Hölgyek öröme és diadala:
Downton Abbey!

2015 karácsonyán végérvényesen véget ért az új évezred – tán – legnépszerűbb televíziós sorozata, a folyamatosan tíz-tizenkétmillió nézőt vonzó Downton Abbey, folytatását senki sem remélheti. De nem is kell tőle senkinek sem tartania. Forgatókönyvírója, Julian Fellowes „A csúcson hagyjuk abba!” felkiáltással zárta le az 1912-ben, egy yorkshire-i nagybirtokon kezdődő történetet, és az égvilágon senkinek sem engedi át a folytatás jogait. Magyarországon a hat évadon átívelő széria felét ismerhették meg eddig „hivatalosan” az emberek. Lehet, hogy a Viasat3 március 7-től azért kezdi ismételni a legelső epizódtól az arisztokrata Crawley család háza népének a históriáját, mert a svéd Modern Times Group Broadcasting AB tagjaként működő magyar kereskedelmi tévéadó elhozza nekünk az oly’ nagyon várt maradékot is?

Azok a szerencsések, akik a Downton Abbey legutolsó részét is megismerhetik, meggyőződhetnek róla, hogy korunk tán legnézettebb televíziós sorozatának a szereplői – ha nem is a fenti képen látható módon – végül mind örömüket lelik az életben

Egy esztendővel ezelőtt, a mostaniakhoz hasonló várakozásokkal feltöltekezve, a Downton Abbey negyedik évadának a hazai bemutatójára hangoltam rá kedves olvasóimat. Ezúttal a sorozatzáró hatodik évadra szeretném a locsei.net követőit felkészíteni, önzetlen, mondhatni, együttérzésből elkövetett „reklámhadjáratomat” azzal a jó tanáccsal is megtoldva, ha a Viasat3 a korahajnali és kora-délelőtti órákra időzített ismétlési hullám után mégsem jutna el a várva várt sorozatot lezáró, utolsó kilenc részig, keressék őket az interneten. Magyar nyelvű feliratokkal „aládúcolva” – miként a negyedik, ötödik évadot – bizonyosan megtalálják! Érdemes próbálkozni vele, kiváltképpen az ifjú, középkorú s az idősebb korosztályokhoz tartozó hölgyeknek! Mert ez a legutolsó futam leginkább az asszonynépet örvendezteti meg. Hogy mivel? Az 1925-ös esztendő főrangú dámáinak és alárendelt helyzetükből kikecmergő szolgálóiknak, egyszerű lányoknak, asszonyoknak a diadalát mutatja be.

A Downton Abbey hatodik évadában – elismerik-e, vagy sem, akik a 8+1 epizódot tető alá hozták – a női nem az abszolút főszereplő. Granthon grófjának a családtagjai és alkalmazottai közül igazából a nők igazgatják az eseményeket – méghozzá a Downton Abbey néven elhíresült közösség javára. Fő helyen a családfő édesanyja, a 81 esztendős Maggie Smith által elképesztő elevenséggel megszemélyesített Violet, aki sziporkázóan szellemes megjegyzéseivel, Machiavellit is lepipáló logikájával, valamint övéi (bal)sorsát eligazító érzelmességével van jelen a történetben.

A férfiak – a Hugh Bonneville által megformált gróf, a nagyhatalmú főkomornyik, Carson, akit Jim Carter alakít, de még az Allan Leech által megszemélyesített Tom is, aki sofőrként került képbe, s mint a legkisebb Crawley-lány özvegyétől, a tekintélyes múltra visszatekintő, nemes família oszlopos tagjától búcsúzunk tőle – tudatában vannak-e, vagy sem, a körülöttük lévő nők marionett-figurái. Tétova lépteiket és tetteiket általában a megszokás irányítja. Vagy a zsinór, amelyet a szeretett nő – feleség, leánygyermek, sógornő, barátnő, nagynéni, nagymama, jegyes – tart a kezében.

Ügyesen. A birtok és a család, közvetve tehát az Egyesült Királyság jövőjét illetően – mesterien. (Talán ezért is kedveli oly’ módfelett a Downton Abbey-t II. Erzsébet, aki az egyes epizódokat olykor magyarázó jegyzeteivel is illeti.) Mondják, mindez azzal magyarázható, hogy az Oscar-díjas forgatókönyvírónak, Julian Fellowes-nak – aki menet közben az NBC-nél új sorozatra szerződött, a The Gilde Age címen szerveződő produkció az 1880-as évek New York-i elitjét mutatja majd be – a felesége, Emma is besegített.

Hogy mikor melyiküknek köszönhetjük a Downton Abbey életes nőalakjait, akiket legalább annyi kötelék húz vissza az asszonyokra osztott történelmi szerepekhez, mint ahány épkézláb elgondolás, makacs elhatározás a jövő kihívásai felé terelget, nem tudom. De azt igen, hogy az Emma és Julian Fellowes által kiagyalt lányok, asszonyok – a riasztóan kétlelkű örökösnőtől, Mary-től a nála sokkal rokonszenvesebb, ám kétségbeejtően boldogtalan Edith-en át, a nagyúri környezetbe polgári értékrendjét megőrizve belesimuló Isobelig – minden időben és minden égtájon, talán még kis magyar hétköznapjainkban is érvényes jellemképletek. (Maryt Michelle Dockery személyesítette meg a hat rendező által ötvenkét epizódban megjelenített cselekményben, Edith-t Laura Carmichael, Isobelt Penelope Wilton.) Sok minden elleshető tőlük, meg is tanulható, jó és rossz értelemben egyaránt.

És, mi tagadás, annak az aggasztóan gyors és könyörtelen társadalmi átalakulásnak, amelynek napjainkban – akarva, akaratlan – a megélői vagyunk, a maguk Downton Abbey-jét mohón megszerző feltörekvőket, és a cselédnek, bérlőnek szegődők sokadalmát látva, azt kell mondanunk, mindnyájunk számára szükség volna e sorozattól kapható történelmi leckére.

Már csak azért is, mert olyan okosan és látványosan mások nem tanítják, mint ahogyan azt az angol-amerikai koprodukcióban – a Carnival Films és a Masterpiece közreműködésével – készült tévésorozat, a Downton Abbey teszi.

2016. március 1.

vissza >>