Kémek és kisemberek hídja

Van, aki a hibáit sorolja. Van, aki lelkesedik érte. Mint például e sorok írója is, mert, miközben a 20. századi történelmet, a hidegháború vérfagyasztó tetteit teregeti nézői elé, jelenkori félelmeinket is eszünkbe juttatja. A nagypolitika útvesztőiben tétován botorkáló kisemberekét mindenek előtt. Steven Spielberg 2015-ös filmje, a Kémek hídja október 9.-től négy napon át fut a magyarországi HBO műsorán. Vasárnap 20.00 órától lehet megtekinteni, október 10-én, hétfőn 15.15-től, 12-én, szerdán ugyancsak 20.00 órától, 13-án, csütörtökön 11.30-tól. Az amerikai mozi-adónak nem csak a műsorpolitikája, az ismétlési rendszere is figyelemre méltó.

Spielberg mozijának a története az 1960-as évekből vétetett, a rendező s három forgatókönyvírója, Matt Charman és a két Coen, Ethan és Joel, mindvégig az információkért vívott hidegháborús valóság mentén haladt. A berlini fal megépítése például, sehol másutt nem jelenik meg olyan szemléletesen, mint a Kémek hídjában

Ebben a több szálon futó, valóságos filmmesében nincsenek kiemelkedő egyéniségek. A fontos posztokon handabandázó férfiak – miniszterek, katonai vezetők, a hírszerzés nagyfőnökei, diplomaták és titkos ügynökök – kivétel nélkül mind jelentéktelen figurák. Gyöngédebb megfogalmazásban: átlagemberek. A Tom Hanks által megformált ügyvéd is az, talán éppen emiatt esett rá a nagyhatalmú fontoskodók választása: legyen a védője annak a szovjet kémnek, akinek a pere az amerikai közvéleményt oly’ igen foglalkoztatja.

A pályája során főleg biztosítási perekben jeleskedő James Donovan azonban, miközben a parancsszóra vállalt üggyel ismerkedik, és a Mark Rylance által (BAFTA- és Oscar-díjra érdemes elhivatottsággal) megszemélyesített, pókerarcú védencével is találkozik, átlagosnak aligha nevezhető felismerések birtokosa lesz. Például, ráébred, hogy a kém is ember „valahol”. Ha megbízatását fegyelmezetten és pontosan igyekszik teljesíteni, s a saját hazájához élete kockáztatása árán is hű marad, ellenfeleinek a respektusát is kiérdemli.

A jog őreiét feltétlenül. Még akkor is, ha a közhiedelem szerint a törvény csak akkor és ott érvényes, ha azoknak az érdekeit védi, akik megfogalmazták és alkalmazzák. Ha a saját nemzetüket, a saját polgáraikat és azok tulajdonát oltalmazzák általa. De nem a másik embert, az idegent!

A megbízatását „különvéleménye” szellemében teljesítő védőügyvédnek, persze, össztársadalmi megvetés a „jutalma”. Több is annál: az otthona elleni fegyveres támadás után szeretteinek a puszta életét kell féltenie.

Kisvártatva a sajátját is: következő küldetése az 1960-as évtized kezdetén a Föld legveszélyesebb zónájaként számon tartott Kelet-Berlinbe szólítja. Azt a fiatal amerikai pilótát kell az általa védett, korábban Brooklynban ügyködő szovjet kémmel kicserélnie, akinek az első repülése – persze, ez is parancsszóra – a Szovjetunió légterébe vezetett.

Spielberg valóságos filmmeséjének, a Kémek hídjának gyakran és szívesen róják fel, hogy az 1960-ban bizonyosan megesett csereakciót az 1961-ben megépített berlini fallal „kombinálja”. Szerintem viszont a „bocsánatos bűnök” közé sorolható a népszerű amerikai rendezőnek ez a – feltételezhetően forgatókönyvíróival egyetértésben elkövetett – „csúsztatása”. S nem is csak azért, mert – ismereteim szerint – a F(f)al megszületésének a történetével a játékfilmgyártók mindezidáig nemigen foglalkoztak. (Vagy, ha mégis, nem olyan megrázóan és felejthetetlenül, ahogyan azt Spielberg megcselekedte.)

„Csak” a lebontásával. Igen-igen fontos, az emberiség emlékezetében időtlen időkig megőrzendő történet az is. Nekünk, magyaroknak kiváltképpen. Az idő tájt – a falbontást előkészítendő – vizsgáztunk utoljára színjelesre emberségből, és vitézségből a világ ítélőszéke előtt.

A F(f)al keletkezéstörténete azonban, amiként az a Kémek hídjában is látható, másról is tudósít bennünket, nem „csak” a helyhez és évszámhoz köthető hidegháborús eszelőről. Arról a gondolkozásmódról, amely általában a hatalmon levők tetteit irányítja, s amellyel Spielberg 2015-ös filmjének Tom Hanks által megszemélyesített hőse is csak a berlini utcákat, otthonokat, családokat elválasztó építmény árnyékában szembesülhetett:

Az egyes ember valójában mit se számít, legfeljebb, mint szavazópolgár, nemzetének robotosa, készséges kiszolgálója, vagy árulója. E tekintetben nincs nagy különbség a Föld más-más kontinensén viruló vagy vergődő államformák között. Legfeljebb a szóvirágok és a diplomáciai taglejtések szintjén.

A honfitársai által megvetett, ki is közösített védőügyvédből akkor lesz jeles honpolgár, amikor az életveszélyes akciót, a szovjet és az amerikai kém cseréjét tető alá hozza.

A sokatmondó légi felvételek készítésére alkalmas repülőnek a Szovjetunióban raboskodó pilótája azért válik a nagy nemzetközi árucsere mindennél fontosabb portékájává, mert felettesei – magas posztokon trónoló katonai parancsnokai – attól tartanak, hogy fogva tartói szóra bírják.

A pilótával egykorú egyetemistát, aki a falnál esett a kelet-német „rendfenntartók” fogságába, csak a törvénytisztelő ügyvéd próbálja menteni. Berlini küldetésének „csendestársai” nem is értik, mi szükség erre. Még a végén egy kis amerikai közgazdászhallgató miatt hiúsul meg az általuk(?) nagy(?) körültekintéssel(?) a Glienicker Brückére szervezett kémcsere!

(A Glienicker Lake nevű, szép tavon átívelő hídon 1952 és 1989 novembere közt csak a külön engedéllyel rendelkezők kelhettek át, a Glienicker Brücke 37 éven át „nyilvánosan tilos” átjáróként működött.)

Az átlagembereket, a jóhiszemű, ártatlan civileket fönt is, lent, is, középtájon is készségesen ki- és felhasználhatják – erről sztorizik a 142 perces amerikai film, a Kémek hídja. Ha a véletlen vagy a politikai szükség azt diktálja, fel is áldozhatják őket. A néző meg, miközben e keserű leckét „fogyasztja”, igazán jól szórakozik. Főleg azon, hogy a buldog képű Tom Hanks által megszemélyesített figura milyen elragadóan tanúsítja: akinek esze is van hozzá s mersze is, ellenszegülhet e trendinek. Akárhogyan vélekedik is róla a világ fönt, lent, vagy középtájon: a kisembernek is lehetnek hőstettei.

2016. október 4.

vissza >>