Ne zúgolódj!

Ne zúgolódj! – mondogatja magának Csapóné – vannak nálad rosszabb sorban élő emberek! Majd sorolni kezdi, mi mindenre tanítaná meg a még nála is szegényebbeket. A Surányi Z. András dokumentumfilmjéből megismerhető asszony élete párjával meg a hatesztendős unokájával távol a világtól, egy folyóvíz- és villanyszolgáltatás nélküli, erdőszéli kalyibában lakik, a gyermeket esővízzel teli fémhordóban fürdeti, tévéjüket, mosógépüket egy rettentően hangos, benzines áramfejlesztővel működtetik. A Hír TV-ben december 14-én és 20-án 22.06-tól, 17-én 14.06-tól látható Panoráma című film hőse mégsem panaszkodik. Mégsem és sohasem.

A Csapó nagyszülők távol a világtól, határtalan szeretettel nevelik az unokájukat

Surányi Z. András Panorámája, persze, még véletlenül sem keverhető s téveszthető össze a Chrudinák Alajos által szerkesztett (sőt főszerkesztett) külpolitikai magazinnal, amely évtizedekkel ezelőtt ugyancsak Panoráma címen futott a Magyar Televízióban. Mint az operatőrként is, rendezőként is egyre jelentősebb életművet maga mögött tudó Surányi Z. András többi munkája, ez az ötvenegynéhány perces riport-dokumentumfilmje is a szegénységen, szerencsétlenségen úrrá levő szerencsések, bátrak és erősek világát járja körbe, s nem a nemzetközi politikai élet nagymenőiét. Hol egymaga, hol neves kollégái társaságában olyan környezetbe kalauzolja el a nézőket, ahová a legtöbben még véletlenül sem jutnának el. (1997-es Bábafilmje Erdély magyarlakta vidékein azoknak az idős asszonyoknak az útjait követte, ahol – orvosok nélkül – egyes egyedül e titokzatos gyógyítókra hagyatkozhatnak, akik gyermeket várnak, akik betegek. A 2006-ban Sívó Júliával közösen rendezett Júlia című filmje pedig azt a hétgyermekes, belső szabadságát és hitét minden élethelyzetben megtartó édesanyát mutatta be, akinek a férjét, mert az 56-os magyarországi forradalommal rokonszenvezett, 22 évi fogságra ítélték, őt magát, gyermekeivel együtt a Duna-deltába száműzték. A szegénységről Szobolits Bélával közösen összeállított „három tételét” az UNESCO által a szegénység évének nyilvánított 2010-es esztendő „előhangjának” szánta Surányi Z. András. Az első „tétel” alapján azt a drámai küzdelmet ismerhetni meg, amelyet a sokgyermekes családok vívnak szülötteik boldogulásáért. A második „tétel” az ingyen-konyhák előtt sorban álló emberek kétségbeejtő helyzetét érzékelteti…)

A Dunatáj Alapítvány, valamint a Médiatanács által támogatott legújabb Surányi Z.-filmben nincsenek társadalmi drámák, osztályharcos konfliktusok, pártpolitikai vádaskodások; „csak” az örök alaphelyzet mutatkozik meg benne: van, aki szegénynek születik, és egész életében szűkölködik. Háború vagy béke, demokrácia vagy diktatúra, „aki szegény, az a legszegényebb”. József Attila már tizenkilenc évesen pontosan tudta ezt. („Ha az Isten íródiák volna,/ S éjjel nappal mozogna a tolla,/ Úgy se győzné, ő se, följegyezni,/ Mennyit kell a szegénynek szenvedni./… Pedig benne laknak a galambok/ Csilagtollú éneklő galambok…” – írta 1924-ben, Aki szegény, az a legszegényebb című versében.)

József Attila tudta, a XXI. század polgára viszont alkalmi nincsét is nehezen viseli, a bölcsőtől a koporsóig tartó nyomort pedig elképzelni sem tudja. Azt a legkevésbé, hogy az élethossziglan tartó szegénységben is emberséges emberként élhet az, akiben van tartás, bátorság és szeretet. Surányi Z. András Panoráma című filmje éppen ezt szemlélteti: Csapó néni, aki tőmondatos önéletrajzával hozza a nézők tudtára, milyen sanyarú volt a gyermek- és ifjúkora, asszonyévei, anyasága, s idős korában is dermesztően sivár körülmények közt kell tengődnie, szép reményekkel telve nevelgeti az unokáját, akinek, talán, nagyanyja segítségével sikerül kiszabadulnia a családi (vagy nemzeti, esetleg osztályos?) örökségként rákattintott nyomor csapdájából.

Ne zúgolódj! – mondja magának az öregasszony, és mondhatja magának a Panoráma című dokumentumfilm nézője is, akár többször is, egymás után. A televíziózást, a filmkészítést és a filmtámogatást erkölcsi felelősséggel gyakorló szakemberek legjobb tudásuk és legnemesebb szándékuk szerint teszik a dolgukat, ha még maradt fórum, és lám, a világhálón maradt még, amely munkáikat időben népszerűsíti, igyekezetük nem lesz hiábavaló. Előbb-utóbb az övön aluli örömökre ingerelt, mértéktelen fogyasztói akciókra buzdított nézők egy része is felfigyel rá, hogy létezik a televíziózásnak olyan műfaja is, amely a szűkös hétköznapok elviselésére, embertársaink megbecsülésére, ember voltunk méltóságára irányíthatja a figyelmünket.

Surányi Z. András egyébként nem „csak” a saját produkcióival munkálkodik ezen, hanem Sívó Júliával közösen szerkesztett dokumentumfilm-összeállításaival is. A köztelevíziókban többé-kevésbé rendszeresen feltűnő Doku-line a hazai kortárs dokumentumfilm-termés legjobbjaival igyekszik megismertetni a tisztelt publikumot.

2014. december 9.

vissza >>