Csokoládé

A szép és tehetséges francia színésznő, Juliette Binoch hatásos közreműködésével, angol írónő regényéből svéd rendező forgatta a Csokoládé című angol-amerikai filmet, amely a maga mágikus realizmusával arra a korunkban gyakran feledett alapigazságra (is) emlékeztet, hogy jobb lesz az ember, ha olykor belekóstol az élet apró örömeibe. A tizenöt éve megunhatatlan film november 22-én 15.05-kor látható a Paramount műsorán.

Szupercsapat mozgóképesíti Joanne Harris Csokoládé című regényének a történetét, amelyben a csillagok csillaga: Juliette Binoch

Az angol Joanne Harris (aki, mellesleg szólván ugyanabban az évben született, mint az általa kitalált jó boszorkányt oly’ feledhetetlenül megszemélyesítő Juliette Binoch), miközben hosszú éveken át egy fiúgimnázium tanára volt, azzal múlatta pedagógiai heroizmusából megtakarított szabad idejét, hogy regényeket írt. Csokoládé címen megjelent történetére a Svédország és az Amerikai Egyesült Államok között ingázó, svéd filmrendező (kit mi, magyarok nem filmes átiratai révén, hanem az 1977-es ABBA-filmből ismerhettük meg), Lasse Hallström is felfigyelt, és, mert egyébként is az irodalmi adaptációk mestere, nyomban munkához látott. Jó szokása szerint a legeslegjobbakkal dolgozott.

A térképen nem található francia kisvárosban, Lansquenet-ben játszódó történet fő-fő mozgatóját, az „északi szél” által kislányával és varázslatos tudományával együtt változatos helyszínekre röpített ügyes boszorkányt az akkor már méltán világhírű, Oscar-díjjal is jutalmazott színésznőre, Juliette Binoche-ra bízta. Sőt: ezredfordulós produkciójához még a kísérőzenét is Oscar-díjas zeneszerzővel, Rachel Portman-nel komponáltatta meg. (Binoch 1996-ban, Az angol betegben nyújtott alakításáért kapott Oscart, Portman ugyanabban az évben az Emma című film kísérőzenéjéért.)

De a „szupercsapaton” kívül az idő is kedvezett Hallström édes mozijának: 2000-ben, amikor a Csokoládé című film hódító útjára indult, éppen az a fajta hétköznapi romantika hiányzott a mozikból, a képernyőnkről, de alighanem az életünkből is, amit a Csokoládé a maga utánozhatatlanul kedves, ironikus és misztikus stílusában szállított. Az ezredfordulót megélő emberiség nemigen tudott mit kezdeni az időszámítás által, de a róla szóló sok szólammal is agyonmisztifikált váltással. Volt, akit nyomasztott, volt, akit fennköltté tett, és volt, aki a létező legridegebb ésszerűség bástyái mögé menekült előle. Természetes emberségünk látta kárát, hogy – az üzleti élet és a véle szoros kapcsolatban lévő média közreműködésével – természetfölötti fordulatként vártuk és fogadtuk azt az éjszakát, amelyen a XX. század a XXI.-re, a második évezred pedig a harmadikra váltott.

És akkor megjelent a színen, azaz a vetítővásznon, majd a televíziónkban is egy serény és szívélyes fiatalasszony a maga különösen, mi több: titokzatosan finom készítményeivel, hogy jó kedvre, megértésre, melegségre hangolja azokat, akik édes termékeit megkóstolják. Egy bonbon, egy csokoládészelet, vagy más nyalánkság, és – a Csokoládé című filmben legalábbis ez látható – házon belül és kívül a helyükre kerülnek a ki tudja mióta felborult kapcsolatok. Békében, mi több: örömben kezdenek éldegélni a civódó házaspárok, a zsémbeskedő szomszédok, az összeférhetetlen rokonok. Nem kell hozzá lélekbúvár, csoportterápia, idegnyugtató, vagy búfelejtő narkotikum, hogy még a rigolyás néző is fölfogja, a fő téren, Vianne (Juliette Binoche) édességboltjában olyan portéka kapható, amely az ember örömét szolgálja…

Ki tagadná, hogy a mi 2015-ös főtereinken jól mutatna s jól is jönne egy a lansquenet-ihez hasonlóan boszorkányos édességbolt?! Ingerültek vagyunk, elégedetlenek, irigyek… Gyűlölködők is, mindennel és mindenkivel szemben, akit, vagy amit idegennek tartunk. 2015. november 13. óta kiváltképpen. (A Csokoládé című film drámáját is a konzervatív kisváros lakóinak felülről szított előítéletessége szikráztatja fel. A vészesen közelgő tragédiának, tán mondani sem kell, a „csokoládépártiak” állnak az útjába…) Ki dilibogyót szed a lelki sivárságban lecsapódó hétköznapi zaklatottsága ellen, ki pótcselekvésekbe menekül, vad tivornyákba, mély kábulatokba, akciófilmek ádáz forgatagába… Mert nemigen ajánlja senki sem, az élet apró örömeibe kevesen kóstolnak bele mifelénk. Lehet, hogy a Paramount november 22-i műsora láttán – elvétve – ilyesmi is előfordul?

2015. november 17.

vissza >>