Boszorkányok pedig nincsenek

A költő, a festő meg a szeretni valóan bonyolult XX. század

Boszorkányok pedig nincsenek – szoktuk volt mondogatni, Könyves Kálmán után szabadon. A törvénykönyvben rögzített bölcs mondás folytatását azonban szívesen feledjük: „mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen róluk”. Németh Ványi Klári pár nappal ezelőtt, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában bemutatott könyvével a kezemben (Anarcsi boszorkányok – A javasasszonyok igaz története a Nyírségből), kénytelen vagyok mégis a nagy király rendelkezését figyelmen kívül hagyni, s egyik-másik boszorkányként számon tartott asszonyszemély emlékét felidézni. Ahogyan az ifjú írónő-újságírónő is teszi, a nagymamájától örökölt babonás Nyírséget időben és térben is keresztül-kasul járva.

Györgyi Giergl Alajos: Czóbel István, Emma és Minka, 1857

A hosszú életét – nyugat-európai tanulóévei kivételével – szülőföldjén, Szabolcsban lepergető Czóbel Minka (1855-1947), akit családi birtoka maradványain, úgy tűnik, a mai napig füvekkel bíbelődő javasasszonyként emlegetnek a helybéliek, a magyar irodalomtörténet jeles alakja. Weöres Sándor szerint: „a modern magyar líra legnagyobb előfutára”. Az életművét töredékesen megőrző dokumentumok tanúsága szerint: a XIX. és XX. század fordulójának, majd az azt követő háborús-békés éveknek voltaképpen megkerülhetetlen tanúja is, barátnőjével, a német földről Magyarországra vándorló, s Szabolcsot második hazájául választó festőművésszel, Helen Büttnerrel (1866-1943) egyetemben.

Czóbel Minkát még életében feledték, Helen Büttnert igazából soha nem fogadta be az itteni művészvilág. (Az egyetlen komoly méltatás 1902-ben, a Lyka Károly által szerkesztett Művészetben jelent meg róla, szerzője Czóbel Minka volt.) A költőnő elmagányosodására sokféle magyarázatot talált és tálalt az utókor. Családi kötelékeit, társadalmi előítéleteit, állítólagos csúnyaságát is fölemlegették; leginkább becsült szellemi társának, Justh Zsigmondnak a korai halálát a fő helyen. Weöres Sándor szerint „a hírhedt nemzetietlen és romlott-erkölcsű apacsokkal” nem akarta keresni a kapcsolatot. Szerintem e nagy talányra Czóbel Minka Magános úton című versében lelni meg a magyarázatot: „Hiába szólok, nem felelhet senki,/ Nem érti senki, senki meg szavam,/ A rettentő,félelmes pusztaságon/ Magam vagyok, egyedül, egymagam./ Ki távol áll, ki alantabb, ki feljebb,/ De vélem egyik, egyik sem rokon…/… S te fenn az égben, Te Örök magános,/ Meghallod-e kiáltó gyermeked?” És most már talán a Kalligram által kiadott karcsú kötetben is indoklásra találunk. E könyv szerzője a költőnőnek az 1970-es években elindított, töredékes reneszánszára, a Czóbel-hagyaték mások által évekkel, évtizedekkel korábban felkutatott és nemrégiben előkerült bizonyosságokra, valamint családi legendáriumára támaszkodva olyan regényes riport-dokumentumkötetet állított össze, amely a sem csúnyának sem előítéletesnek nem mondható Czóbel Minkának az irodalmi életből való kivonulását is, elhallgatását is (meg)magyarázza: megtalálta s vállalta is azt az életformát, amelyben „tartózkodás nélkül és teljes bizalommal élhetett”. A számos feljegyzésében Bobként emlegetett Helen Büttner személyében pedig azt az embert tudhatta „életfogytiglan” maga mellett, akivel a lét alapkérdéseit is meg lehetett beszélni, nem csak a hétköznapok gondjait.

A két kivételes személyiség, a költő és a festőművész kapcsolatáról többen is írtak. Elsőként Kiss Margit, aki Czóbel Minkáról összeállított, először 1942-ben, majd 1980-ban megjelent monográfiája érdekében a leghitelesebb „adatközlővel”, az anarcsi Czóbel-kúria nagyasszonyával beszélgethetett. Szerinte a két asszonyt „önzetlen barátság kötötte egybe. A legnemesebb értelemben vett platoni barátság, mely művészetük tökéletesítésében jutott kifejezésre”. Margócsy József, aki a Czóbel-család levéltári hagyatékának jelentős részét feldolgozta s kutatásainak eredményét 1988-ban közre is adta, egy 1896-os újságcikk alapján, többekre hivatkozva, arra utalt, hogy Czóbel Minka és Helen Büttner szerelmi viszonyba keveredett egymással. Az idézett cikk ugyanis a Mednyánszkyak ősi birtokán megjelenő Czóbel Minkát a „család Sappho-jaként” emlegette. (Talán nem tudták, szegények, hogy a Krisztus előtti VI. században, Leszbosz szigetén élő költőnőt megrendítő verseiért tiszteljük, nem pedig leánybarátaihoz fűződő, bizonyíthatatlan érzelmeiért…)

Egy évtizeddel később Tálas Anikó Czóbel Minka és Büttner Helén 1890 és 96 közötti levelezése alapján arra vállalkozott, hogy bemutassa a festőművésznő hatását Czóbel Minka művészetére és életszemléletére. (Irodalmi tevékenységének tetőpontja volt ez az öt esztendő – írja Tálas Anikó – minden évben megjelent egy kötete, prózai művek is, a szecessziós-szimbolikus versek mellett…) Németh Ványi Klárinak alighanem ez a tanulmány szolgáltatta az alapot ahhoz, hogy tovább kutasson a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban, és azoknak az anarcsi családoknak az utódait is szóra bírja, melyeknek voltak olyan tagjai, akik a Czóbel-kúriát, annak minden lakójával és szokásával együtt, közvetlen közelről ismerték. És nem is csak őket, de a környék azon meghatározó egyéniségeit is, akiknek az elődeiről a két asszony írásaiban elismerőleg vagy elitélően említést tett. A mándoki Forgáchokról, a tuzséri Lónyayakról, a máramarosszigeti Vayokról adott (jellem)képek sokaságából aztán, olyan tablót állított össze az írás és szerkesztés tudományát egy sikeres dokumentumfilmestől, Bódis Krisztától elsajátító Németh Ványi Klári, amelyen a kor szinte minden jellegzetes ismertetőjegye feltűnik, a magyar paraszt lázasan tevékeny fantáziájától a „féminisme lidércfényéig”, az ikonok istenképmásairól visszaköszönő hegyi ruszinoktól az „ében Vénuszokig”. A Teremtő tökéletes alkotása mind, írja „kedves kollégájának”, a költőnek a festő, aki a nála évekkel idősebb asszony líráját nem csak, hogy értette, de formálta is.

Büttner Helén munkája – Czóbel Minkának a Művészet című folyóirat 1902/6-os számában megjelent írását többek között az „ében Vénuszról” készült grafika illusztrálta

Weöres Sándor, aki a metafizikus-realisztikus lírikust oly’ igen nagyra tartotta, úgy vélte, Czóbel Minkát képlátásra sógora, Mednyánszky László, a legnagyobb festők egyike tanította. A Három veréb hat szemmel címmel a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból szerkesztett antológiájának 1977-es megjelenése idején Weöres Sándor és irodalomtörténészeket is magába fogadó baráti köre sok mindent tudott és sejtett Czóbel Minka életéről és művészetéről. A lényegen, hogy tudniillik a mítosz volt költészetének meghatározója, életművének tárgya és célja; hogy nem voltak magyar irodalmi elődei, az utóbbi évek során napvilágra került dokumentumok voltaképpen mákszemnyit sem változtathatnak. Ám, amit Czóbel Minka „lélek-minőségéről”, érzelmi útvesztőiről az 1970-es években tartottak (például, hogy „feloldódni-nemtudása” a pszichológiai magyarázata az irodalmi életből való kivonulásának, lírája elhalványulásának), a szabolcsi levéltár rejtekéből felhozott Czóbel-hagyaték „megfejtése” után, bizony, több ponton is helyesbítésért kiáltana. A XXI. század internetes írástudója azonban nem kelhet birokra a XX. század szellemóriásaival. Saját határait fölmérve s Simone de Beauvoir szentenciáját idézve – „az irodalom és az igazság között bizonytalan a kapcsolat” – megírja a maga regényes riport-dokumentumkönyvét, ibolyaporral behintett receptekkel és naplórészletekkel, levelekkel és versidézetetekkel, tetemvizsgálati jegyzőkönyvvel, újságkivágatokkal…, és a többit olvasóira bízza. Akik között, ki tudja, talán még Weöres Sándort úgy, ahogy megközelítő irodalomértők és Czóbel Minka-rajongók is akadnak.

A Czóbel-udvarház kertje Anarcson

Németh Ványi Klári: Anarcsi boszorkányok, Kalligram, Budapest, 2014. Ára: 2500 Ft.

2014. novmeber 30.

vissza >>