Gépek vagyunk, vagy emberek?

Hitchcock után Fellini is megjelenik a nyári tévéműsorokban, az 1970-es években kedvezőtlenül fogadott, az új évezredben azonban a legjelentősebb Fellini filmként emlegetett Casanova július 16-án, szombaton 22.00 órakor, 18-án, hétfőn 3.15-kor látható a FILMCAFÉ műsorán. Ajándék ez az európai filmművészet szerelmesei számára, kiváltképpen, ha azzal is számolnak, hogy a hazai DVD forgalmazóknál hiába keresik az ilyen-olyan hivatalosságok által idejétmúltnak titulált rendező műveit.

Az olasz-amerikai filmdrámaként elkönyvelt Casanova, melynek Donald Sutherland a címszereplője, igazából nem is a velencei kalandor és nőcsábász emlékiratai, hanem inkább Federico Fellini életérzései alapján készül

Hogy Federico Fellini idejétmúlt volna, azt sok más filmje – Cabiria, Amarcord, Zenekari próba, Ginger és Fred… – mellett éppen az 1975-76-ban forgatott Casanova cáfolja, amelynek voltaképpen minden képsora – XVIII. századi, látványos példázatok segítségével – a XX-XXI. század emberének a tragikomédiáját mutatja.

Az 1725 és 1798 közt élt híres-hírhedt kalandornál, írónál, katonánál, kémnél és diplomatánál is híresebb Casanova-emlékiratokat csak tisztes (?) távolból követő játékfilm ugyanis – miközben címszereplőjének a tényleges korát gondosan kiválasztott, stilizált díszletek segítségével jeleníti meg – minden módon a modern európai polgár élethelyzeteit igyekszik megidézni. Azt a kort, amelyben nekünk – és nem Giacomo Casanovának – élni, vergődni, vesztegelni, poshadni vagy törtetni megadatott.

Casanovának – feltehetően az igazinak is, nem csak a filmbélinek – az volt a magán- és közéleti drámája, hogy művelt, találékony és tettre kész polgárként, akármilyen élethelyzetekben és akárkinek ajánlotta is fel a szolgálatait, nem kellett senkinek. Csak „nemes csődöréhez méltó” érdemeit méltányolta a világ, és voltaképpen azt méltányolja ma is. Hogy pénzügyi tekintély is lehetett volna (hiszen a lottót is ő találta ki), a gazdasági élet kontinentális reformere, Firenzétől Párizsig, az Európa nevezetes városaiban senkit nem érdekelt.

Csak a nőügyei, melyekbe hősünk ilyen-olyan hátsó szándékokkal felszerelkezve bonyolódott bele. Hogy az aktust a kivitelezők tudtával és beleegyezésével kukkoló nagykövetnek felajánlja politikai szolgálatait, nagyhatalmú arisztokratáknak felkínálja irodalmi műveit…

Az egyetlen szexuális szertartás, amelyhez a Donald Sutherland által megjelenített, nevetségesen férfias figura önszántából, szemtanúk, drukkerek és ellendrukkerek nélkül fog hozzá, egy mechanikus szerkezet, egy gépleány karjaiba hajtja azt a férfit, aki teljes emberként sosem tudott érvényesülni. (Ő meg, hogy eme életre szólóan végzetes kudarcát feledje – egy felhúzható gépmadár által mért intervallumokban – gépiesen végigpörgetett szerelmi kalandokkal múlatja hiábavaló életét, mulattatja környezetét.)

A rendező kitűnően működő slusszpoénja szerint a messzi idegenben halni készülő Casanovának egyedül az a kaland ötlik fel az emlékezetében, amikor a gépleánnyal ölelkezett, emberül. Utolsó órájában a többit mind feledte.

A látszatok korában, amikor a szónak is, a pénznek is, az érzelemnek is csak névleges az értéke, legfeljebb a látszatai révén válhat híressé az ember – ezt a keserű igazságot a XVIII. század polgára is éppen oly’ szárnyaszegetten tapasztalhatta, mint a XX. század művésze, kit történetesen Federico Fellininek hívtak.

Mondják, Fellini kedvetlenül fogott hozzá a Casanova forgatásához. Ő is azt tartotta, amit a filmjében oly’ igen szívesen idézett költő: asszonytesteken át nem visz a férfi útja sehová… Aztán menet közben ráébredt, hogy nem is Casanováról forgat filmet, hanem Federico Felliniről. Önmagáról, kor- és sorstársairól, a gépként működő emberekről is, a magukat embereknek mutató gépekről is. Mindazokról, akiknek az öregedéssel, az elmúlással, az eltékozolt lehetőségekkel, a valóra nem váltott álmokkal és reményekkel van elszámolni valójuk.

És, amikor idáig eljutott, Federico Fellini már felszabadultan, lelkesen dolgozott. Így aztán nem csoda, hogy látványos és hasznos mozgóképes tanácsokkal tudta ellátni az önámításokkal és pótcselekvésekkel vértezett halandókat, Fellini Casanovájának a nézőit.

2016. július 12.

vissza >>