Rudit nem lehet befogni

A 2013-as ünnepi könyvhét tán legkeresettebb kiadványa volt a ma 80 éve született Csukás István ifjúsági regénye, a Berosált a rezesbanda, amelyből Mátyássy Áron mulatságosan valósághű televíziós szatírát rendezett. A kitűnő gyermek- és felnőtt szereplők és egy rokonszenves vaddisznó közreműködésével, 52 percen át kacagtató s mégis elgondolkodtató produkció az óta is ritkán tűnik fel köztelevíziónk műsorán. A közszeretetnek örvendő író-forgatókönyvíró kerek születésnapján a film suttyomban megtartott bemutatói alkalmából, a Magyar Nemzet 2014-es Műsorújságában írt televíziós jegyzetemmel szeretném emlékeztetni az illetékeseket: a Berosált a rezesbanda című televíziós filmet kár volna időtlen időkig dobozban tartani!

A Vácon forgatott film helyszíne egy átlagosnak mondható magyar kisváros majdnem átlagos mindennapjait mutatja be

Riminyák tanár úr módszereit megelégelve, a kísérleti osztály tanulói elkötik az iskolabuszt, és a bombardos Szinyák vezetésével nekivágnak a nagyvilágnak. Nem jutnak messzire, a város főterén álló Petőfi-szobornak ütközve, gyalogszerrel folytatják útjukat. A hosszú évek óta üresen álló szovjet laktanyáig jutnak el, ahol egy illegálisan ott tartózkodó, idegen katona, Igor fogadja oltalmába az általa málenkij partizánoknak titulált szökevényeket. (Micsoda oltalom ez, édes Istenem!) A városban, persze, senki nem veszi észre, hogy eltűntek a zseniképezdébe járó gyerekek. Még a szüleik is csak akkor kezdik hiányolni őket, amikor a helyi tévé bemondja: a kísérleti osztály megszökött. (Van, aki akkor sem…)

A Mátyássy Áron által rendezett tévéfilmet egy forró nyári délután mutatta be az egyik köztévé, szó sem igen esett róla. De a karácsony-környéki, korareggeli ismétlés után sem, pedig, higgyék el nekem, élvezhetőbb televíziós produkció, mint műfajbéli társa, a karácsonyesti fő műsorként tálalt A galamb papné. Már az alapanyaga is erőteljesebb – a Berosált a rezesbanda című elbeszélést, amelynek az ihletésére Mátyássy Áron munkához látott, az érett Csukás István írta, A galamb papnét a pályakezdő Móricz Zsigmond. Fontosabb is amannál, mert a Berosált… a jelenünkről szól. (Nem a marginális múltról, érzelgősen, idejét múlt stílusban.) Csúfolódva, csípősen, véletlenül sem „dadogva”.

Fullánkjai nagy részét a folyton kísérletező, de a mai felnövekvőket alig, vagy egyáltalán nem ismerő oktatási rendszerünkbe döfködi ez az ifjúsági filmként hirdetett, valójában felnőttek figyelmére érdemes, mozgóképes szatíra. A közutálatnak örvendő Riminyák tanár úr, amikor színt kell vallania, vajon miért lépett olajra az osztálya, így összegzi pedagógiai elveit: „a porosz módszereket ötvözzük a Waldorf hátrányaival”. Az eredeti szöveg ennél is „gyilkosabb”, Csukás István írása szerint pedagógiai kísérlet az, amikor a NAT-ot, a Nemzeti Alaptantervet nati-ra kicsinyítik le a kiemelt oktatási feladatokkal megbízott tanodák.

A televíziós forgatókönyv egyébként ezen kívül még egy helyen szelídíti (?) az alaptörténetet. A negyvenhat éven át „ideiglenesen” hazánkban tartózkodó Vörös Hadsereg kivonulása után változatlanul Magyarországon állomásozó katona a tévéfilmben nem idézi Lenint, még a vaddisznónak sem. Sőt, azzal sem henceg, hogy annyi lőszere van, amennyivel az egész várost, sőt, az egész Földet fel tudná robbantani. Hogy is tenné; a Berosált a rezesbanda című produkció egyik fő támogatója a Honvédelmi Minisztérium volt. (A másik a Médiatanács.)

Általában pedig kis magyar nyilvánosságunkat figurázza ki ez a Berosált. Szeretettel, viccesen. Hétköznapi valóságunknak azt a térségét – határok nélkül –, ahol a látszat az úr: ésszerű, a többség számára hasznos tervek és akciók helyett divatos közhelyek és magánérdekek igazgatják a közösségi életet.

Kukucs város polgármestere – hirtelen felindulásból – településük nagy szülötte, Borzas Béla biológiatanár tiszteletére állatkert létesítését irányozza elő. A kukucsi zoo majdani lakóit - a helyi tévé felhívására – a város polgárságának illő, sőt tanácsos összegyűjteni. A „fő számról” a hivatal művészeti titkára igyekszik gondoskodni: megpróbálja befogni Rudit, a települést övező „vadon” vaddisznóját. A szereptévesztő csinovnyik segítője az intézmény portása. (Hollósi Frigyes tán utolsó színészi feladata volt ennek a készséges kisembernek a megformálása, aligha véletlen, hogy az új magyar tévészatírát az ő emlékének címezték.)

Rudit azonban nem lehet befogni, a muzikális vaddisznó a maga útját járja. Nem úgy, mint az emberek, akik korra, nemre, lelki alkatukra s meggyőződésükre való tekintet nélkül, így, vagy úgy, kivétel nélkül mind betagozódnak a kukucsi valóságba. Az akciófilmek által képzett (sőt túlképzett) gyerekek a legügyesebben: a helyi televíziós sztárriporter közreműködésével nyilvánosságra hozott ultimátumuk minden pontját elfogadja a „hatóság”.

A rettenetes Riminyák helyére „szuper-waldorfos” tanerő kerül, az észbontóan csinos és közvetlen Valika. (A tévéfilm zárójelenetében, egy úgynevezett uszodai tanóra víz alatti felvételein, elég jól látni, miként jelenik meg „a szív, a kéz és a fej egyidejű nevelése” a frissen szerződtetett vezetőtanár módszerében.)

De a többiek is leleményesen igazodnak a szökevény kamaszok által feltárt és/vagy előidézett fordulatokhoz. A polgármester az eleve kudarcra ítélt állatkert helyett az elhagyott szovjet laktanya arzenáljából fegyvermúzeumot létesít – természetesen a biológus Borzas Béla emlékére –, melynek, időtlen ideiglenességéből kiemelve, a Vörös Hadsereg Magyarországot a magyaroknál is többre tartó vitéze lesz a szakmai vezetője…

A kitűnő gyermek- és felnőtt-szereplőkkel (Szemző Simon, Sipos Tamás, Rajcsányi Bence, Schneider Zoltán, Makranczi Zalán, Hevér Gábor…) megjelenített történet, persze, ifjúsági televíziós műsorként nem igazán eladható. (Képzeljük el, hány kísérleti és normál osztály lépne le, ha a tévéfilm hatására a kukucsi kísérletisek példáját követnék!) Kellően korhatárolt felnőtt műsorként azonban élénk érdeklődést keltene! Az erősen középkorú nézők körében feltétlenül. Ők ugyanis még ismerik Marx mondását, hisz’ beléjük verték, amely szerint az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától. És ez a korosztály, amelynek áldozatos munkájára épül a jelen, hátralévő éveiben annyira, de annyira szeretne végleg elbúcsúzni attól a sok, a múltból kísértetiesen visszatérő ostobaságtól, ami Kukucs városában, de másutt is megesik! Elsőként a felnövekvők iránti, általános közönytől, amelynek a kárát a holnap szenvedi meg.

Irodalomtörténészek, színháztörténészek régtől fogva hajtogatják, hogy a tragédia és a szatíra közeli rokonok. Állításukat a Berosált a rezesbanda című tévészatíra is tanúsíthatja, főleg, ha azt a derűsnek szánt végkifejletet őrizzük meg magunkban, amely szerint kis magyar glóbuszunkon csak a vaddisznót nem lehet befogni.

Rudi a bátor, Rudi a hős!

2016. április 2.

vissza >>