Mátyás király játszóterén

A napsütéses őszi szünet legnagyobb ajándéka második osztályos unokám számára Buda vára volt. Szüleivel ódon utcáit, tereit járta be, nagyanyjával Mátyás király nyomait kereste. A Halászbástya közelében, a középkori várat, reneszánsz palotácskát idéző játszótéren meg is találta.

A régi várfalakkal övezett területen természetes anyagokból készült növendékbástyákon, függő- és felvonóhidakon, gyermekekre méretezett alagutakon lehet kúszni, mászni, rohangálni

Nem volt könnyű ráakadni a pár héttel ezelőtt, szeptember 5-én felavatott, történelmi gyermekkertre, melyre a játékos-ünnepélyes megnyitó előtt a Fő utcán egy kézzel írt hirdetmény hívta fel a figyelmemet. A helybélinek tűnő felnőttek mit sem tudtak róla, hiába szólítottuk meg őket. Az úgynevezett hivatalos közegek is tétováztak; volt, aki azt feltételezte rólam, hogy a helyszínt a visegrádi Királyi palotával tévesztem össze, melynek a közelében évek óta történelmi játszótér fogadja a gyermekekkel érkező turistákat, csakugyan.

Végül aztán egy szép leányunokám előtt gyökeret eresztő kisfiú igazított el bennünket. Útmutatása hallatán tüstént faképnél is hagytuk, rohantunk az ódon, magas várfallal szegélyezett gyalogjárón, ahonnan már látni lehetett az erős láncokon függő hidat, amelyen a Mátyás és Beatrix képmásával ékesített, nagy kapun át a hőn áhított birodalomba léphetünk. (Fél füllel még hallani véltem, készséges informátorunk mint kérleli a nagymamáját, hogy utánunk jöhessen. De hát te már ezek szerint jártál a Mátyás király játszótéren! – érvelt erre kollégám a nagymamaságban; nem tudta szegény, amit akkor még én sem sejtettem, hogy Mátyás király gyermekvárát nem elég egyszer szemügyre venni, becserkészni. Meghódítani sem.)

Odabent, a nagy forgatagban, tömérdek látnivalóval körülvéve, azt sem tudtuk, mihez kezdjünk. Aztán a reneszánsz palotácskába betérve, az igazi várfalhoz rögzített, negyven méter hosszú, többszintes középkori vár megszállásáról határoztunk. Unokám könnyedén, boldogan, nagymamája hétrét görnyedve, óvatosan. Vártornyokból, lőrések mögül leselkedve, kecses árkádok alatt pipiskedve, függőhidakon az ellenséges haderővel szembekerülve, létrákon mászva, a várbörtönt is kipróbálva…

Miként Mátyás, az igazságos, mi is meglátogattuk a kolozsvári bíró házát, felidéztük a budai kutyavásárt is. Ágyukkal ismerkedtünk, „korabeli” hintákkal és mászókákkal, udvarhölgyekkel és vitézekkel… Az ívó-kúttal is, amely – hogy, hogy nem – a visegrádi vörös márvány szökőkutat juttatta eszünkbe.

A mellvédről – pihenésképpen – olykor az alattunk elterülő városra is lenéztünk, Budapestre, Mátyás király maradék (játék)királyságából. És megfogadtuk, ha csak tehetjük, onnan lentről, ide a magasba gyakran visszatérünk.

2015. november 5.

vissza >>