Keresztúton

Zsigmond Dezső, akinek a dokumentumfilmjeit Vukovártól Mar del Plataig oly’ igen nagy figyelemmel követik a szakemberek (is), az utóbbi időkben – a Magyar Média Mecenatúra támogatásával – Magyarpolányban forgatott, a Veszprém megyei, immár nemzetközi hírű település legújabb-kori szomorú históriáját harag és részrehajlás nélkül – felgöngyölítve. Az Egy passió kálváriája című, kétszer ötven perces produkciónak köztévéink nagyböjti műsorában is helye volna, de szinte szünet nélkül békétlenkedő kis magyar valóságunkat minősítő „példabeszéd” is lehetne belőle. Feltéve, persze, hogy sokan ismerik…

A nemzetközi passió szövetség támogatásával saját passiójátékot rendező Magyarpolány a falu lakói által, a község Kálváriájának a „díszlete” előtt előadott misztériumjátéknak köszönhetően lett Európa-szerte ismertté. Idehaza: irigyeltté, belháborúk színterévé

A Krisztus szenvedéstörténetét a nép nyelvén, helyi közösségek által megjelenített passiójátékok közül tán a leghíresebb az oberammergaui előadás. A Bajor-Alpokban fekvő település lakói ugyanis 1634 óta tízévente mutatják be a Jeruzsálemben megesett történetet: Jézus diadalmas bevonulását, majd elárultatását, a kenyérnek és a bornak új értelmet adó utolsó vacsora történetét, elfogatását. Kihallgatásait is, először a zsidók, majd a rómaiak előtt, keresztútját a Koponyák hegyére, megfeszíttetését, kereszthalálát, eltemettetését és feltámadását… Csak a francia-porosz háború és a II. világháború idején maradt el Oberammergauban az előadás.

A magyarpolányiak – bölcs plébánosuk, Ebele Ferenc bíztatására, polgármesterük, Sebe Ferenc, és iskolaigazgatójuk, Csabai Tibor vezetésével az ezredfordulón el is zarándokoltak Oberammergauba, s az ott látottak hatására elhatározták, hogy odahaza, szép természeti környezetben lévő, kétszáz évesnél is öregebb Kálváriájuk előtt, ők is megpróbálnak valami hasonlót létrehozni. Civil kezdeményezésként, politikától függetlenül, hagyományteremtő szándékkal, a keresztény értékek ápolásának folyamatába bekapcsolódva, falujuknak is hírnevet szerezve.

Elhatározásukat – meglepő módon – nem „csak” a nemzetközi passió szövetség támogatta, hanem a falu s a környék lakossága is. Így eshetett meg, hogy az oberammergaui út után egy esztendővel – pár színházi szakember, a fő helyen Tömöry Péter rendező, Keresztes János színész közreműködésével – olyan passiójáték színhelye lett a Balatontól 35 kilométerre fekvő Magyarpolány, amelynek 16 ország négy-négy küldötte vitte el jó hírét a négy égtáj irányába. S maga a faluközösség is felpezsdült általa, felnőtt és gyermek, öreg és fiatal egyaránt örömét lelte a közös produkcióban, amelyben – miként Zsigmond Dezső filmjében is látni s hallani – ki-ki méltósággal játszotta el a rá osztott szerepet. Jelmondatukká vált a passiós polányiaknak: „Ha hiszitek, amit nem láttok, meglátjátok, amit hisztek”.

A 2006-os önkormányzati választások után azonban éppen ezt az élményt, a Kálvária dombi előadások során meglelt méltóságot és a véle együtt járó elismerést irigyelték meg többen is. Az új polgármester(ek) „közbenjárására”, a passiójátékokra hivatkozva vált méltatlan belháborúk színterévé a falu. (Melynek – mellesleg szólván – nem is csak a 2000 és 2014 között évente megrendezett misztériumjáték a büszkesége, 43 országos védettségű és 40 helyi védettséget élvező lakóházával büszkélkedő Műemlékutcáját 1993-ban méltán jutalmazták Európa Nostra-díjjal.)

Zsigmond Dezső dokumentumfilmje, az Egy passió kálváriája, persze, a rendezőtől megszokott tárgyilagossággal mutatja be azt a keresztény emberekhez méltatlan viszályt, amely a települést megosztotta, majd az eredeti passiójátékot – kitalálóival, szervezőivel és pártfogóival egyetemben – eredeti helyszínéről kitiltotta.

A rendező, kit legutóbb Argentínában, a Mar del Plata-i nemzetközi filmfesztiválon – vetélkedések és megmérettetések fölötti megtiszteltetésként – 2014-es, Gyékénykoporsó című dokumentumfilmjéért ünnepeltek, voltaképpen indulása óta tudja, hogy az általa felfedezett és mozgóképei által közreadott vitás, vagy válságos történeteknek sosem lehet ő a döntőbírája. Ezt a lehetőséget a nézőre kell bízni. Feltéve, persze, hogy van (vagy lesz) elég nézője a Magyar Média Mecenatúra által támogatott filmnek…

Pillanatnyilag, úgy tűnik, nemigen forgalmazza senki sem a magyarpolányi passiójáték keresztútját bemutató dokumentumfilmet. Pedig ez az kétszer ötven perc nem „csak” a magyarpolányiak szomorú históriáját beszéli el, de minden olyan civil kezdeményezésre is utal, amelyet az új évezred magyarjai önerőből visznek diadalra, s melyeket – tán éppen emiatt? – hivatalból kérdőjeleznek (vagy fúrnak) meg a mindenkinél mindent jobban tudó, aktuális nagymenők.

Az Egy passió kálváriája című dokumentumfilm a 2000-ben lelkes közemberek által elindított, diadalmas folyamat tönkretételét mutatja meg. Ami utána következett-következik, más dokumentumfilm témája lehetne. Remélhetőleg azt is ugyanolyan pártatlanul és okosan tálalják majd, mint ahogyan a Duna menti országoktól Argentínáig méltányolt Zsigmond Dezső a 2015. májusában elmúlásra ítélt misztériumjátékkal tette.

2016. február 16.

vissza >>