Látlelet

Ha egy időben süt a nap és zuhog az eső, azt szokás mondani mifelénk: Veri az ördög a feleségét! András Ferenc Karlovy Varyban fődíjjal jutalmazott filmszatírája is ezzel a voltaképpen régen is, ma is értelmezhetetlennek tűnő mondással kezdi a mulatságot. Veri az ördög a feleségét című rendezése legközelebb április 20-án, csütörtökön 23.50-től, a Duna Televízió műsorán lesz látható. Napsütéses zápor is van a 95 perces produkcióban, Balaton környéki édes élet is, a Bereményi Géza forgatókönyve alapján pörgő történet valójában a képtelen magyar valóság látlelete. Amikor 1977-ben a Veri az ördög a feleségét című játékfilmet bemutatták, nagy elégedetten azt suttogtuk róla: Ez ám a kádári szocializmus kritikája! Ma már, nagy szomorúan azt is elmondhatjuk: Napjainké is!

András Ferencet, hogy első mozifilmjét elkészíthesse, kivételesen tehetséges kor-és pályatársai segítették. A Veri az ördög a feleségét című film operatőre Koltai Lajos, főszereplője Pásztor Erzsi és Pécsi Ildikó…A produkció ásza a forgatókönyvíró Bereményi Géza

Augusztus 20-án, az alkotmány és az új kenyér ünnepén, no meg az Istvánok neve napján (amely egyeseknek az államalapítót is eszébe juttatja) nagy vendéget vár a Kajtár család. Útavató-átadó főhivatalnokot, Budapestről, akinek Kajtár lány a titkárnője. A ház asszonya, kinek egész nap jár a keze meg a szája, nem akármilyen lehetőséget lát a látogatásában: a behemót Pityu gyereket szeretné „sínre tétetni” általa. Süt, főz, intézkedik, mosolyog és fondorkodik, mikor mit vél célszerűnek. Családtagjai – látszólag – minden utasítását követik. Valójában mindegyikőjük e jeles napon is a hétköznapi életét éli.

Isznak és – jó pénzért – a felebarátaikat itatják, rogyásig.

Mindeközben az is kiderül, hogy a nagy vendég gyomor- és kedélybeteg. Csirkesülttel, rétessel meg nem vesztegethető. Vízparti szép telekkel, félig kész házzal – legfeljebb a felesége. Ideig, óráig.

Családostul menekül az épphogy megismert magyar valóságból a főfunkcionárius, amilyen gyorsan csak lehet. A zsákutcákban vergődő emberek meg, augusztus 20. után is ott toporognak, ahol és ahogyan az fölülről elrendeltetett.

Kedves Olvasóimat arra kérem, ne botránkozzanak meg, hogy a figyelmükbe ajánlott filmnek a befejezésére is utalok. András Ferenc rendezésének a lényege ugyanis nem a film végkifejletében rejtezik, hanem a szellemesen, mi több: sokat mondóan megjelenített részleteiben. Ahogyan felismernünk engedi, hogy a legelső filmjének bemutatója óta eltel negyven év alatt a mi kis magyar valóságunk lényegében mit sem változott. Iszonyatos erőfeszítések, valamint sok-sok ügyeskedés, mutyizás, alkalmazkodás és alakoskodás árán a mai Kajtároknak is megadatik, hogy egyről kettőre jussanak. De, hogy legújabb kori zsákutcáikból kijussanak, hogy az úgynevezett politikacsináló nagyemberek – legalább időlegesen – hétköznapjaikkal és ünnepnapjaikkal testközelből ismerkedjenek, személy szerint rájuk figyeljenek, az, bizony véletlenül sem.

(Más kérdés, hogy a 21. század Vetró elvtársainak nem az a jellegzetes és fő hibájuk, hogy gyomor- és kedélybetegek. Sem az, hogy a kilátásba helyezett vízparti ingatlanokra és félkész építményekre – tisztelet a valóban tiszteletre méltó kivételnek – kapásból nemet mondjanak.)

Amikor András Ferenc első játékfilmjét bemutatták, idehaza is, de külföldön is jó reményekkel töltekezve, többen mondogatták: mi mindent fogunk eztán látni ettől a rendezőtől! Láttunk is egy-két emlékezetes filmet, csakugyan. A 20. századi magyar filmtörténet fontos műve a Dögkeselyű (1982), A nagy generáció (1985). A kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági filmet is érdemes volna elővenni. Hogy az 1942-es születésű András Ferenc életműve miért nem lehetett terjedelmesebb, vagy gazdagabb, nem csupán a rendező televíziós kötődéseivel magyarázható. Hanem azzal, hogy aki jelenünkről kíván(t) pontos és közérthető látleleteket gyártani, egyre ritkábban jut(ott) munkához…

2017. április 18.

vissza >>