Turul a téren

Gyarmathy Lívia A tér című, 52 perces dokumentumfilmjét, amelyet a rendezőnő utolsó munkájának szánt, a november 22. és 30 között megrendezett, A kategóriás Mar del Plata Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be, a számos hazai és nemzetközi elismeréssel jutalmazott Gyarmathy Lívia jelenlétében. Ez alkalomból a rendezőnő és a műfaj tisztelői ismét olvashatják a 2013. május 14-én megjelent televíziós jegyzetet, amellyel két és fél évvel ezelőtt a köztelevízióban, méltatlan adásidőben vetített filmre szerettem volna régi, kedves olvasóim figyelmét felhívni. Talán nem is hiába, a hétköznap, éjféltájban vetített filmet meglepően sokan tekintették meg.

A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara, Anonymus Gesta Hungarorumában, Kálti Márk Képes krónikájában is szerepel. Kézai Simon szerint Géza fejedelem koráig a koronás fejű turul volt a magyarság jelképe. Anonymus latin nyelvű szövegében ölyvként jelenik meg e nevezetes madár. A Képes krónikában, Árpád pajzsán ábrázolva, leginkább a kerecsensólyomra hasonlít. A honfoglalás mondája szerint egy hatalmas madarat követve jutottak el eleink Pannóniáig, azaz, addig vándoroltak Nyugat felé, míg oda nem érkeztek, ahol a kerecsensólyom fészkel.

A XIX. században nagy divatja lett a turulszobor állításnak, főleg a millenniumi ünnepségek idején. Az országhatárok kimagasló pontjainál elhelyezett bronzmadarak a magyar állam integritását „védelmezték”, a kis és nagy települések főterén szárnyaló képzőművészeti alkotások a múltra s annak hőseire emlékeztettek. (Pápán például, ahol ifj. Vastagh György azt is megmutatta, hogy – a közízléssel dacolva – lehet szép turult is formázni, az 1848-49-es szabadságharc Pápa mellett, Ihászinál vívott ütközetének az emlékét kívánták megőrizni a bronzmadár által.) Negyed század múltán nem is egy közülük a trianoni békediktátum által életre hívott szobordöntögető békétlenség áldozata lett. Leginkább a véletlennek – meg a technikai tehetetlenségnek – a javára írandó, hogy napjainkra legalább 195 turulos emlékmű fennmaradt. Budapesten a Szabadság híd pillérein, a budai Várban, Tatabányán a hegytetőn, hogy csak a legfeltűnőbb madáralakokra hivatkozzunk.

Budapesten, az Istenhegyi és a Böszörményi út találkozásánál levő téren, a II. világháború katonai és polgári áldozatainak az emlékére állított szobor a nemzetközileg elismert magyar szobrászművész, Szmrecsányi Boldizsár alkotása

A rendszerváltó magyar társadalom sajátos megnyilvánulása, hogy az új évezredben a turulszobor állító és romboló akarat egyaránt megjelent: Munkácson 2008-ban ismét felállították az 1924-ben eltüntetett (állítólag vörös csillagok alapanyagául felhasznált) műalkotást. Kazáron 2010-ben lefejezték az I. és II. világháborúban elesett magyar katonák tiszteletére emelt turulos emlékművet… A legnagyobb sajtóvisszhangja azonban annak a nehezen követhető szoborállítási, bontási történetnek volt, amelynek a helyszíne Budapest XII. kerülete, az Istenhegyi és a Böszörményi út találkozásánál levő tér; mozgatórugói pedig – feltételezésem szerint – a politikai nézetkülönbségek által fűtött indulatok. A 2005 októberében a II. világháború katonai és polgári áldozatainak az emlékére állított turulszobor az egyik legtehetségesebb, külföldön nemzedéktársai közül a leginkább elismert magyar szobrászművésznek, Lechner Ödön ükunokájának, Szmrecsányi Boldizsárnak az alkotása. Megbízóinak jóvá nem írható vétke, hogy tipikusan XIX. századi turult rendeltek a szobrászművésztől. Ki tudja, ha az Európa-szerte csak Boldiként becézett művész saját stílusában dolgozhatott volna, egy eredeti s korszerű alkotással a szobor körüli viharokat is ki lehetett volna védeni. Viszont ez esetben aligha készülhetett volna el az az ötvenkét perces dokumentumfilm, A tér, amelynek a bemutatása érdekében a fenti turulos bevezetőt megfogalmaztam.

Az 1932-es születésű, az európai filmesek szakmai szövetségei által két alkalommal is a legmagasabb kitüntetéssel méltányolt, Kossuth-díjas Gyarmathy Lívia, több korszakos játék- és dokumentumfilm rendezője, olyan filmet forgatott a XII. kerületi turul körüli harcias és csendes hétköznapokról (tüntetések, egymásnak ellentmondó rendeletek, szoborbontás, majd visszaállítás, vécépapíros be- és kicsomagolás), amely nem „csak” a fővárosnak erről a neuralgikus pontjáról ad pontos látleletet, de a mai magyar valóságról is.

Gyarmathy Lívia mindig is tudta, hogy mi az igazán fontos téma, s azt miként kell feldolgozni. Ezt a pályát nem lehet hazugságra felépíteni, hajtogatta egy életen át, és frissdiplomásként, 1964-ben (!) megrendezte a szocializmus rákfenéjét, az össztársadalmi látszat-tevékenységet kibeszélő játékfilmjét, az Ismeri a szandi-mandit?, 1988-ban a Rákosi-rendszer által működtetett megsemmisítő tábor hiteles történetét, a Recsk-filmet, az udvarias óvatoskodások idején az 50-es években halálos ítéleteket hozó bíróról szóló Hol zsarnokság van című portréfilmet. Az emberek iránti csillapíthatatlan érdeklődése olyan helyekre is elvitte Gyarmathy Líviát, ahová kollégái véletlenül sem tévednének el: dél-alföldi kis településre, vadorzók és orvhalászok mocsaras vidékére, s mindig távlatos jelentőségű történeteket tudott szerkeszteni, rendezni abból, amit ott talált. Legutóbb nem ment messzire, csak a saját otthonának az ablakáig, kézi-kamerájával onnan rögzítette, ami az újonnan állított turul körül történt. Éjjel, nappal filmezett, előre meghirdetett és engedélyezett megmozdulásokat és spontán akciókat, pártpolitikusok által toborzott demonstrációkat, civil szervezetek tüntetését, egyenruhások vonulását, leleményesen összeállított kísérőzenével, szinte szótlanul. A címlaptémaként kezelhető – s a médiában akként is tálalt – események rögzítése mellett meglátta s meg is örökítette azokat a közembereket is, akik a nagy nekibuzdulásoktól és felfordulásoktól függetlenül élik az életüket a turul környékén. Az egymással viaskodó hajléktalanokat és az egymást támogató öreg párokat, a kisgyermekes családokat, a sietős léptű nőket, férfiakat… Mindazokat, akiket más gondok űznek, hajtanak, nem a turulé, se pro, se kontra. Velük és általuk lesz teljes a kép, ami a nyolcvanon túli filmrendező ablakából látható. Teljes s szeretetre méltó. (Zárójeles zárszó gyanánt csak arra szeretném olvasóink figyelmét felhívni, akik reményeim szerint, előbb-utóbb találkozni fognak valamelyik tévéadón e filmmel, hogy A tér rendezőjének a magasából még a turul is szépnek mondható.)

2014. november 22.

vissza >>