Feldobott kő – százszor is, végül is

Apját internálták, főiskolai felvételi kérelmét – kitűnő eredményei ellenére – visszadobták. Földmérőként járta hát a vidéki Magyarországot, a tájnak és lakóinak szinte minden drámájával szembesült. Csoóri Sándor és Kósa Ferenc forgatókönyvírói közreműködésével első játékfilmjét 1968-ban személyes élményei alapján rendezte meg az az idő tájt már nemzetközi elismertséggel övezett operatőr, Sára Sándor. A Feldobott kő július 27-én, szerdán 21.30 órai kezdettel az 1956-60 A magyar filmművészet tükrében című sorozat keretei közt lesz látható a Duna Televízióban.

Kérd számon a történelemtől az embert – idézi barátját, a görög menekültet a Feldobott kő Balázsovits Lajos által megszemélyesített főszereplője, aki – miként a film rendezője – fényképezőgépével dokumentálta a könyörtelen szocializmus drámáit

A címével nyilvánvalóan Ady Endre 1909-ben írt versére utaló játékfilm nem idézi a költői sorokat:

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra, meg újra
Hazajön a fiad.
(…)
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál én visszaszállnék
Százszor is, végül is.”

Névtelen, kis emberek mondásait citálja inkább. Leggyakrabban a görög partizánét, aki, miután szülőföldjéről elűzték, Magyarországon lelt új hazát. Addig, ameddig az igazi bűnösök helyett végzetesen meg nem fenyítették a megtévesztett emberek.

„Nem csak azt kell vállalni, amik vagyunk, hanem, amik voltunk, és, amik lehettünk volna” – hajtogatta Ilias, aki szerint nem az elmélet hibás, csak a hétköznapi gyakorlata. Meg az, hogy a „nagy emberek nem emlékeznek arra, mit mondtak tegnap”.

A magyar filmtörténet legszebben és leghatásosabban fotografált fekete-fehér filmje a Sára Sándor által rendezett (és írt és fényképezett) Feldobott kő; ha valaki némafilmként nézné, akkor is pontosan értené, hogyan tették itt tönkre az embert és a tájat a nagy önhitten intézkedő kommunista-szocialista elvtársak és szolgálatkész fegyverhordozóik.

Jóvátehetetlen pusztítás maradt utánuk, akármerre jártak. A termőföldeken, jegenyesorokkal „szegélyezett” utakon, tanyaközpontokban, erdők rejtekében meghúzódó cigánytáborokban… Föllobogózott pártirodákban is.

Az egyetlen ember, aki – talán – ép ésszel, erkölccsel vészelte át a hagyományos magyar társadalmat szovjet mintára átalakító esztendők rontását, a film központi alakja, a Balázsovits Lajos által megszemélyesített fiú. Ő ugyanis életre szólóan megtanulta, hogy némaságra kárhoztatva, keservesen megélt élményeit nyilvánosságra kell hoznia. Földmérőkkel járta az országot, tevékenysége szinte tálcán kínálta néki a megörökítésre érdemes témákat. És ez a filmalak – miként az „eredetije”– kis masinájával szorgalmasan fotografálta a valóságot. Volt mit nyilvánosságra hoznia…

Sára Sándor pár évvel ezelőtt többek között arról mesélt a sajtó egyik munkatársának, hogy az ő nemzedéküket még arra bíztatták a mestereik, ne kávéházi asztaloknál találják ki a filmjeiket, menjenek ki a „való életbe”. („Ha kimentünk, akkor viszont kitört a botrány”– Sára Sándor így emlékezett…)

Sára Sándornak nem kellett programszerűen „kimennie”, továbbtanulási kényszerkitérői révén járta ki az élet iskoláját. Méghozzá a legvadabb időkben. Volt miről beszélnie, pontosabban: filmeznie.

Ha jól meggondolom, Sára Sándor lényegében egész életművét azokra az ismereteire építette, melyeket földmérőként gyűjtött össze. Hatalmas életmű ez, a játékfilmrendező és a dokumentumfilmes is ezerszer számon kérte a történelemtől az embert. Számonkéréseinek csak az első stációja a Feldobott kő, a többit is érdemes volna az 1956-60 A magyar filmművészet tükrében című sorozat keretei közt újrajátszani, újranézi: Néptanítók (1981), Pergőtűz, Krónika (1982), Sír az út előttem (1987), Magyar nők a gulágon (1992), Vigyázók (1993), A vád (1996), Nehézsorsúak (2004)…

Talán magunktól, de az egész magyar társadalomtól is számon kérhetnénk az embert, nem „csak” a történelemtől, ha Sára Sándor életművét alaposabban ismerhetnénk.

Aztán „Százszor is, végül is” hazatérhetnénk, végre.

2016. július 26.

vissza >>