Megtalált képek,
fényképekkel igazolt győzelem

A tizenhat esztendős gimnazista, Lébényi Zoltán, amikor 1956 őszén a mosonmagyaróvári középiskolából a kollégistákat hazaküldték, szüleinek az osztrák határtól hét kilométerre levő házába gyalogosan igyekezett visszatérni. A mosonszolnoki elágazás előtt, az út menti fűben kis szürke csomagot vett észre. Leguggolt mellé, mintha a cipőfűzőjével bajlódna, majd gyorsan a táskájába rejtette. Épp’ időben, az útelágazásnál katonák állították meg. Igazoltatták, aztán tovább is engedték Levél község irányába, hol okmányainak tanúsága szerint is az otthona volt. Hazaérve az első dolga volt a kis csomagot kibontani: két tábla Suchard csokoládét és két filmtekercset talált benne. Kezdő fotósként az utóbbiakkal is tudott mit kezdeni. Édesapjának lelkesen újságolta is, második világháborús fényképfelvételeket talált a hazafelé vezető úton.

Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeum kiállításán, valamint az intézmény által Megtalált emlékek címen kiadott albumban az a hetven felvétel látható, melyet 1956-ban, a fegyvernyugvás október 28-i bejelentése és a november 4-én megindított szovjet támadás közötti napokban a romos Budapest utcáin egy máig ismeretlen fotográfus készített (A képekre kattintava galéria nyílik meg)

Idősb Lébényi – 1956-ban a levéli általános iskola tanítója – bátor ember lehetett. Kamasz fiában is erősen bízhatott: miután a tekercseken lévő képeket – 27 fekete-fehér felvételt az egyiken, 43 színeset a másikon – figyelmesen végignézte, úgy helyesbítette gyermeke vélekedését, hogy azon nyomban (vég)rendelkezett is a „lelettel” kapcsolatban. Ezek mostani képek – mondta immár felnőttként kezelt gyermekének – a budapesti utcák láthatók rajtuk. „Őrizd meg őket, és ne beszélj róluk senkinek!”

Pedig, tudhatta, mit vállal az, aki a forradalom napjait – mi több: a győzelmét! – megörökítő képeket rejteget, vagy azokon látható. Kisvártatva, a közvetlen környezetükben megesett drámákról értesülvén, apa és fia meg is bizonyosodhatott róla, mi a sorsa azoknak, akik a forradalmat dokumentáló fotográfiákkal kapcsolatba hozhatók.

Kiss Antalt, annak a mosonmagyaróvári diákotthonnak a fűtőjét, amelyiknek a felbecsülhetetlen értékű filmtekercseket hatvan éven át rejtegető Lébényi Zoltán is a lakója volt, a Sternben közzétett fotográfia alapján ítélték halálra.

Gulyás Lajosnak, Levél község református lelkészének azért kellett meghalnia, mert 1956. október 26-án, a mosonmagyaróvári sortűz napján azt próbálta tudatosítani a felbőszült emberekben, hogy jogos sérelmük és gyászuk ellenére sem válhatnak gyilkosokká, a felelősségre vonás az illetékes és tárgyilagos bíróságra tartozik. (Gulyás Lajos emlékét Szakács Sárának – pápai diákok közreműködésével – 2009-ben forgatott filmje is őrzi, pillanatnyilag, sajnos, dobozba zárva.)

Apja tanácsát megfogadva, Lébényi Zoltán évtizedeken át őrizte a mosonszolnoki elágazásnál talált ötvenhatos „ereklyéket”. Először 2015 őszén Beregszászi Balázs segéd-levéltárosnak és a Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület titkárának, Simon Zsuzsannának, majd az egyesületet megalapító Németh Alajosnak beszélt róluk. A Hansági Múzeum igazgatójával, Székely Zoltánnal az ő bíztatásukra találkozott.

Harcképtelenné tett szovjet rohamlöveg a VIII. kerületben, a Fecske utca sarkán.

Sérült villamos a Csokonai mozi előtt.

Sztálin október 23-án ledöntött szobrának szétverését az Akácfa utcában folytató budapestiek.

Páncéltörő ágyú az Astoria közelében.

Mozgásképtelenné tett tarack a Ludovika Akadémia épülete előtt.

Az október 28-án meghirdetett tűzszünetben megkezdett helyreállítási munkálatok nyomai.

122-es tarack, előtte – feltehetőleg – a fényképeket készítő fiatalember.

A Kálvin téren egy felborított tehergépkocsi előtt csinos ifjú hölgy társaságában ugyanez a nyakkendőt, felöltőt viselő fiú látható; az ismeretlen fotós és kedvese?

Nemzeti színű zászlóval fellobogózott harckocsi a Múzeum körúton.

T-34-es harckocsin barátkozó pesti polgárok és magyar katonák.

A villamosforgalom helyreállításában segédkező harckocsi a Kálvin téren.

Felirat a „csillagtalanított” tűzfalon: Ruszkik haza!

Szovjet katonák ruhadarabjaiból összeállított madárijesztő a Nagykörúton…

A Hansági Múzeum igazgatója, Székely Zoltán által szerkesztett kötetben a hiánytalanul közreadott hetven képet a történész Horváth Miklós tanulmánya értelmezi, magyarázza. Tekintettel az ismeretlen fotós felvételeire, elsősorban a főváros VIII. és IX. kerületében harcolók tetteinek a bemutatására vállalkozik, de elismerésre méltón felépített és megfogalmazott írásában az 56-os utcai harcok valamennyi – ma már több oldalról is igazolt – hadtörténeti ismérvét is közreadja.

Történetének kiindulópontja 1956. október 19.-e (!), amikor „a szovjet csapatokat harckészültségbe helyezték, és a Magyar Néphadseregben is bevezették a szigorított hadműveleti szolgálatot”.

Mi több, Horváth Miklós hadtörténeti körképe az 1956-os esztendő nyarát is „bevilágítja”, Zsukov marsallnak, a szovjet különleges hadtest parancsnokának ugyanis már ekkor olyan tervet kellett készítenie a szovjet csapatok számára, amelyet „a szocialista társadalmi rend fenntartása, védelme, adott esetben helyreállítása” érdekében lehet és kell alkalmazni. A Hullám – oroszul: Volna – néven futtatott tervben már három hónappal a forradalom kirobbanása előtt rögzítették, hogy a fővárosunkban levő „fontosabb objektumok védelme a 2. gépesített hadosztály feladata, az osztrák határ lezárása a 17. gépesített hadosztályé”

Horváth Miklós írását olvasva, és az ismeretlen fotós ötvenhatos felvételeit szemlélve, a hadtörténetben járatlan emberek számára is nyilvánvalóvá válik, milyen páratlan diadalt aratott Budapesten október 24. és 28. között az – a szovjet katonai vezetés becslése szerint is – körülbelül kétezer fegyveres felkelő, aki ellen hatezer katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító jármű, 156 ágyú is kevésnek bizonyult.

Az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Kálvin térig, a Nagykörúton a Mester utcától a Rákóczi útig az egymástól többé-kevésbé független felkelő csoportok olyan szinte összefüggő láncolatot alakítottak ki, amely ellen gyors győzelemre a szovjet hadvezetés nem számíthatott”.

A mintegy húszezer fős gépesített hadosztályokkal szemben – írja Horváth Miklós a Megtalált emlékek című kötetben – ténylegesen pár ezer fő, munkásfiatalok, diákok, tizenéves gyerekek primitív harci eszközeikkel sikeresen vették fel a harcot, mert maguk mögött tudhatták a lakosság (gyakorlati) támogatását.

A VIII. és IX. kerületben – ahol a Megtalált képek fotósa október 28. után és november 4. előtt két Agfa filmtekercset is „megtöltött” – „a felkelők elleni harcokban (a november 4. utáni veszteségeket is beleértve) a szovjet hadsereg 1956 őszén, Magyarországon elszenvedett teljes veszteségének több mint az egyharmadát szenvedte el”.

Az ismeretlen fotográfus képei ezt a népmesékbe illő, s lám, mégis világra szólóan valóságos győzelmet tanúsítják, immár végérvényesen, kikezdhetetlenül, letagadhatatlanul. Köszönet jár érte, a győzelmeivel jól-rosszul – inkább rosszul, mint jól – gazdálkodó nemzet elismerése, hálája. Köszönet Lébényi Zoltánnak, aki a filmtekercseket megtalálta, őrizte, rejtegette; Székely Zoltánnak, aki a hetven képet – a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával – méltó módon közreadta. S mindenekelőtt a fotográfusnak, akit talán majd éppen ez a szép könyv „nevesít”, bárhol is élt vagy él a világban.

MEGTALÁLT EMLÉKEK – ismeretlen fotósorozat a forradalmi Budapestről
Hansági Múzeum – Mosonmagyaróvár, 2016. Ármegjelölés nélkül

A Megtalált emlékek – ismeretlen fotósorozat a forradalmi Budapestről című könyvet január 16-án, hétfőn 17 órakor mutatják be Győrben, a Kisfaludy Károly Könyvtárban (9021 Baross Gábor út 4.) A könyvbemutatón jelen lesz az értékes leletet megtaláló és évtizedeken át rejtegető Lébényi Zoltán, valamint a kötetet szerkesztő Székely Zoltán, a Hansági Múzeum igazgatója is.
(2017. január 13.)

2016. november 25.

vissza >>