Sírjunk, vagy nevessünk
a Házasság hetén?

Kilenc éve hazánkban is megrendezik a Házasság hetét. A bő két évtizeddel ezelőtt Angliából elinduló mozgalom célja, hogy azokat a hagyományos értékeket népszerűsítse, amelyek boldoggá tehetik a házasságokat. Ebben az esztendőben – február 13. és 19. között – a magyar nyelvű televíziós társaságok is részt vállalnak e tiszteletre méltó akcióban: a köztévé szórakoztató filmekkel, a kereskedelmi televízió(k) a lélek sötét zugait is bevilágító, drámai művekkel „érvelnek” a házasság mellett. Hogy melyik szolgáltatástól leszünk okosabbak? Ha sírunk, vagy, ha nevetünk? Nem tudom. Ám azt igen, hogy éveink számától, iskolai végzettségünktől és világnézeti kötődéseinktől függetlenül, mindnyájunknak jól jönne egy igazán hatásos, mozgóképes továbbképző tanfolyam.

Vajon egy tapintatosan ironikus dokumentumfilm és két csacska játékfilm segítségével megismerhető a házasság tudománya?

A Duna Televízió keddre virradóan indítja-indította el a Házasság hetére szánt sorozatát. 0.55-től vetíti-vetítette az Oláh Kata által rendezett Helló, Szia, Csókolom című dokumentumfilmet, amelynek nagyobbrészt nyugdíjasok a „hősei”. Olyan, hetvenen túli nők és férfiak, akik a sokadik próbálkozás után találták meg egymást. Laza életközösségükről azonban nem a házasság fogalma jut eszébe azoknak, akik a hagyományos értékrend szerint szokták megfogalmazni a véleményüket.

De az Oláh Kata által megjelenített szingli életelveit hallgatva sem igen érti az ember, miért éppen ez a 2015-ben forgatott, ötven perces összeállítás lett köztelevíziónk házasság heti nyitánya.

A félreértések elkerülése végett, haladéktalanul le kell szögeznem, nem Oláh Kata munkáját bírálom. Ő, mint korábbi produkcióival is (A Griff, a Dámvad és a Varjú, Asszonysorsok és nőszerepek, Mesterségem címere…), különleges élethelyzeteket rögzített, méghozzá igen-igen pontosan, szemléletesen. Korunk jellegzetes alakjait mutatta be, határtalan tapintatát szeretetteljes iróniába csomagolva. Ha a Duna Televízió más sorozatcím alatt hozza képbe e filmet, a műsorszerkesztőknek is tapsolnék, nem „csak”a rendezőnek.

De, talán még a hétvégi adásban, szombaton és vasárnap délután megjelenő, régi magyar szórakoztató filmeknek is éljeneznék, ha nem HÁZASSÁG HETE felcím alatt futtatnák őket. (A Gergely Márta ifjúsági regénye alapján, 1961-ben Wiedermann Károly által forgatott Házasságból elégséges című produkciót szombaton 15.25-kor, a pár évvel később Keleti Márton által rendezett Butaságom történetét vasárnap 15.30-kor.)

Leginkább, persze, színészei miatt örvendenék mindkettőnek. Hogy az ifjú Törőcsik Marit és Bodrogi Gyulát láthatom viszont az egyikben, a minden korszakában és minden szerepkörében elragadó Ruttkai Évát a másikban. (Wiedermann mozijának azért is, mert a maga csintalan realizmusával olyan szemléletesen idézi meg „az emberarcú szocializmus” valóságát, azt a kort, amikor a munkásosztály nem a paradicsomba, hanem a hétköznapi kilátástalanságba menetelt; az önálló életre vágyó ifjúság például a szülők, nagyszülők nemzedékével összezárva, szünet nélküli perpatvarok bajnokaként tudott csak családot alapítani. Más kérdés, hogy időszerűvé teszi-e ezt a játékfilmet az a szomorú tény, hogy ezen az abszurd helyzeten lényegében a bemutatója óta eltelt ötven-hatvan év sem változtatott…)

Hogy azonban a házasság ismérveiről, küldetéséről és szolgálatáról valami fontosat és érvényeset mondanának, azt bizony senki nem állíthatja egyik e héten ismét megtekinthető magyar filmről sem.

Wiedermann Károly mozija, mint légoltalmi fedezéket, úgy ábrázolja a házasságot: két szeleburdi fiatal, hogy a családi bombatámadások elől biztos helyre meneküljön, összeköti az életét. Amikor azt hiszik, a légi veszély elvonult fölülük, szép szövetségüket nyomban föladják, a két szót: holtomiglan, holtodiglan nem ismerik. Tán soha nem is hallották.

A Gyárfás Miklós forgatókönyve alapján készült Butaságom története című film, igaz, a jó házasság gyógyrendelvényét írja föl, sőt a használati utasítást is mellékeli, de nincs köszönet benne, eszerint csak a férjénél butábbnak mutatkozó feleség számíthat tartós sikerre.

A nyugat-európai filmesek magyarországi kollégáiknál régen is bátrabbak voltak, és mostanában is merészebbek, ha a hétköznapokban is jól működő házasságok titkait keresik. Meg merik nevezni, sőt mutatni a modern (családi) élet legeslegnagyobb veszélyét: a családtagok is, miként az átlagos polgárok, csak alakítják, de nem élik önként vállalt szerepüket, hivatásukat. A nők azt játsszák, hogy anyák, hogy feleségek, a férfiak azt, hogy apák, családfők. A látszatokból font-csomózott kötelék azonban csak ideig-óráig képes összetartani a családi közösséget. A darabjaira tört szövetség pedig, szinte futószalagon gyártja a magányos egyedeket. A kallódó gyermekeket, az idegbeteg felnőtteket. Az öngyilkosjelölteket, a kábszereseket, a túlfűtött önérvényesítőket…

A már legelső nagyjátékfilmjével komoly nemzetközi visszhangot keltő Joachim Trier legutóbbi rendezése, a norvég-francia-dán-ír-amerikai közös munkaként jegyzett Hétköznapi titkaink – Gabriel Byrne-nel, Isabelle Huppert-tel a főszerepben – ezt a családtípust mutatja be, az esendő embereknek kijáró szeretettel.

A francia Emmanuelle Bercot filmje, a sajnos a magyarországi filmforgalmazásban ugyancsak félreérthető, Fel a fejjel címmel futó mozi az anyjuk által elhagyott fiúgyermekek kálváriáját jeleníti meg.

Mind a két produkció a Házasság hetén lesz látható a CINEMAX műsorán. A Fel a fejjel február 15-én, szerdán 0.50-kor, a Hétköznapi titkaink február 16-án, csütörtökön, 18.10-kor.

Már csak azért is érdemes figyelemmel kísérni ezeket a televíziós bemutatókat, mert idehaza egyik filmről sem készült DVD-kiadás. De még kalózkiadásokban is nehezen találni rájuk. 2015 óta – úgy tűnik – a kutya sem ugatott utánuk.

Még utóbb Látszatország népe kérdezősködni kezdett volna felőlük.

2017. február 14.

vissza >>