Százhatvankilenc évvel ezelőtt…

Legújabb-kori hagyományainak megfelelően köszönti 2017-ben is köztelevíziónk március 15-ét. Kötelességtudóan közvetíti a hivatalos eseményeket, a Nemzeti Múzeumnál megrendezett díszünnepség hatását például – Lesz, amilyen lesz! alapon – Jamie 30 perces kajáival jegeli. Aztán a szokásos játékfilmek következnek. Az Egy magyar nábob meg a Kárpáthy Zoltán, Columbo, valamint a falkenau-i erdészház közé ékelve; s persze, A Hídember, koraeste s éjfél után, unos-untig ismételve. Az adásnapot pedig – ha a kiadott műsornak hihetünk – Barkó Judit Lélek Boulevard-ja zárja. Világos, mint a nap: kedvére okulhat-kukulhat a magyar, adójából fenntartott köztelevíziója hőn szeretett nemzeti ünnepén is gondoskodik róla. Az M3 azonban – mentve, ami menthető – a nevezetes történelmi évfordulóhoz illő ismeretterjesztő sorozattal áll elő. Ez az Ő napja címmel olyan öt-tíz perces összeállításokat illeszt – Derrick-kel, Starskyval és Huttch-csal teletömött – műsorába, amelyek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc igazán jól-, vagy alig ismert közreműködőit idézik meg.

Lebstück Mária (1830-1892)

Mednyánszky Sándor Cézár (1824-1857)

Klauzál Gábor (1804-1866)

Batthyány Lajos (1807-1849)

Széchenyi István (1791-1860)

Petőfi Sándor (1823-1849)

A műsor ötlete alighanem Jókai Mórtól vétetett, évekkel, sőt évtizedekkel a legelső március 15. után ő írta le e ma is érvényes mondatot: „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel”.

Hogy az M3-on március 15-én, szerdán 12.15-től 23.05-ig – hosszabb-rövidebb megszakításokkal – futó (egyelőre, úgy tűnik: hatrészes) sorozatban olyan személyiségek is föltűnnek, akik 1848. március 15. emlékezetes eseményeiben sem közvetve, sem közvetlenül részt nem vettek, nem Jókai Mór számlájára írandó.

Hogy kiére, nem tudom. A sorozatnak „csak” a rendezőjét, Sós Máriát és az operatőrét, Reich Lászlót lehet megnevezni, a szerkesztő meg a történész szakértő kilétét – ismereteim szerint – homály fedi.

Ám az bármiféle tudományos minősítés és módszeres fáradozás nélkül is fölfedhető, hogy Lebstück Mária 1848 márciusának idusán – Lebstück Károly néven – Bécsben, az egyetemi légió tagjaként igyekezett küzdeni a szabadságért, és csak ’48 novemberében csatlakozott a magyar honvédsereghez...

Hogy Mednyánszky Cézár római katolikus pap 1849 januárjában állt be Görgey Artúr feldunai seregéhez. (Pár héttel korábban azzal segítette a magyar honvédeket, hogy hívei körében a sebesült katonák javára gyűjtést szervezett. Majd 1849. február 27-én, a kápolnai csatában – amiként az Than Mór híres festményén is látható – mint a magyar sereg tábori lelkésze, keresztjét a magasba emelve vezette a győztes rohamot.)

Hogy Klauzál Gábor, a reformkori liberális ellenzék oszlopos tagja, aki 1844-ben visszavonult a politikai élettől, csak 1848. március 17. után vállalt a közéletben ismét szerepet… Amikor a nádor személyesen kért és kapott engedélyt a királytól, hogy Batthyány Lajost miniszterelnöknek kinevezhesse. (S Klauzál az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedés osztályának a minisztereként is mérsékelt politikát folytatott. Azokkal, akik a bécsi udvarral szakítani akartak, mindenkor szembe helyezkedett…)

Mindettől függetlenül nem kell bánkódnunk, vagy háborognunk, amiért az idei március 15.-én őket mutatja be nézőinek az M3, és nem azokat a rég feledett, vagy tán korábban is kevéssé méltányolt fiatalokat, akik 169 esztendővel ezelőtt csakugyan mindenütt ott voltak Petőfi Sándor mellett március 15-én, korareggeltől alkonyatig: Degré Alajost, Irinyi Józsefet, Nyáry Pált, vagy a budai börtönéből kiszabadított „státusfoglyot”, Stáncsicsot

Ha megérjük, hogy kellő szakértelemmel, felelősségtudattal irányított televíziós műsorrá fejlődhet Ez az Ő napja-sorozat, talán majd ők is a képernyőnkre kerülhetnek.

Van azonban ennek a nemzeti ünnepünkre rendelt köztévés vállalkozásnak olyan része is, amelyről lehetetlen megértően szólni. A Széchenyi Istvánt megidéző epizód.

1848 március 15-ét Széchenyi István nagybetűs napjának nevezni olyan melléfogás, amilyet még a magát mindentudónak tekintő köztévé sem engedhet meg magának. A legnagyobb magyar naplójegyzete tanúskodik róla, minek tekintette ama szerdai napot Széchenyi István: „Ma látom, Magyarország tökéletes felbomlása felé halad… Az egész úgy tűnik fel előttem, mint valami rossz álom! Ó, szent Nemezis! – Egy lengyel és Kossuth hordják a gyúlékony anyagot a tűzre… Eladtuk az országot két Lajosért! Batthyány és Kossuth Lajos”…

A határtalan hazaszeretettől fűtött és hatalmas felelősségtudattal megáldott-megvert férfiú – naplójának március 15.-i bizonysága szerint – sötét látomásai ellenére is pontosan tudta, mi a teendője: „hallgatni kell minden gyűlölségnek, ellenszenvnek”…

1848. március 15. Széchenyi István élete legszörnyűbb korszakának a nyitánya volt… Hogy ezt a tényt miként lehet az oly’ igen fennkölt cím – Ez az Ő napja – alatt a magyar nézőnek eladni, nem tudom. Ám szerdán este, az M3 nézőjeként 21.15 órai kezdettel megtudhatom.

És, kisvártatva azt is, miként lehet öt percben Petőfi napjának történetét hitelt érdemlően bemutatni. Másoknak ez több száz oldalon sem sikerült…

2017. március 14.

vissza >>