Isten éltesse Bereményi Gézát!

53 évvel ezelőtt Pápán ismertem meg. Akkor éppen Rozner Gézának hívták, és szőke sörényével nemigen tudott mit kezdeni. Emlékszem, Szabó István, a pszichológia tanárom azt mondta, hallani fogunk még róla. Harmincvalahány évvel később, miközben a Széchenyi-film előkészületeiről faggattam, a pápai diákévek is szóba kerültek. Bereményi Géza akkor az olasztanárának, Nagy Sz. Sándornak az alakját is nagy-nagy szeretettel idézte fel. A fővárosból – ki tudja, miért – kiebrudalt fiúnak ő is sokat segített, hogy a felnőtt lét küszöbén, idegen környezetben magára találjon. Az íróként is, filmrendezőként is jelentős életművet maga mögött tudó művész, aki hetven évvel ezelőtt, 1946. január 25-én született, igazolta jó tanárai sejtéseit. Nevelési elveiket is.

Az önéletrajzi ihletésű Eldorádó azt a történelmi pillanatot mutatja be – Eperjes Károllyal a középpontban – amikor a világ értelmes rendje elveszett

A sok műfajú Bereményi Gézát, aki elbeszélőnek, forgatókönyvírónak, dramaturgnak, színházi vezetőnek és filmrendezőnek is klasszis, évtizedeken át a dalszövegíró fedte, s feledtette el. Méghozzá igen méltatlan megközelítésben. Ja, igen, ő az, mondogatták róla, aki Cseh Tamás dalaihoz a szöveget összehozza! Miközben a szöveg és az ének értékrendje szerint helyesebb lett volna talán a sorrenden fordítani.

Új művei sorra-rendre sikert aratnak. (Legutóbbi könyvét például, a 2013-ban megjelent Vadnai Bébit lent is, fönt is, azaz a hétköznapi olvasók és a hivatásos irodalomkritikusok is elismeréssel fogadták.) Aztán, hogy, hogy nem, hamarosan megfeledkeznek róluk.

Szabó Magda regényéből forgatott televíziós sorozata, a Régimódi történet az elmúlt negyed század legjobb hazai televíziós produkciója, mégis kevesen tudnak róla. A 2004-es Hóesés a Vízivárosban című tévéfilmjét, vagy az 1997-ből való Szabadság tér 56-ot – olykor úgy tűnik – egy-két megátalkodott bereményistán kívül senki nem is ismeri. (Miközben egyik-másik tévéadónk a válogatott ócskaságok tárháza lett…)

Az olyan évforduló, mint amilyen Bereményi Géza kerek születésnapja, változtathatna ezen a tékozláson. Leginkább persze, azzal, ha köztelevízióink folyamatosan műsorukon tartanák Bereményi mozgóképes alkotásait. Saját rendezésein kívül azokat a filmeket is, amelyekben forgatókönyvírói talentumát mutatta meg.(Megáll az idő, A nagy generáció, Veri az ördög a feleségét…)

Természetesen az Európai Filmdíjjal kitüntetett Eldorádó január 21.-i újrajátszásának is örülni kell. (A bemutató késői időpontjának, a hajnalig tartó hétköznapi mozizásnak mérsékelt lelkesedéssel…) Ez az önéletrajzi ihletésű film ugyanis nem „csak” a hazai filmtörténetnek, de az egyetemes filmművészetnek is fölöttébb értékes és eredeti alkotása. Bereményi Gézán kívül – tudtommal – senki nem „kapta el” olyan pontosan és nem mutatta be olyan meggyőzően azt a pillanatot, amikor az érték – a piaci, azaz a financiális és az erkölcsi egyaránt – hasznavehetetlenné vált, és a közösségeket a kapcsolatok kezdték el mozgatni. Még a pénz, sőt az arany (!) helyett is. Az Eldorádó története szerint, de szüleink, nagyszüleink keserű tapasztalatai szerint is a II. világháborút követő, úgynevezett békés években – 1948 után – élte át az emberiség ezt a pillanatot, és az óta is a következményeitől szenvedünk.

Bereményi munkásságának – a mozgóképesnek is, a literátorinak is – éppen az a nagy erőssége, hogy, miközben szinte folyamatosan a múltban időzik (A tanítványok című filmje a második világháborút megelőző években játszódik, az Eldorádó az 1948-56 közötti időszakban, a Hóesés… a 60-as évek elején, a Régimódi történet a XIX. század utolsó évtizedeiben, a XX. első óráiban…), mégis a mindenkori jelennel foglalkozik. Képpel, szóval, élet- és társadalomfilozófiájával egyaránt. Aktuálpolitikai áthallások nélkül, de általánosítható érvénnyel.

Az Eperjes Károly által megszemélyesített Monori, a piac királya nem csak az 1945 utáni változásokat értetlenül szemlélő kereskedők tipikus alakja, de minden olyan átláthatatlan fordulaté, amely a világ ésszerű s követhető rendjét borítja fel. (Olykor úgy tűnik, végérvényesen és visszafordíthatatlanul.) Az Eldorádó című film száz perce dermesztő figyelmeztetés: vigyázat emberek, nincs többé mibe kapaszkodnotok! Nem érték többé a munkátok, a tudásotok, a tapasztalatotok, sem a család, a közösség. Bizonytalan a jövő, kiszámíthatatlan a következő órátok is!

A hetvenkedőké is, nem csak a húszéveseké s a középkorúaké, jól tudom. A 70 éves Bereményi Gézának mégis azt kívánom, hogy írhassa s rendezhesse meg azokat a nagy témáit, amelyekről évtizedek óta morfondíroz magában. A „kényszerűen elcsitult országról” tervezett filmjét legalább, „shakespeare-i megközelítésben”! Nagy szükségünk volna rá!

2016. január 19.

vissza >>