Emlékeink nélkül
nem vagyunk önmagunk

Hogy, hogy nem, az idén inkább a felnőtteket örvendezteti meg a televízió mikulásos műsoraival, nem a gyerekeket, ha ugyan bárkiben is örömöt csiholhatnak az olyan gagyi vígjátékok, mint amilyeneket december 5-én és 6-án késő este a Duna Televízió, vagy az Universal Channel illeszt műsorába. A Cinemax viszont egészen más jellegű meglepetéssel szolgál Szent Miklós ünnepén: korunk kiismerhetetlen betegségéről, az Alzheimer-kórról szóló, emberséges tanmesével áll nézői elé. A Megmaradt Alice-nek című, Oscar-díjjal is jutalmazott film december 5-én 20.15-kor, december 6-án 12.25-kor tekinthető meg a Cinemax műsorán. A Cinemax 2 december 6-án 20.15 órai kezdettel vetíti.

A Harvardon tanító, sikeres kutató, Alice Howland története alapján készült film Julianne Moore közreműködésével és a maga művészi eszközeivel azt mutatja meg, mit tehet az ember, ha az Alzheimer-kór jeleit észleli magán

A pár héttel ezelőtt – ha jól sejtem, az Alzheimer-kórral folytatott hosszú küzdelem veszteseként – elhunyt rendező, Richard Glatzer a Harvard népszerű pszichológia professzorának Alice Howland-nek a története alapján dolgozott. (A nyelvi mechanizmusok kutatásában jelentős eredményeket elért asszonyról szóló könyv, Lisa Genova írása, 2012 óta a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, magyarul is olvasható.)

Az egyetemi oktatóként, kutatóként, családanyaként és feleségként egyaránt sikeres Alice, miként az a róla szóló játékfilmben is látható, viszonylag korán, nem sokkal az ötvenedik születésnapja után fedezte fel önmagán ennek az alattomos kórnak az első tüneteit. Lassan, fokozatosan veszítette el a szókészletét, a tartását, a stílusát, az emlékeit. Ez utóbbit fájlalta leginkább: ha valaki, az igazi Alice Howland pontosan tudta, s véle együtt a Julianne Moore által megszemélyesített, filmbéli Alice is gyakran mondogatja, „lényegében az emlékeinkért élünk, emlékeink nélkül nem is vagyunk önmagunk”. E felismerés birtokában szinte másra sem törekszik, mint hogy megőrizze önmagát. Amíg lehet, és ahogyan lehet, hátralevő éveiben Alice-ként szeretne élni.

Nem Richard Glatzer Golden Globe-díjjal, Bafta-díjjal, sőt Oscarral is elismert filmje az első s az egyetlen mozgóképes alkotás, amely az Alzheimerrel sújtott emberek magatartásváltozását, elbutulását, gyors biológiai leépülését mutatja be. A harmadik évezred elején Richard Eyre – ugyancsak igaz történet alapján, a regényíró és filozófus Iris Murdoch és hűséges társa, az irodalomkritikus John Bayley kapcsolatára fókuszálva – azt ábrázolta Iris – Egy csodálatos női elme című produkciójában, hogy még e megalázó kórral szemben is mi mindenre képes az igazán mély és valóban életre szóló szeretet.

Öt évvel később Sarah Polley az Alzheimer-kór „romantikáját” jelenítette meg az Egyre távolabb című kanadai filmben. Állítólag ez is jellemzője e gonosz betegségnek: kiüresedett elmével a régi énjüket elveszítő emberek – nem egyszer ép lelkű hozzátartozóik kétségbeesésétől kísérten – sors- és betegtársaikkal szövetkezve kezdenek új életet…

A Megmaradt Aliece-nek című film messzire kerüli az Alzheimer-kór köré telepíthető romantikát. A múlt és a jelen rendellenes összjátékából adódó drámákat is. Ez a százegy perc voltaképpen a lehetetlenre vállalkozik: annak a betegségnek az első periódusát igyekszik a filmművészet káprázatos eszköztárának a segítségével, mondhatni, általánosító érvénnyel bemutatni, amelynek a kiváltó okai lényegében ismeretlenek, kezelése pedig, sehol és senki számára nem megoldott. És, amelynek a gyakorisága világszerte ijesztő mértékben nő. (2010-ben 35 millió Alzheimer-kóros ember élt a Földön – Magyarországon kétszázezer –, a felmérések szerint ez a szám húszévente a duplájára emelkedik.)

„Vállalását” a megboldogult Glatzer 2014-es mozija – szerintem – hibátlanul teljesíti: a betegség első jeleit önmagán észlelő Alice – a nagyszerű Julianne Moore játékának köszönhetően – hihetően szemlélteti, mit tehet az ember az Alzheimer-kór kiszolgáltatottjaként, legalábbis e neuro-degeneratív betegség korai szakaszában.

(Nem sokat. És azt is csak áldozatkész családi körben, sziklaszilárd anyagi fundamentumon, szikrázóan derűs szellemi háttérrel.)

2015. december 1.

vissza >>