Sebő 70 – kivonatolt formában

Az énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, egyetemi magántanár és építészmérnök köszöntésére nem „csak” előadóművészeket, zeneszerzőket, népdalénekeseket hívtak meg az MTVA munkatársai. Barvich Iván, Gryllus Dániel, Koltay Gergely, Nagy Albert, Perger László Sebestyén Márta, Soós Réka és Tímár Sára mellé odaültették Sebő Ferenc pályájának mozgóképes útitársait, a kiváló dokumentumfilmest, Székely Orsolyát, valamint a 70-es, 80-as évek televíziós gyermekműsorait igen ügyesen kézben tartó Szabó Mártát is. A két műsorvezető, Bényi Ildikó és Bősze Ádám a felkészült szakemberekre jellemző figyelemmel dolgozott, az ünnepelt pedig, Sebő Ferenc a tőle megszokott közvetlenséggel mesélt, énekelt, muzsikált a szűkre szabott televíziós keretek között. Akik február 11-én, szombaton nem jutnak el a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében A népzene ünnepe címen meghirdetett gálakoncertre, a Duna World délutáni műsorával (15.45: Hogy volt?!) is beérhetik. Sebő Ferenc életműve még kivonatolt formában is ország-világ figyelmére érdemes.

Nevezték már Sebő Ferencet a huszadik század sámánjának, igricnek, intézményszervezőnek, verekedőnek, cápának… A N(n)emzet M(m)űvészének is, kis és nagy kezdőbetűkkel egyaránt

Igaz, ami igaz, tíz esztendővel ezelőtt a hatvanesztendős Sebő Ferencet az MTVA nevű termelőszövetkezetbe még be nem tuszkolt Duna Televízió hatásosabban köszöntötte, mint most, a hetvenkedőt. Sztanó Hédi Kézjegy című műsorában a ma is érvényes arc- és pályaképét adta Sebő Ödön és Dittrich Klára 1947. február 10.-én Szekszárdon született, első gyermekének. A rendszerváltás adományaként elkönyvelt, ám a többség által, csak alamizsnaként fogadott szólásszabadsággal bátran élve, s az általánosan ismert és ismételgetett, népszabadságos közhelyeken általlépve, Sztanó Hédi az 1968-as kezdetektől 2007-ig hiánytalanul, mi több: hibátlanul mutatta be Sebő Ferenc tevékenységét. Mindeközben nem csak a zenei, de a mozgóképes illusztrációkról is illő módon gondoskodott.

Könnyű dolga volt, mondanám, ha a Hogy volt?! mozgóképes múltidézése nem kísértene. Sebő Ferencet ugyanis indulása óta lankadatlan figyelemmel követték-követik a kamerák. És a Kézjegy című adás életre hívói – a Hogy volt?! munkatársaival ellentétben – azt is tudták, hogy a sok művészi – játék- és dokumentumfilmes – és televíziós felvétel közül mikor melyiket érdemes elővenni…

Egy esztendővel e nevezetes Kézjegy bemutatója után a Szerelmes földrajz című ismeretterjesztő tévésorozat két munkatársa, Hollós László és Dala István kopogtatott Sebő Ferenc ajtaján. Az a 2008-ban bemutatott 28 perc, amelyet – voltaképpen a sors által kiválasztott helyszíneken – Székesfehérváron, Gorsiumban, azaz Tácon, Aquincumban és a Budai Várban – közösen összehoztak, nem „csak” az ismeretterjesztő televíziózás gyöngyszeme, de a legkiválóbb sebős mozgóképek egyike is.

Ha közszolgálati televízióink szerkesztői csakugyan a köz szolgálatát tartják első számú feladatuknak, nem csak a hetvenesztendős Sebő Ferenc ünneplése végett futtatnák a Szerelmes földrajznak ezt az epizódját, és mellette a Sztanó Hédi által jegyzett Kézjegyet. Hanem a nemzeti (közel)múlt népszerűsítése érdekében is. Ez a két összeállítás ugyanis azt példázza, amit egyre kevesebben hisznek és vallanak, még kevesebben gyakorolnak, hogy tudniillik a tehetséges és tevékeny ember akkor sincs élethosszig tartó mellőztetésre ítélve, ha szinte minden ellene dolgozik. A törvény, a rendszer, anyagi helyzete…

Azt, persze, ezek a sokatmondó televíziós összeállítások sem tudták – tán nem is akarták? – kellőképpen „hírelni”, hogy a köztévé munkatársaként, szerkesztőjeként, műsorgazdájaként, megrendelőjeként mit végzett Sebő Ferenc az utóbbi negyven évben. Pedig ez is merész és eredményes kísérleteinek egyike, nagy hiba volna megfelejtkezni róla. Nemzeti televíziózásunk közegében: főbenjáró bűn!

Arról gyakran hallani – a Duna World-ön futó Hogy volt?! című retróműsorban sem felejtkeznek meg róla –, hogy 1975-től a Magyar Televízió mely műsorainak volt Sebő Ferenc a közreműködője. A Szabó Márta által szerkesztett Cimborán kívül a Fehér György által jegyzett Kőbékát is idézik… Valamicskét arról is hallhatunk, hogy 1977-ben a Muzsikáló szerszámok című televíziós adásnak, 1980-ban az Aprók táncának a szerkesztője volt.

Ám azt még ma sem divat szóba hozni, hogy tíz esztendőn át, 1991 és 2001 között a Magyar Televízió Zenei Osztályának a megrendelő szerkesztőjeként munkálkodott. Hogy Sebő Ferenc nélkül tán sohasem készült volna el az autentikus népzenét bemutató Hagyományőrzők című sorozat, vagy a Martin György gyűjtéséből című „leletmentés”. (Elvétve, például, hétvégi hajnalokon, ha Barkó Judit Lélek Boulevard-ja ki nem szorítja, látni is engedik ezeket az Ó-Európa összefoglaló cím alatt Sebő Ferenc által életre szólított produkciókat a közmédia parancsnokai…)

Szabatosan, okosan és szépen szerkesztett televíziós portréi azonban „elvétve” sem kerülnek adásba. Akkor sem, ha egyiket-másikat – mondjuk, naprakész mondandója miatt – sok embernek látni kellene. (Mint például a budai vár-negyed rendezési tervét kidolgozó, később a helyreállítási munkálatokat is irányító Gerő Lászlót bemutató műsorát – a budavári királyi palota körüli ádáz szócsaták idején.)

Igen, a sok műfajú Sebő Ferenc, a televíziózás térfelén, szerkesztőként, rendezőként, riporterként, műsorvezetőként is számos alkalommal tanúsította képességeit.

Valamikor, végre, erről is beszélni kellene… S mikor máskor, mint a gyakran még a szakma-bélieket is lepipáló Sebő hetvenedik születésnapján? És hol másutt, mint a közszolgálati televízióban?

Sebő Ferencről az első jelentős mozgóképes „híradás” 1973-ban készült, rendezője, Székely Orsolya a Hogy volt?! fölöttébb csöndes résztvevője. A népzenei gyűjtőkörútra induló fiúkat (Sebő mellett Halmos Bélát és Koltay Gergelyt) követő filmes olyan világot örökített meg, amelynek ma már a nyomát sem találni. És úgy örökítette meg, hogy aki azt negyvenvalahány évvel ezelőtt megismerte, ma sem tudja feledni.

Székely Orsolya filmjét Sebő Ferenc kerek születésnapjától, de eddigi életpályájától függetlenül is fontos munkának tartom. Sebő első, igazán komoly mozgóképes megjelenítéseként pedig, olyan produkciónak vélem, ami eleve meghatározta, hogy a Sebő-jelenségről, és mindarról, amit e sokféle képességgel megáldott-megvert személyiség közvetít, mi módon kell a hírvivőknek – az írott sajtó munkatársainak, a rádiósoknak és a mozgóképeseknek – számot adniuk.

Az 1973-as dokumentumfilm legelső méltatója, a néptánc-kutató, zenefolklorista Martin György, Sebő Ferencék fő patrónusa – mint azt az az idő tájt Japánban muzsikáló fiuknak meg is írta – többet várt e filmtől. A néptánc-mozgalom másutt virító kísérőjelenségeit tette szóvá, a tudós következetes szigorával, a gyógyíthatatlan néptánc-rajongó látnokiságával. Azt nehezményezte a Hajnalban indultunk című film láttán, ami napjaink sajátja: „kollégáink (rádiósok, újságírók, filmesek) inkább az érdekességet tartják kiemelendőnek, hogy valaki ősz, öreg, kövér létére képes ugrálni”…

Úgy tűnik, számomra legalábbis, hogy köztévénkben a 70 éves Sebő Ferenc köszöntésekor is „az érdekességet tartják kiemelendőnek”. És, mert az „érdekességek” – hogy van köztünk valaki, aki az utóbbi ötven év alatt sem változott, ugyanazokért az elvekért lobog, amelyekért gimnazistaként, műegyetemi hallgatóként, ugyanolyan sebességgel jár-kél a világban, mint huszonévesen – egyórányi, kérdőjeles, felkiáltójeles stúdióműsorban is „kibeszélhetők”, túlbuzgóság volna ennél többet „hozni” tőle, vagy róla…

Túlbuzgóság, vagy sem a stúdióműsorrá zanzásított köszöntőknél többre vágyni, nem tudom. De azt igen, hogy már ma elkezdem várni a 2022-es vagy a 2027-es esztendőt. Sebő Ferenc 75. születésnapján, vagy a 80.-on, talán az összes televíziós munkáját bemutatják, megismétlik. Azokat is, amelyeknek a közreműködője, s azokat is, amelyeknek a megrendelő szerkesztője volt.

Micsoda mulatság volna!

2017. január 7.

vissza >>