Ha Isten úgy akarja

Tudomásomra hozták, hogy az apa–fiú kapcsolat Arany Jánosénál korszerűbb példáit is várják – sőt, elvárják – akik a locsei.net-et figyelemmel követik. Nékik is, másoknak is üzenem: a CINEMAX-on április 28-án, pénteken 8.35-kor és 17.15-kor, május 2-án, kedden 11.45-kor, 3-án, szerdán 4.30-kor futó, 2015-ös olasz filmvígjátéktól a korunkbeli parabolák egyikét meg is kaphatják! A Ha Isten úgy akarja című 88 perc napjaink tanulékony apáit és útkereső fiait mutatja be. Igaz, nem oly’ költőien, mint Arany János, de legalább annyi szeretettel.

A forgatókönyvíróként is, rendezőként is egyre népszerűbb Edoardo Falcone mozijának nem is a fiú, hanem a miatta s érte tusakodó két felnőtt (megszemélyesítőik: Marco Giallini és Alessandro Gassman) a főszereplője

A történet a nagymenők köréből vétetett.

A magát műtétei után zseniálisnak nevező szívsebész körül voltaképpen mindenki boldogtalan. Családtagjai – felsőfokon. A közhelyekre s látszatokra épülő családi körből elsőként a fiú próbál kitörni, egyetemi tanulmányait is abbahagyva Isten szolgája, azaz pap szeretne lenni.

A fiú lázadása az édesanyát is (zendülő) lendületbe hozza. A családfő viszont különös csellel akarja az „igaz útra”, az Isten és hit nélküli személyes boldogulás útjára gyermekét visszaterelni. Azt az embert próbálja lejáratni előtte, aki – az apa szerint – a fiún a „rettenetes agymosást” elvégezte. Ezért aztán az ünnepelt, nagy sebész ténylegesen is, képletesen is a fiatalok körében oly’ igen népszerű lelki vezető, Pietro atya szolgálatába áll, akin – szerinte – megismerkedésük első pillanatában sikerül „fogást” találnia. A katolikus pap, mielőtt Istennel találkozott volna – törvényes bírói ítélet alapján – börtönök lakója volt…

A közkedvelt vígjátékokból (Jó reggelt, apa, Állóhelyek a paradicsomban), akciófilmekből (Minden zsaru rohadék) és tévésorozatokból (Sant’ Angelo – Egy kórház hétköznapjai) ismert Marco Giallini és az emberi jogokért küzdő civil szervezet, az Amnesty International menekültügyi főbiztosaként is ismert Alessandro Gassman („amúgy”: Vittorio Gassman fiai, népszerű tévésorozatok hőse) fergeteges párviadalba kezd. Az egyik az álnokság fegyverével küzd, a másik a hit erejével. Végül, persze, minden úgy történik, ahogyan Isten akarja…

E két kitűnő színészen kívül ez a 2015-ös, olasz filmvígjáték a párbeszédeinek köszönheti a sikerét. Ahogyan egyszerű szavakkal, hétköznapi példák és élethelyzetek segítségével győzködi egymást az ellentétes világnézeti alapokon álló két férfiú…

Szövegük voltaképpen minden ember számára érthető, élvezető, be is fogadható. S, ami ennél jóval fontosabb: az erőszak mind valahány módszerétől mentes.

A nagymellényű szívsebész, aki a műtőben rendszerint istennek képzeli magát, szépen, lassan megtanulja elfogadni Pietro atyát, aki viszont harag és előítélet nélkül, hitbéli sebezhetetlenségének páncélját magára öltve állja a hivatását, meggyőződését érő „ellencsapásokat”.

Hogy hány ilyen Pietro atya működik ma a világban, nem tudom. Ám azt igen, hogy milyen sok közhelyekre s látszatokra épülő családi közösség vár a hozzá hasonló lelkipásztorok szolgálatára. S számomra az is bizonyos, hogy az olyan tévéműsorok, mint a CINEMAXON négy alkalommal is szereplő olasz vígjáték, a Ha Isten is úgy akarja, addig is jól fog jönni, míg a valóságban meg nem találják egymást az istentelenül boldogtalan családok meg az istenhit és az ember szolgálatára felesküdő lelkipásztorok.

2017. április 25.

vissza >>