Határtalan szeretet

Anyák napján – május 7-én, vasárnap – édes gyerekversek és amerikai szuperprodukciók mellett az anyaság lényegére utaló produkcióval is szolgál a köztelevízió: az M5-ön 21.05-től lesz látható az az igaz történet alapján forgatott, angol – amerikai – francia játékfilm, amely azt mutatja meg, hogy milyen természetfölötti kötelék fűzi az embert a gyermekéhez. Stephen Frears rendezése annak a Martin Sixsmith-nek a kutatása alapján készült, aki az ír Philomena Lee-nek segített megkeresni az asszonytól az ’50-es években elszakított, majd messzi földön kiárusított gyermekét.

Régi és új fotográfiák segítségével Philomena történetének valamennyi résztvevőjét be lehet mutatni. Az igazi édesanyát is, akitől a gyermekét elszakították, és – Judi Dench, valamint Sophie Kennedy Clark közreműködésével – azokat is, akik Stephen Frears játékfilmjében a boldogtalan asszonyt fiatalon és öregen megszemélyesítik. De pár fekete-fehér fotográfia segítségével megismerhetjük az ezer dollárért eladott fiút is, aki negyvenedik életévén túl írországi temetőbe akart „hazatérni”. S láthatjuk az írót, az igazi Martin Sixsmith-t, aki a drámai történetet könyv alakban közreadta, valamint Steve Coogant, aki a 2013-as filmben az eredeti írót-újságírót „képviseli”. Csak az ostobák és lelketlenek arcvonásait nem őrzik fotográfiák

Az 1952-es Írországba visszakanyarodó történet fontos helyszíne a Magdolnák által szinte minden nagyobb ír városban „üzemeltett” intézmények egyike. A Páli Szent Vince szeretetlányai, az irgalmas nővérek által fenntartott Magdolna menhelyek fő feladata (kötelessége!) a megesett lányok befogadása és istápolása volt. De ők gondoskodtak arról is, hogy a hozzájuk került szerencsétlenek bűneiket megbánják és „jó útra” térjenek.

A menhelyeken gyermeküket világra hozó leányanyáknak négy éven át kellett dolgozniuk a Magdolnák konyháin, mosodáiban. Ez idő alatt gyermekeikkel naponta legfeljebb egy órán át lehettek együtt… (Az utolsó menhelyet 1996-ban zárták be Írországban e szerzetesi közösség tagjai.)

Mióta Kathy O’ Beirne-nek a Magdolnákról írt „vádirata” megjelent (a Noran kiadványa 2007 óta magyarul is olvasható!) a világ több pontján is közbeszéd tárgya lett a Magdolna menhelyek keresztényinek nem minden tekintetben nevezhető tevékenysége. Philomena Lee-t azonban aligha e dermesztő visszaemlékezés sarkallta, hogy mellőle kíméletlenül eltávolított gyermekét megkeresse. Az igazi Philomenát – és, persze, a filmbélit is – egész életén át gyötörte a kérdés, gondolt-e rá szülötte a messzi idegenben. Mert ő bizony, később alapított, szép családja körében, törvényesen is vállalható gyermekei társaságában minden nap eszébe idézte a menhelyen világra hozott gyermeket. Vagy ötven éven át, az eredetileg Anthony-nak keresztelt fiú születése napján egy kopott kis fényképet nézegetett, csókolgatott…

Anthony Lee felkutatásában a különleges képességekkel és hatalmas szakmai gyakorlattal rendelkező újságíró-diplomata segédkezett az édesanyának. Közös nyomozásuk és menet közben folyton folyvást újra kezdett szócsatájuk – hitvitájuk – Stephen Frears rendezésének olyan erős tartópillére, amely a határtalan szeretet – méreteivel is lenyűgöző – boltívét emeli a valóságos történet fölé.

A határtalan szeretetnek – állítják egyesek – a megbocsátás is a természetes tartozéka. Olykor – gyakrabban, mint azt a vele s gyermekével történtek ismeretében vélhetnénk – a filmbéli Philomena is ezt vallja. Az igazi Philomenának, mint olvasom, egy esztendővel az angol – amerikai – francia film bemutatója után maga Ferenc pápa segédkezett abban, hogy kiengesztelődése mind egyháza, mind a nagyvilág és, persze, önmaga iránt is kiteljesedjen.

Utószó:

Mióta Stephen Frears-nek, A királynő című, 2006-os jeles filmalkotás rendezőjének ezen újabb produkcióját (Philomena - Határtalan szeretet) ismerem, csöndben, ám kitartóan azért fohászkodom, hogy valamelyik hozzá hasonló képességekkel felvértezett filmrendező foglalkozzék végre a kommunisták budapesti „Magdolna menhelyével” is.

Pikler Emminek a Lóczy Lajos u. 3. szám alatti Országos Módszertani Intézetével, ahol – mint olvasom – 1946 óta „a Pikler-szemlélet pedagógiai gyakorlata valósul meg”. Ahol anyjuk melléről leszakított csecsemőket tartottak – az ellenségként kezelt elvtársak gyermekeit is, az osztályidegennek titulált polgárok magzatait is – érzelem- és ingerszegény környezetben, eredeti nevüktől is megfosztva.

Azok a szülők, nagyszülők, akiknek sikerült kiszabadítaniuk a Lóczy utcai műintézetben „zárolt” kiskorút, életük végéig találgatták, vajon a vérszerinti utódukat kapták-e vissza? (Rajk László árváját anyai nagyanyja kitartó követelésére egy a sötét budai utcán haladó autóból dobták ki az akcióról titokban értesített nagymamának…)

Utolsó híreim szerint Gabrielle Anwar közreműködésével készültek filmet forgatni Pikler Emmiről. Hogy hol tart e munka, nem tudom. De, ha elkészül(t), erősen remélem, minden történelmi, lélektani s pedagógiatörténeti jelentőségű információhoz hozzáférhetünk általa. Pikler Emmi férjének, Péter (Pikler) Györgynek a rejtélyes haláláról is, a híres-hírhedt intézetből életre szóló lelki károsodással kikerülő gyermekek felnőtt éveiről is.

A megváltoztatott néven örökbeadott kisfiúk, kislányok soráról és sorsáról nem is beszélve…

2017. május 2.

vissza >>