie filmjének végkifejletét. Élelmes ember lévén, Gilliam az eredeti verziót is megőrizte, s újabban – néhol – azt illeszti a Brazil végére. Hogy a Duna Televízió melyiket futtatja vasárnap éjszaka, nem tudom. A happy endingeset, amelyben Sam szerelmével együtt kimenekül a puszta létüket is fenyegető városból, és zöld erdők közt folytatja életét? Mi, nézők, persze, akkor sem szabadulhatunk a fergeteges filmszatíra révén megismert metropolisz mozgóképes emlékképeitől, amelyek közt, ki tudja miért, egyre ügyesebben tájékozódunk.

A Brazilt, Terry Gilliam második „igazi” játékfilmjét a világsiker ellenére sem aggatták tele díjakkal. (A Brazilt megelőző s meg is előlegező Időbanditákat e napokban a Cinemax és a Cinemax 2 tartja műsorán, reggeltől estig.) De a 90-es években forgatott filmjeit – A halászkirály legendáját, a 12 majmot, az augusztus 8-án, 22.00 órai kezdettel a Paramount Channelen megtekinthető Félelem és reszketést – sem terhelték túl rangos elismerésekkel. Viszont beszéltek róluk, vitáztak fölöttük. A 2013-as Zéró teorémáról, Gilliam legújabb művéről már szót is alig ejtünk. Pedig, úgy tűnik, nekünk nem is a Brazil pozitív hősei a „kortársaink”, hanem a szorongásaival küszködő, számítógépes szakember, Qohen, aki a virtuális vágyat tekinti a létezés egyetlen értelmének!

2014. augusztus 4.

vissza >>