Beszélni kell arról is, ami jó…

Beszélni kell arról is, ami jó – állítja a magas politika piszkos dolgait kibeszélő Oliver Stone, és World Trade Center című filmjében, amely február 5-én, vasárnap 22.05-kor, majd február 7-én, kedden 1.50-kor tekinthető meg a Duna Televízióban, az egyszerű emberek jóságát mozgóképesíti.

A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadást húszan élték túl, köztük az a két rendőr, Will Jimeno és John McLonghlin (megszemélyesítőjük: Michael Pena és Nicolas Cage), akiknek az elbeszélése alapján a 2006-os World Trade Center című játékfilm készült. A hatvanéves rendező a tragédia emberi odalát akarta megmutatni

Az éveken át a világ legmagasabb építményeiként számon tartott ikertornyok elleni merényletről több film is készült. A leghatásosabbnak Oliver Stone moziját mondják. (A leghitelesebbnek Paul Greengrass United 93 című munkáját. A World Trade Center televíziós bemutatója – vagy újrajátszása? – után köztévénk adásába illeszthetnék a szerkesztők Greengrass dokumentumfilmjét is…)

Igaz, ami igaz, Martin Scorsese legjobb tanítványa akkor is érti a dolgát, ha idegen „pályára” merészkedik, szokták mondogatni, akik az öt évvel a nevezetes toronyomlás után bemutatott filmet, a World Trade Centert értetlenül fogadták. Mit akar ez a Stone azzal a két rendőrrel, akik hosszú időn át étlen, szomjan, testükön megannyi életveszélyes sérüléssel „raboskodtak” a 410 méter magas építmény romjai alatt? Hiszen máskor az Amerika lelkiismereteként is emlegetett rendezőt csakis az államgépezet, a Rendszer és annak működése érdekelte! Ahogyan a vietnami háborúban, vagy JFK (John Fitzgerald Kennedy) „nyitott dossziéjában” megmutatkozott… És Nixon elnöksége idején, George W. Bush élete során… Vagy legutóbb: amiként azt az Edward Joseph Snowden által kirobbantott megfigyelési grimbusz sejteti…

Emlékeztetőül, még inkább Oliver Stone tüzetes megismerésére sarkallva a locsei.net olvasóit: a JFK – A nyitott dosszié című politikai drámával 1991-ben állt ki Stone a világ elé. Nixonról szóló filmjével 1995-ben. Bush életrajzával – hongkongi, német, ausztrál közreműködők bevonásával – 2008-ban.

A Snowden című német-amerikai életrajzi dráma a 2015-ös esztendő termése; következményei azonban a pillanatnyi jelenen is túlmutathatnak. Az 1983-as születésű informatikus ugyanis, aki korábban az Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének a vezető tanácsadója, a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA műveleti tisztviselője, a Védelmi Hírszerzési Ügynökség, a DIA oktatója volt, miután 2013-ban nyilvánosságra hozta azokat a szigorúan titkos dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálatok figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységüket is, hogy a felelősségre vonást megússza, világgá futott. Majd rövidebb-hosszabb tétovázás után Oroszországtól kért és kapott menedéket.

Stone pedig, hogy a vérfagyasztóan tehetséges informatikai szakemberről szóló filmjét tető alá hozhassa, Oroszországban, Putyin társaságában találkozott Snowdennel. Ott és akkor dőlt el, hogy a Snowden-film után Putyin lesz Oliver Stone következő mozijának a hőse. (Vagy az anti-hőse?)

Mindezekhez képest szinte szívmelengető történetet tálal Oliver Stone a félelmetesnek tűnő World Trade Center cím alatt. Kötelességtudó emberek hajnalok hajnalán útra kelnek, hogy puha, meghitt otthonukból a munkahelyükre percnyi pontossággal megérkezzenek. Társaik közt a rendőrségi szabályzatnak megfelelően osztják fel napi teendőiket.

A szokatlan eseményeket – váratlan robbanás, a tornyot áttörő repülőgép látványa, füstfelhő, a fél várost beborító papírförgeteg – úgy szemlélik, mintha moziban ülnének… A Nicolas Cage által megszemélyesített őrmesternek jut elsőként eszébe, hogy az épületben levő embereket ki kéne menteni. Az óvodásokat (bölcsődéseket?) mindenek előtt.

A fölmérhetetlenül új feladatot John-Nicolas őrmester önként jelentkező rendőrök kis csapatával készül megoldani. Útban a pokoli torony felé önmagának és helyettesének is kénytelen bevallani: fogalma sincs róla, mit kellene tennie. Efféle akciókra ugyanis soha, sehol és semmilyen formában nem készítették fel… Fölrémlik benne, talán oxigénpalackokat és gázmaszkokat kéne vételezniük, azokkal tán elindulhatnának a toronyház magasabb szintjein rekedt emberek felé… Aztán valaki azt ordítja, a liftakna irányába meneküljenek, az a legbiztonságosabban megépített része az épületnek…

A 125 perces filmnek körülbelül a kétharmada a sötét, romos, élő és holt tetemekkel zsúfolt liftaknában játszódik. Meg a megidézett szép emlékek és ábrándok világában.

A 2006-os bemutató után Stone kritikusai rettentően kárhoztatták ezeket a – szerintük – kiábrándítóan eseménytelen színtereket, monoton helyzeteket. Szerintem meg éppen ezek a jelenetek, az életükért és sorstársuk megmaradásáért küzdő férfiak párbeszéde, múltidézése és zaklatott fantáziálása volt a film legizgalmasabb része. Valamint a kint levők csöndes és következetes konoksága, mellyel a túlélők után kutattak.

Beszélni kell arról is, ami jó – olvasni a World Trade Center című filmben, a Vége felirat környékén. Oliver Stone mozgóképei hatásosan beszélnek róla. Azoknak is érdemes megismerni e képsorok mondandóját, akik nem élnek pokolian magas építmények közelében.

Csak az egyre indulatosabbnak mutatkozó XXI. században.

2017. január 31.

vissza >>