Az örök gyermek Sajdik Ferenc Magyar Örökség díja

Ma, március 25-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. I. emelet) adják át a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat. A kitüntetettek: a komáromi Selye János Gimnázium magyar nyelvű oktató-nevelő munkája, a 230 éves magyar állatorvosképzés, Szöllősi Antal Északi Magyar Archívuma, a 115 éves szolnoki művésztelep, Juhász Zoltán népzenekutatói és előadóművészi munkássága, az Országos Széchényi Könyvtár restauráló laboratóriumának pergamen-kódex restauráló eljárása, valamint Sajdik Ferenc rajzművészete.

Sajdik Ferenc szeretett városa, Vác 1764-ben Mária Teréziát fogadta, 1846. július 15-én az első magyar vasúti szerelvényt, amelyen – miként az a ma kitüntetett művész képén is látható – a nádori pár, valamint Széchenyi István is a városba érkezett. A 20. század utolsó éveiben pedig Csukás Istvánt várta Vác városa gyakorta

Mint a valóban eredeti művészek általában, Sajdik Ferenc sem szeret a műveiről sokat beszélni. „A rajzolást a ceruzára kell hagyni. Én csak mozgatom” – szokta volt mondogatni, ha a riportereket nem tudja kikerülni. Kedves, udvarias ember lévén, persze, valójában nem is próbál senkit sem kikerülni. Még a „rámenős médiásokat” sem szeretné megbántani…

Amúgy a világ legnehezebben szóra bírható riportalanya. Ha mégis megadja magát, főleg a gyermekkoráról meg a családjáról mesél. Az örök gyermeknek megmaradt művész hitével, világlátásával ajándékozza meg hallgatóságát, nyilatkozatainak olvasóit. Amiként karikatúráinak, rajzainak, könyvillusztrációinak táblaképeinek és rajzfilmjeinek a befogadóit is, százezer-szám.

Ha a ceruzára kihegyezett elmés mondásával sem tudja az okvetetlenkedőket leszerelni, másik kedvelt „művészetfilozófiai alaptételét” is közreadja: „Nem a valóság, hanem a képzelet után dolgozom”.

Ez a teoréma aztán a valóságot és a képzeletet egymás ellen oly’ igen szívesen kijátszó bölcseket rendszerint mozgásba is hozza. Kikapcsolják a diktafonukat, zsebre vágják a jegyzetfüzetüket, leállítják a filmfelvevőiket, és a művész visszatérhet azok közé, akik közt igazán jól érzi magát. Akikkel szótlanul is szívesen társalog, akikkel boldogan versenyre kel: a gyermekekhez.

Akik egyébként úgy ismerik Pom-Pom kalandjait, mint a tenyerüket, és, akiktől a lényeglátás mikéntjét is el lehet tanulni. A rácsodálkozás tudományával egyetemben. Akik azt is jól tudják, hogy a valóság és a varázslat nincs is olyan messzire egymástól, mint ahogyan azt a gyermekkorukat végérvényesen elfeledők képzelik… Hogy e kettő bátran elegyíthető, a tisztaszívűek körében akár föl is cserélhető.

Mindeközben, valamiképpen az is köztudomásúvá válik, hogy az 1930-ban született Sajdik Ferenc nyomdászként találta meg a hivatását. A vagy hatvan évvel ezelőtti nyomdatechnikát gyakorló kőnyomatos-mester ébredt rá, hogy a gúnyrajz mi mindenre képes! Hogy az ember és a világ jellemző vonásait tréfásan, de sosem bántó módon eltúlzó ábrák szemlélői úgy kerülhetnek megcáfolhatatlan igazságok közelébe, hogy felismeréseik birtokában nem „csak” tájékozottabbak, de vidámabbak is lehetnek.

És, hogy a derű számos testi s lelki betegség gyógyszere…

A karikaturista Sajdik Ferencet az 1960-as években hetente félmilliós példányszámban megjelenő vicclap, a Ludas Matyi tette országosan ismertté. (Nem a korabeli politikai élet napirenden levő balfogásait gyöngéden kifigurázó rajzokkal hódított, hanem olyan esendő figurákkal, akikben számos előfizető magára ismerhetett, akiket – elnéző mosollyal szemlélve – szeretni is lehetett.)

A népszerű vicclap megszűnte után szinte ifjonti hévvel és leleményesen váltó, rajzfilmes Sajdik Ferenc hírét A nagy ho-ho-horgász, meg a Pom-Pom sorozat országhatárainkon túl is igen messzire vitte. A nagyszerű (mese)íróval, Csukás Istvánnal karöltve kicsinek, nagynak megtanította általuk, meg a vélük nagyjából egyszerre készített más munkái által, hogy a mi hétköznapjaink is eredeti csodákkal telítettek. Sőt jókedvvel is, így aztán, istenáldotta tehetségek segítségével, csodákkal és vidámsággal is kedvünkre töltekezhetünk!

Sajdik Ferencnek a világ egyik legnagyobb karikatúramúzeumában, Bázelben is ott vannak a művei. A rajzfilmest 2000-ben, Cannes-ban a legnagyobb kitüntetéssel, Arany Pálma-díjjal jutalmazták. 2013-ban, Budapesten Príma Primissimával. A Magyar Örökség-díjat is rég megszolgálta már, örvendjünk, hogy ma végre átveheti!

2017. március 25.

vissza >>