„Amikor a világ
széthullik körülöttünk…”

Örvendhetünk: a 89. Oscar-díj átadáson magyar produkcióért is szurkolhatunk február 26-án, azaz 27-én 2.50-től, miközben a Duna Televíziónak a Los Angeles-i Dolby Színházból közvetített élő adását figyeljük. A Mindenki című rövidfilm, Deák Kristóf produkciója olyan környezetben ábrázolja a hatalmi fondorlatokat, amelyet voltaképpen mindnyájan ismerünk: az iskolában. Az Oscar-díjra jelölt filmeket jegyző mozgóképesek között Deák Kristóf mellett több olyan rendezőt is találni, akik azt igyekeznek nézőik tudtára adni, mit tehet az ember, „amikor a világ széthullik körülötte”.

A rövidfilmek és a dokumentumfilmek versenyében a Mindenki című magyar, valamint a Tűz a tengeren című olasz produkció Oscar-díjáért érdemes szorítani. És nem is „csak” azért, mert gyermekek közvetítik a mondanivalót…

A Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya, Szamosi Zsófia közreműködésével megjelenő 28 perces magyar produkció mellett a filmkészítés magasiskoláit New Yorkban kijáró olasz rendező, Gianfranco Rosi Tűz a tengeren című munkájáért is szoríthatunk. Ez a legjobb dokumentumfilmként jelölt 108 perc, amelynek helyszíne Lampedusa, Európa legsúlyosabb jelenkori drámáját jeleníti meg. A másfél esztendőn át „Európa határán” forgató rendező azt akarta országnak-világnak megmutatni, milyenek a hétköznapjai azoknak a közösségeknek, amelyeknek a tengeren hozzájuk érkező menekültek sokaságát kell fogadniuk. Élőket és holtakat, ezerszám.

A 66. berlini filmfesztiválon Arany Medvével jutalmazott filmet – szerencsére – a magyar nézők is ismerhetik. 2016. őszén, a BIDF-en, a filmrendező Sós Ágnes „magánszorgalmából” Budapesten immár harmadízben megrendezett nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon Lángoló tenger címen találkozhattunk vele. Korábban az Európai Tanács is foglalkozott Rosi filmjével, DVD-másolatát – állítólag – az Európai Unióhoz tartozó tagállamok államfőinek is postázták. Arról, hogy milyen következményei lehettek ennek az akciónak, csak sejtéseink lehetnek. Az Oscar-díj tán felrázná a világot…

A fegyvertelen katona című film nyolc Oscar várományosa, A régi város hat jelölést kapott. A legjobb férfi főszereplő díját Andrew Garfield és Casey Affleck is megkaphatja. A legjobb rendezés díját Mel Gibson is, Kenneth Lonergan is megérdemelné…

A 2017-es Oscarnak az is figyelemreméltó „kísérőjelensége”, hogy a legtöbb jelöléssel illetett játékfilmek közül több is azt sulykolja, mi az ember legfontosabb teendője, „amikor a világ széthullik körülötte”. A „csúcs” – szerintem – e témakörben Mel Gibson rendezése, az igaz történet alapján forgatott A fegyvertelen katona, amely az 1919 és 2006 közt élt Desmond Doss történetét idézi fel.

Az Andrew Garfield által megszemélyesített Doss volt az első olyan katona, aki az amerikai hadseregben lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, és, akinek emiatt sok hivatalos és – mondjuk így: – félhivatalos bántást kellett elszenvednie. A nyurga fiatalember azonban, aki Bibliával a zsebében közlekedett még a tűzvonalban is, nem a sérelmeit őrizte, hanem a hitét meg az emberségét. A második világháború különösen vad hadszínterein mentette bajtársai életét. Az okinawai Fűrészfogcsúcsnál, a japánok ellen vívott, rettenetes küzdelemből – az ott lévő orvosok, felcserek, katonák tanúsága szerint – hetvenöt sebesültet mentett ki. (Az ellenség soraiból legalább kettőt.)

A régi város című film egyszerű hősét nem a világháború vezényli a hétköznapok küzdőterére, hanem egy szomorú családi esemény: bátyjának végrendelete szerint – miközben maga is segítségre szorulna – nehezen kezelhető unokaöccsének oltalmazását kellene vállalnia. Menekülne a feladattól, önmagától is, az emlékeitől, a szülővárosától, a sorsától… Aztán belátja, vannak olyan kötelességei az embernek, amelyek elől lehetetlen elfutnia.

A legjobb dokumentumfilmek versenyében a 89. Oscar-díj átadásán jó eséllyel küzdő Tűz a tengeren című olasz filmben, annak az orvosnak, akinek a Lampedusára érkező menekülteket kell diagnosztizálnia – az élőket megvizsgálnia, a holtakat személyazonosságuk megállapítására előkészítenie, végzetesen roncsolt testükből egy-egy darabot levágnia – van egy (számomra) feledhetetlen mondása: „Annak, aki embernek tartja magát, kötelessége, hogy segítsen”…

Az idei Oscar-jelöltek listájának ismeretében azt kell hinnem, a világ filmgyártóinak jobbik része is ezt az elvet vallja. Ha meggyőződésüket az amerikai filmvilág leghíresebb díjával is jutalmaznák, talán-talán szivárványosabb jövőt remélhetnénk az utódainknak…

2017. február 26.

vissza >>