Mi nékünk Shakespeare?

A 2014-es esztendő áprilisában, Shakespeare 450. születésnapja környékén nemigen ünnepelte a közszolgálati média azt a szerzőt, akit a nagyvilágban mindenütt ismernek, idéznek, olvasnak, prózai és zenés színházakban egyaránt előadnak. Hogy legalább az öt köztelevízió műsorszerkesztőit mozgósítsam, megpróbáltam összegyűjteni azokat a Shakespeare életművére utaló „varázsszavakat”, amelyek többeket lázba hozhatnak. Shakespeare magyar műfordítói Arany Jánostól Petőfi Sándorig; Shakespeare és a magyar filmgyártás, Shakespeare és Karády Katalin egyfelől, Shakespeare és az amerikai filmipar, Shakespeare és Marlon Brando másfelől… Írásom, amely a Magyar Nemzet még azon esztendőben kiütött, színes mellékletében jelent meg, „csak” azoknak nem ragadta meg a figyelmét, akik tehettek volna valamit annak érdekében, hogy a „mi Shakespeare-ünk” minden korosztály meghódítására érdemes művei megjelenjenek a televízióban. 2016-ban illendő volna Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékeznünk. Hogy a 2014-es „baleset” másodjára véletlenül se eshessen meg velünk, két évvel ezelőtt nyomtatásban megjelent írásomat ajánlom honlapom olvasóinak a figyelmébe. Lehet, hogy az internetes figyelemfelhívás a Kunigunda utcai társaságot mozgásba hozza?

Shakespeare, aki a XVI. század mozgalmas időszakában látta meg a napvilágot, akkor volt igazán népszerű, amikor hatalmas változások előtt állt a világ

Több mint 170 év múlt el az óta, hogy a hazai szellemi élet legjobbjai a „teljes magyar Shakespeare” létrehozásán munkálkodni kezdtek. Arany János, Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály 1845-ben osztotta föl egymás közt, ki melyik színmű fordítását vállalja. Akár az 1848-as forradalom előszelének is tekinthető ez a nemes nekibuzdulás.

Shakespeare irodalmi öröksége egyébként is olyan korokban került a közfigyelem fókuszába, amikor hatalmas változások előtt állt a világ. (A bárd tán legnépszerűbb mai méltatója, Michael Wood szerint a shakespeare-i életmű létrejötte is a forradalmi változások korának, a XVI. századi modernizációnak, a globális eszmék terjedésének a következménye…)

S ha e neves triumvirátus, Arany, Petőfi, Vörösmarty az ismert „történelmi akadályok” miatt nem is tudta a Teljes Magyar Shakespeare-t tető alá hozni, utódaiknak – Babits Mihálytól Áprily Lajoson, Jékely Zoltánon, Vas Istvánon, Mészöly Dezsőn át Nádasdy Ádámig – napjainkra ez valamiképpen mégis sikerült.

Világfordító – és lélekcserélő – időkben nekünk, magyaroknak tehát ugyanúgy kéznél volt Shakespeare, mint a bárd honfitársainak. (Szülőföldjén ez a titulusa az 1564 és 1616 között élt rendkívüli személyiségnek.) Olykor több változatban is. És a színházi szakemberek éltek is e lehetőséggel…

A mozgóképesek ugyancsak… Volt olyan esztendő, az 1943-as, amikor ugyanannak a Shakespeare-darabnak, A makrancos hölgynek a „sztorijából” két magyar filmet is forgattak. Az egyikben Karády Katalin és Jávor Pál játszotta a főszerepet, a másikban Buttkay Emmi és Hajmássy Miklós. (Nem nehéz megsaccolni, melyiknek lehetett nagyobb sikere…)

De új évezredünkben is előfordult, hogy a Rómeó és Júliának – egymáshoz elég közeli időben – két igazán izgalmas magyar változata is készült: Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 2000-ben úgy adta elő e történetet, „ahogyan a gyermekeinek mesél az ember a szerelemről”. Dolhai Attila és Szinetár Dóra viszont a legismertebb Shakespeare-tragédia musical-változatával aratott átütő sikert 2005-ben, a Szegedi Szabadtéri Színpadon.

A magyar televíziózás őskorának egyik emlékezetes dokumentuma az az 1965-ös Falstaff, amelyben a testes lovagot Bessenyei Ferenc jelenítette meg. A Zenés Tévészínházé meg az az Othello, amelyben Simándy Józsefet láthatták-hallhatták a nézők a boldogtalan mór szerepében…

Felsorolni is lehetetlen, mi mindent lehetne csak a hazai film- és televíziós archívumok mélyéről előszedni, hogy a 450 éve született Shakespeare-t méltóképpen és főleg emlékezetesen idézzék meg. De, ha a műsorszerkesztők ezeket a negyven-ötven évvel ezelőtti „átiratokat” idejétmúltnak vagy provinciálisnak tartanák, a legújabb divatoknak megfelelő Shakespeare-adaptációkkal is megtölthetnék a köz- és kereskedelmi televíziók műsorát. A világ filmipara ugyanis gyakran és szívesen fogadja fel „forgatókönyvírójául” Shakespeare-t, hogy az ő nevezetes történetei alapján… mondja el véleményét korunkról, amely – lényegét tekintve – voltaképpen nem is nagyon más, mint amilyen Shakespeare-é lehetett.

A Rómeó és Júliának például, van 2014-es feldolgozása is. (A film rendezője Ricardo Donna.) A Hamletnek japán koprodukciós partnerekkel forgatott verziója, 2009-ből. A foci Rómeó és Júliáját a brazilok hozták össze… Az Uli Edl által rendezett Lear Texas „királya”, három leánygyermekkel megverve, megáldva… Az Eamonn Walker által megszemélyesített Othello a Scotland Yardon szolgál… Az amerikai, angol és francia közös munkaként 2000-ben összehozott Lóvá tett lovagokban négy egyetemista szerelmeskedik, azaz, csak szerelmeskedne, ha nem akadályoznák meg őket ebben a sorozatos shakespeare-i fordulatok.

Akinek ennyi – mondhatni, naprakész – Shakespeare-átirat kevés, elérhetetlen vagy megfizethetetlen, bátran visszanyúlhatna azokhoz a klasszikus feldolgozásokhoz, amelyeknek a létrehozói… úgy tekintettek az eredeti szövegre, akár a Szentírásra. Az 1953-as Julius Caesart például, amelyben Marlon Brando játszotta Antonius szerepét, talán a mai tévénéző nagyközönség is be- és elfogadná. S a Zeffirelli által 1967-ben rendezett A makrancos hölgyön is sokan tudnának derülni. (Lehet, hogy okulni is?)

De tanulságos volna megtekinteni a legeslegelső filmes Shakespeare-adaptációkat is… Az 1921-es némafilm, a Hamlet, a címszerepben Asta Nielsennel, alighanem mulatságnak sem volna utolsó. Az 1935-ös Szentivánéji álom – Puck szerepében Mickey Rooney-val –, vagy a George Cukor által 1936-ban „összekalapált” Rómeó s Júlia filmtörténeti leckeként is hasznunkra válna.

Miként a többi mozgóképes Shakespeare-adaptáció láttán, bárki felmérhetné ezek által is, mi mindenre volt képes az a 450 ével ezelőtt született ember, aki hatalmas életművét voltaképpen 18 – viharos – esztendő alatt hozta össze, méghozzá oly’ leleményesen, hogy az óta is szinte minden lehetséges élethelyzetre találni benne magyarázatot. Ha tizenéves elvarázsolt szerelmes valaki, akkor is, ha vén zsugori, vagy a hatalom megszállottja, akkor is…

Ám kispályás szerzőkkel operáló korunkban rá se igen hederítünk a csodára, kit Shakespeare-nek hívtak…

Mi nékünk Shakespeare?

2016. április 21.

vissza >>