Mária országában Júdás is névtelen maradna?

Lapos mondattal nem indítunk! – zúgta a Magyar Nemzet szakmai szigoráról elhíresült szerkesztője vagy negyven évvel ezelőtt. Intelmét egy életen keresztül követtem, sőt, népszerűsítettem is. A dokumentumfilmes Varga Ágota legfrissebb munkája láttán (címe: Operatív érték – a besúgottak) azonban, feledve e figyelmeztetést, a világ legbanálisabb kérdését kell feltennem: Kinek készülnek a múltidéző dokumentumfilmek? A rendezőnek és munkatársainak? A filmben „nyílt sisakkal” vagy „takarásban” nyilatkozó embereknek? A bemutatni szándékozott kor és téma alapos ismerőinek? Vagy a laikusoknak? A tudatlanok tömegének? A jelennek? A jövőnek?

A Regnum Marianum lelkiségi mozgalmat hivatalosan 1902-ben alapították

Varga Ágota ezúttal a tán legéletképesebb hazai katolikus lelkiségi mozgalomnak, a Regnum Marianum közösségének a vallásüldözés korában, az 1960-as, 70-es években elszenvedett sérelmeit kívánta bemutatni. Előző munkája, A tartótiszt adta hozzá az ösztönzést, az abban bemutatkozó III/III-as belügyminisztériumi főtisztviselő ugyanis, hosszú pályája során szinte számolatlanul szervezte be s állította rá a „regnumosokra” ügynökeit. Kívülről és belülről egyaránt. A rendezőnőt – több ezer oldalnyi ügynöki jelentés áttanulmányozása után – az is bátorította, hogy nyomára bukkant egy olyan, Szegedi István fedőnevű besúgónak, aki a Regnum Marianum közösség tagja, sőt, a film láttán támadt sejtéseink szerint: köztiszteletnek örvendő vezéregyénisége volt. Varga Ágota nyilván arra számított, ha ezt a hasadt jellemet egykori, ma már tisztességben megöregedett társai s a film nézői előtt leleplezi, újabb művével legalább akkora detonációt vált ki, mint 2013-ban A tartótiszttel. (Amelyet, mellesleg szólván, nem történelmi dokumentumfilmes érdemeiért kísért közfigyelem, hanem, mert először állított a világ elé – mondhatni, testközelből – egy „igazi”, azaz: múltjával és önmagával szembenézni képtelen, önelégült titkosszolgálati főmuftit.)

Balás Béla megyéspüspök régi regnumos

A „nagy bumm” azonban – a regnumos besúgottaknak és besúgójuknak „köszönhetően” – ezúttal elmaradt. A rendszerváltásig övéiről szorgalmasan jelentő ügynök, aki sem az arcát, sem a nevét, sem a megbánását nem „adta” a filmhez, nem vállalta a besúgottakkal való szembesítést; a híres közösség tagjai pedig, akik társuk jelentései révén a korabeli hatalom számára „operatív értéket” képviseltek, mindent elkövettek annak érdekében, hogy árulójuk a névtelenség és az arctalan arcátlanság rejtekében maradhasson. Miért kellett, hogy így legyen? Nem tudom. Talán, mert az új Varga Ágota-filmben megjelenők-megszólalók közül többen is azt tartják, a magyarországi katolikus egyház lejáratására törekszik az, aki a múlttal való szembenézést szorgalmazza. Vagy, mint Balás Béla megyéspüspök, régi regnumos állítja, sem a kibeszélés, sem a szembesítés nem segít. „Ki kell törni ebből az ördögi csapdából, mert ennek egyébként soha nem lesz vége”, ezt nyilatkozta. (A „kitörés” mikéntjéhez azonban – ismereteim szerint – ő sem szolgál gyakorlati útmutatóval.) Fura helyzet ez, a hétköznapi emberek számára – érthetetlen is. (Képzeljük el, hová jutott volna a világ, ha az évszázadok során Júdás névtelen maradt volna, s még ma is azt találgatnánk, a tanítványok közül melyiknek a csókja adta a Mestert a katonák kezére?)

Ám teljes bizonyossággal az sem állítható, hogy akkor talán a múltat valóban tisztázó s időtálló dokumentumfilmként üdvözölhetnénk az Operatív érték – a besúgottak című produkciót, ha azzal az évtizedek távlatából is dermesztően ható ténnyel szembesíthette volna nézőit a rendezőnő, hogy a kádári, úgynevezett „puha diktatúra” minden társadalmi csoportot, még a legerősebbnek vélt vallási közösségeket, lelkiségi mozgalmakat is képes volt az ellenőrzése alá vonni. (Olykor éppen legserényebb munkásaik által…) Ebből a filmből ugyanis nem csak a „nagy szembesítés” maradt ki, hanem a lényeg is. Elfelejtette, vagy tán nem is akarta mindenki számára világossá tenni azt, ami már ma is sokak számára magyarázatra szorul, holnap és holnapután valószínűleg még inkább: mi volt a Regnum Marianum rendeltetése, divatos szóval: a működési elve 1902-es megalapításától kezdve. (S még korában, a gondolat ugyanis, amely a Regnum Marianum nevéből is kihallható, hogy Magyarország Mária országa legyen, a XIX. század végén, az elképesztő ipari fejlődés szociális következményei láttán pattant ki Krisztus követőinek a fejéből.) Gyaníthatóan ma már azt is egyre kevesebben tudják, mi rejtőzik e rendkívül jól hangzó fogalom: Mária országa, Regnum Marianum mögött. Azt még kevesebben, hogy a végestelen-végig zaklatott XX. században mi mindent tettek azok a nagy hatású emberek, akik a regnumos közösséghez – felszentelt papként, világiként – csatlakoztak. Hogy fő feladatuknak a gyermekek, a fiatalok – eleinte elsősorban a szegények – természetes alapokon álló nevelését, hitoktatását tekintették (voltaképpen a napjainkban, a Legyetek jók, ha tudtok című olasz filmnek köszönhetően „újrafelfedezett” Néri Szent Fülöp, valamint Don Bosco módszere szerint). De alighanem azt is sűrű homály fedi, pedig szerkesztői példaként is szolgálhatna, hogy a lelkiségi mozgalommal egyidős regnumos újság, a Zászlónk, a kor tán legjobban szerkesztett ifjúsági kiadványa volt. (És, ismereteim szerint, a háborúba ájult ország egyetlen olyan sajtóorgánuma, amely nyíltan és következetesen lebeszélte olvasóit, a 13-18 éves fiúkat arról, hogy a német haditechnikát, a német katonát csodálják…)

Varga Ágota lazán szerkesztett, új filmjében sok szó esik a Regnum Marianumról. A legnehezebb időkből, az '50-es, '60-as, '70-es évekből való, szép emlékeiket idézik fel a produkció kamerái elé ültetett regnumosok. Töredékeket, amelyek a zord világban is csodálatosan fénylő ifjúságukat dicsérik, közösségük erejét és bátorságát tanúsítják. Magáról a mozgalomról alapfokú írásos összefoglalókat ad a film, ha szerencsénk van, társítani tudjuk e rövid ismertetőket az elhangzó reminiszcencia-szilánkokhoz. Megrendítő pillanatoknak is tanúi lehetünk, például, amikor a regnumos perek „nyitányaként” börtönbe zárt, egykori fiatal lány – ajkán finom mosollyal – elmeséli, miként készítették fel közösségi társai a rabság várható buktatóira, s hogyan könnyítette meg rácsok mögötti napjait az „előkészítő tanfolyam”. Értelmetlenül hosszúra nyújtott jelenetekkel is meglepi nézőit a rendező. (Balás Béla végtelennek tűnő autózásával például, rögtön a film kezdetén. Azt várja az ember, a történet forrpontjához vezet ez a szinte a türelem végső határáig elhúzódó kocsikázás, aztán rá kell döbbennie, igazából nincs is tétje a hosszú útnak…) Mindebből azonban még a kádári idők alvilági egyházpolitikáját familiáris közelségből ismerő emberek sem tudják összerakni a Regnum Marianum utóbbi hat évtizedének a hiteles mozgóképes krónikáját. Kérdés, hogy mire jutnak vele a holnap és a holnapután polgárai. Hívők és hitetlenek, az utódaink. Akár okulhatnának is az elődök jó és rossz példáján; a történelmi dokumentumfilmeknek végtére is ez volna az első számú feladatuk. Minden más ez után következik.

Az Operatív érték – a besúgottak című filmmel kapcsolatban, sajnos, ez a „minden más” is kétséges. Számomra például nagy talány, hogy – a hozzá hasonló, „félkész” munkákkal együtt – valaha is képes lesz-e rá, hogy előmozdítsa az ügynökkérdés tisztázását. Ami, mint tudjuk, nem „csak” egyházi kérdés, nem is a keresztényi megbocsátás egyedüli függvénye, de össztársadalmi becsületünk, jó hírünk helyreállításának első szakasza.

2014. november 11.

vissza >>