„Már a kakas hatvannyolcat kiáltott…”

Nagyváradon a Sebő-együttes koncertjével, Sebő Ferenc új lemezének, a Gryllus Kiadó gondozásában megjelent, SEBŐ 68 című kiadványnak a bemutatásával ünnepelték a Magyar kultúra napját. Nem tudom, hogy ezen a Himnuszunk születésnapjához méltó rendezvényen eszébe jutott-e valakinek, hogy az énekelt versek egyike, Radnóti Miklós Virágéneke éppen Nagyváradon íródott. A költő hitvesének a Naplójából az is megtudható, milyen körülmények között…

A SEBŐ 68-ról már 2015-ben is sok szó esett, az „igazi” lemezbemutatót azonban január 16-án tartották meg a Sebő-együttes tagjai – Barvich Iván, Soós Réka, Tímár Sára, Sebő Ferenc és Perger László – a Budavári Művelődési Házban, a Sebő-klub és táncház évtizedek óta állandó színhelyén

A SEBŐ 68, amely voltaképpen a 2016. február 10-én 69. születésnapjához érkező énekest, gitárost, tekerőlantost, dalszerzőt, egyetemi oktatót és népzenekutatót köszönti, a maga 21 „tételével” Sebő Ferenc teljes eddigi életművére utal. A Titkos Ildikó sokat mondó grafikáival csinosított kiadvány első dala Sebő Feri legelső szerzeménye, az Aquincumban nemzetközi diákbrigádok számára szervezett régészeti ásató-táborban dolgozó műegyetemi hallgató indulója, lelkes kor-, pálya- és munkatársai számára. A korábbi jó latinos, aki székesfehérvári gimnazistaként olykor még régi római költők műveinek a magyarra fordításával is próbálkozott, az aquincumi induló szövegét is maga írta: „Tona ludatus, vis saus megatus/ Muscus, muscus, musculuscus,/ musculusculuscus…”

Az induló dallamának nagy volt a sikere. Szövegének nem annyira. (Talán, mert hiányzott hozzá a szerző által ugyancsak megénekelt „óbor”, mely „jókor jönne… ókor”…) Az 1968-as aquincumi táborozásnak mindettől függetlenül meghatározó szerepe volt Sebő Ferenc életében. Az esti tábortüzek mellett, lengyel, szerb, német, bolgár diáktársaik énekét hallgatva döbbentek rá, évfolyamtársával, Halmos Bélával egyszerre, hogy a magyar fiatalok mennyire nem ismerik a saját népdalaikat. Hát azon nyomban elhatározták, hogy felkutatják, megtanulják és közzéteszik még el nem feledett népzenénket…

A SEBŐ 68-on magyarózdi népdalok jelzik, merre indultak („Rózsa, rózsa, piros rózsa,/ nem leszek szerelmes soha./ Láncot verek a szívemre,/ megmutatom, bírok véle”). A többi dallam a magyar irodalomtörténet remekeit hozza a hallgatóság szíve-lelke közelébe – tekerő, tárogató, pánsíp, ír furulya, bolgár tambura, hegedűszó s ütőhangszerek kíséretében. Csokonai Vitéz Mihály verseit, Weöres Sándor, Nagy László és Szécsi Margit legjobban, legszebben énekelhető költeményeit. (Szécsi Margit Születésnapra írt sorai nem is hiányozhatnának e születésnapi kiadványról: „Már a kakas hatvannyolcat/ kiáltott,/ tagadhattok engem, édes/ barátok./ Gyöngeségtek nem veszem a/ szívemre,/ jó a világ, még nekem is/ jó benne.”)

Radnóti Miklósnak négy énekelt verse hallható a SEBŐ 68-on, három saját költemény és egy Horatius-fordítás, az Énekek harmadik könyvének a 9-es számmal jelölt, utolsó sora miatt („tecum vivere amem, tecum obeam lubens”) tán máig a leggyakrabban idézett költeménye. A sors különös játékának köszönhetően, mindegyikhez „napra kész” kommentárt találni a költő igaz társának és múzsájának, Gyarmati Fanninak nemrég nyilvánosságra hozott Naplójában. Az 1941. április 20-án írt Két karodban című vershez is. („Két karodban nem ijeszt majd/ a halál nagy/ csöndje sem” – írta a szerelmes férfi, miközben hitvese e sorokat rótta gyorsírásos jegyzettömbjébe: „Nem erőszakoskodom kirándulással, mert ki tudja, mennyi muszájkirándulást kell még megtennie. Húszat már behívtak közülük…”)

A nagyváradi keltezésű Virágénekről a Radnóti-kiadványok mind elárulják, hogy a munkaszolgálatos költő az ottani „csapatkórház” betegeként írta e vigasztaló sorokat betegágyához Budapestről szélsebesen odautazó hitvesének. („Hull a sötét, de ne félj,/ megszólal a néma, ezüst éj;/ kivirágzik az égi fa ága,/ hold bámul a béna világra.”) Fanninak a szeretett férfi „beesett kis pofájáról, ”szederjes vörösre sült, viharvert tarkójáról” is volt mondandója. Meg a kórházról, ahol „havonta csak egyszer vagy kétszer húznak ágyneműt”. És ahonnan az ő „kis gólyafiókája” mégis előhúz „egy kis csöpp verset: Virágének, amit közben írt nekem…”

Amikor Sebő Ferenc a fentebb idézett verseket, meg a Bájolót, valamint az Ad Lydiam című, horatiusi „feleselést” megénekelte, még senki nem ismerte Radnóti Miklósné naplójegyzeteit. Talán még a Gyarmati Fanni közvetlen környezetében élő jogörökösök sem. Ám most, hogy a SEBŐ 68-on e költészet legközvetlenebb és leghitelesebb tanújának a feljegyzéseivel is számolva hallgathatjuk e költeményeket, megrendülten nyugtázhatjuk, hogy az énekelt Radnóti-versekbe a dalszerző azokat az 1940-es évekből való „háttér-információkat” is belekomponálta, amelyekről „tételesen” nem volt, nem is lehetett tudomása… Ily módon lett társszerzője Radnóti Miklósnak, ha nem remélte, nem akarta, akkor is.

Hogy Sebő Ferenc azoknak a kortársköltőknek is társszerzője, akiknek a poémáit mostanában kezdte el dalolni, jóval könnyebb tudomásul venni. Már csak azért is, mert a Kossuth-díjas erdélyi költő, Kovács András Ferenc, vagy a magyarországi költőnő, Mesterházi Mónika énekelt verseit a dalszerzővel együtt lehet énekelni. Általánosítható életérzést, sokak számára nyilvánvaló felismerést közvetít valamennyi, korunk nyelvhasználata szerint közreadva, könnyen megjegyezhető, népszerű dallamokkal dúdolva: „Nem hittem volna másnak el,/ hogy engem élve ásnak el… Alkalmazkodni nem tudott/ a síromon ezt olvasod,/ galád világ, galád.”

2016. február 1.

vissza >>