A legyek ura

Még pár nap, és kitör a nagy nyári vakáció, s ez legalább annyi gondot jelent a felnőtteknek, mint amennyi örömöt az iskoláskorú felnövekvőknek. Az éjjel-nappal sikeres mozifilmeket futtató CINEMAX korhatár nélkül vértezi fel ellene az érdekelteket: június 14-én, szerdán például, este 20.00 órától a William Golding Nobel-díjas regénye alapján a világhírű színházi direktor, Peter Brook által 1963-ban forgatott angol filmet tűzi műsorára. A legyek ura című nagy történet legelső, s voltaképpen máig felülmúlhatatlan mozgóképes változatát.

A fiatalkorú Robinsonokat egytől egyig tehetséges brit színészpalánták jelenítették meg Peter Brook rendezésében. A Ralph névre hallgató demokratát James Aubrey (1947-2010), aki felnőttként is a színészi pályán maradt; a sziget szinte minden lakója által cikizett Röfit Hugh Edwars; az ellentmondást nem tűrő Jack-et Tom Chapin, akiből viszont rokonszenves énekes-gitáros előadóművész lett

Hat-tizenhat éves angol fiúk csapata – egy második világháborús repülőgép-katasztrófa túlélői – felnőttek felügyelete nélkül igyekszik megszervezni az életét egy lakatlan szigeten. Eleinte minden az otthonról hozott, civilizációs szabályok szerint történik. A közösség által demokratikusan megválasztott vezető, az eszes és jóakaratú Ralph irányításával. Aztán a megmagyarázhatatlan félelmeknek és a nélkülözésnek is kiszolgáltatott társaság nagyobbik része a „nagy vadászt”, az ellentmondást nem tűrő, erőszakos Jack-et kezdi követni. A kamaszok önként és dalolva, a kisebbek riadtan, kelletlenül. Egyik-másik parancsszóra.

Egy viharos éjszaka múltán annak a két korábbi énjét még őrző fiúnak, aki Jack csapatától igyekezett távol maradni, azt kell látnia, hogy a szigeten a barbárság „állomásozik”, a többség minden hagyományos rendszabályt, törvényt feledve tombol, gyújtogat. Gyilkol is. A fantáziájuk szülte „szörny” kiengesztelése érdekében, a vezér által állított „bálvány”, a Legyek Ura figyelő tekintete előtt…

William Golding, az 1963-ban forgatott fekete-fehér mozifilm irodalmi „alapanyagának” a szerzője a haditengerészetnél teljesített szolgálatát leszámítva, évtizedeken át – pedagógiai diplomájának 1939-es kézhezvételétől 1961-ig – ugyanabban az iskolában tanított. Ez idő alatt alighanem mindent megtudott, ami a 6-16 éves gyermeki lélekről csak megtudható.

Lailsbury-ben szerzett tapasztalatai mellett a második világháború „szolgáltatta” számára életének meghatározó élményeit. A Brit Királyi Haditengerészet tagjaként részt vett Németország leghatalmasabb csatahajójának, a Bismarcknak az elsüllyesztésében; egy másik tengeri akció során 24 támadó járműből 23-at süllyesztett el. A normandiai partraszállásban egy a partot tűz alá vonó hajó kapitányaként gyarapította háborús érdemeit.

A tengeri ütközetek szünetében folyamatosan tanult, mire a béke megköttetett, állítólag kitűnően tudott ógörögül.

Vannak, akik azt állítják, ennek a hatalmas ismeret- és élményanyagnak a birtokában sem látott volna hozzá első regényének a megírásához, ha nem kerül a kezébe R. M. Ballantyne ifjúsági regénye, A korallsziget, amelyben három hajótörést szenvedő brit fiú hősies helytállásáról olvashatott. A legyek urának főszereplőivel – Röfi-Piggy kivételével – azonos nevet viselő Jack, Ralph és Peterkin e magyarul is olvasható könyvben pontosan úgy viselkedett, ahogyan az „a Birodalom gyermekeitől elvárható”.

Golding viszont – A korallszigetet átlapozva – azt tartotta, feltétlenül meg kell írnia a történet másik lehetséges változatát. A borúlátó robinzonádot. Rosszkedvű társadalomfilozófiai jóslatát. A modern világ torzulásainak okait csak ekként tárhatta fel és adhatta közre.

A legyek ura című regényének a hatását fölmérve, szépíróként később sem igen foglalkoztatta más, csak az ember eredendő gonoszsága. Az az egyetemleges (mondjuk így: ökumenikus?) sajátosság, amely sérülékennyé, erőtlenné, sőt mellőzhetővé teheti a civilizáció mind valahány áldását.

Aligha véletlen, hogy a szülőföldjüket, Litvániát Anglia kedvéért odahagyó pár páratlanul tehetséges gyermeke, a Shakespeare-színjátszást megújító Peter Brook még jóval a Nobel-díj odaítélése előtt lecsapott Golding regényére, s nagy szerelmét, a színházat is odahagyva, filmrendezőként kezdett foglalkozni vele. Még a forgatókönyvírást sem engedte át másnak, noha az idő tájt a stratfordi Shakespeare-színház igazgatójának sok más teendője is lehetett!

„Amúgy” 1963-ban, amikor munkához látott (Budapesten abban az esztendőben éppen világhírű Lear királyának tapsolhatott az elragadtatott közönség), Brook már komoly filmrendezőnek számított. A Koldusoperát is filmre vette, Moderato cantabile címmel – a Szerelmem, Hirosima című világhírű film forgatókönyvírójának, Marguerite Duras-nak az írása alapján, és Jeanne Moreau és Jean-Paul Belmondo főszereplésével – francia-olasz filmdrámát is rendezett.

A fekete-fehér, kilencven perces kalandfilm, A legyek ura – számomra úgy tűnik – Peter Brooknak különösen kedvelt gyermeke lehetett. Egyszerű, hibátlan, lényeglátó alkotás. Azt mutatja meg – meggyőzően és voltaképpen felejthetetlenül – hogy végtelenül önhitt, modern világunkban milyen rettenetesen nehéz következetesen és mégis emberségesen működő közösségeket összekovácsolni s egybetartani.

Aki a CINEMAX műsorán június 14-én és 15-én futó angol filmet megtekinti, megbizonyosodhat róla: ezt a feladatot – kamasznak, felnőttnek – szinte lehetetlen teljesíteni.

Vagy mégsem?

2017. június 13.

vissza >>