Pergőtűzben

Pergőtűzbe került a színházi élet misszionáriusa, Jordán Tamás. Az általa megálmodott és meg is valósított, majd sikeresen működtetett szombathelyi színház éléről próbálják eltávolítani, miközben a város színházbarát közönsége, de a teátristák apraja, nagyja is a maradását kéri, követeli. Ki vadul, ki szelíden. A visszatetsző akciót kiváltó okokat azonban szinte azonos svunggal próbálják kideríteni az indulatosak és a galamblelkűek egyaránt. Hasonló műveletek rutinos túlélőjeként, nékik szeretnék segíteni, amikor két dátumra hívom fel a figyelmüket. 2016. december 5-re és december 15-re.

Jordán Tamásnak állítása szerint az Egyetemi Színpad volt a színházi elemi iskolája, a 25. Színház a gimnáziuma, a kaposvári Csiky Gergely Színház az egyeteme. 1991-ben megalapította a Merlin Színházat, 2002 és 2006 között a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára, 2003-tól 2008-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Kollégái szerint azt is bebizonyította, hogy a Nemzeti Színház igazgatói székénél is van „följebb”: Szombathelyen a színházi élet misszionáriusa lett

2016. december 5.-én Budapesten, a veszni indult könyvbirodalom, az Alexandra Pódiumán – jókora visszhangot keltve – mutatták be Jordán Tamásnak azt az írását, amely nem „csak” a szerzőről szól, hanem a 20. század utolsó három és a 21. század első évtizedéről is. A kor színházáról, szó szerint és átvitt értelemben. Őszintén, okosan, és, ami napjainkban már-már istenkísértésnek minősül: hitelt érdemlően.

Tíz nappal később, december 15-én Szombathely város közgyűlése pályázatot írt ki a 2007-ben e testület által alapított Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörére. Hogy vajon a hosszú idő óta általános elismeréssel munkálkodó direktor megbízatását e hivatalos eljárás nélkül is meg lehetett volna hosszabbítani, nem tudom. Ám azt igen, mert Jordán önéletrajzi kötetéből, a Hátrametszésből kiolvashatom, hogy színházi életünk misszionáriusát, mint vad vidékeken a hittérítőket, menet közben akár „meg is ehetik”.

Jordán Tamás önéletírását, a Hátrametszést akkor is Kedves Olvasóim figyelmébe ajánlanám, ha a szombathelyi zrí nem kavar a szerző körül országos indulatokat. A hőn áhított nyugalom óráiban, persze, hosszabban időznék az édes humorral megidézett gyermekkornál. Például az X-es származás és a nélkülözést ugyan nem ismerő szegénység életre szóló adományainál. A tanulóévek szellemi kalandjainál, a magánéleti kétségeknél… Mert, bizony, az önmagát festetlenül, sőt olykor nyersen „kibeszélő” Jordán Tamástól is volna mit ellesnie a hetedik X-en inneni s túli leltárkészítőknek!

Ahogyan a Kádár-korszakban, majd az azt követő, úgynevezett demokratikus fordulat óta önmagát szakadatlanul gyötrő-faggató művésztől is! Attól a Jordán Tamástól, akit sosem hagyott nyugodni a „soha meg nem válaszolható kérdés: mit keresek én ezen a világon”?

Más időkben a „futószár nélkül”, szélsebesen lefutott írói vágta botlásait is készségesen sorolnám, a Hátrametszést követő, majdani Jordán-könyvek, és más, fontos visszaemlékezések érdekében is! A döcögős mondatokat, a kifelejtett szerepeket (hogy például 2011-ben, Liszt Ferenc bicentenáriumán Jordán Tamás jelenítette meg az utolsó útjára induló aggastyánt), az indokolatlan udvariassági formulákat…

Ám 2017 koratavaszán nem az efféle hibákra kell figyelnünk, hanem arra, ami Jordán Tamás visszaemlékezésében a legfontosabb. Hogy tudniillik Jordán Tamás élettapasztalata szerint a színháznak nem az a küldetése, hogy jó előadásokat állítson színre. A színháznak közösséget kell teremtenie.

Akkor is, ha „a politika a legkisebb rést is kihasználva, mindenhová behatol”. Akkor is, ha egyre erősebb „a Mi és Ők megkülönböztetés”; ha egyre nyilvánvalóbb szellemi életünk megosztottsága. Hogy „mindegy, mit játszottál és hogyan, az a fontos jellemződ, hozzánk tartozol-e, vagy hozzájuk”…

És „a szakadék csak egyre mélyebb és szélesebb lesz”.

Jordán Tamás, aki – miként az könyvében is olvasható – az utóbbi negyed században ugyancsak megtapasztalhatta, milyen az egyik vagy a másik oldal számkivetettjének lenni, ezen felismerések birtokában határozta el, hogy a színházi élet misszionáriusa lesz. Az általa igazgatott teátrumok falai közül igyekezett hát száműzni a politikát, és közben azért fohászkodott, adja Isten, hogy minél tovább hihesse, „nem gyáva, hanem óvatos”.

Szombathelyi óvatos küzdelmét látva, mást könyvének olvasója sem kívánhat neki, csak azt, hogy kérését meghallgassák odafönt.

Jordán Tamás: Hátrametszés. Az életem – tétre, helyre, befutóra. Alexandra, Budapest, 2016. Ármegjelölés nélkül

2017. március 12.

vissza >>