Vuk és a Kapitány is emlékezik

A 90 éve született rajzfilmrendezőre, Dargay Attilára Az erdő kapitánya című nagyfilmjével (is) emlékezik a gyermekek köztelevíziója, az M2. Június 25-én, vasárnap 18.15-től azt is bemutatják, hogyan készült az a környezetvédelmi ismeretekkel is szolgáló hetven perc, amelyben a cím- és főszereplő modellje a rendező igazi kutyája volt. A száznál is több filmet „jegyző” Dargay Attila elképesztően színes és gazdag életművére június 19. és 24. között két híres sorozatának, a Pom-Pomnak és A nagy ho-ho-horgásznak az epizódjaival is felhívja kis nézői figyelmét a Magyar Televízió. A mozikban legeslegkedveltebb rajzfilmjét, a Vukot vetítik.

Talán nincs is olyan nyolcadik életévét betöltő honfitársunk, aki ne ismerné a Lúdas Matyi rajzfilmváltozatát, a Szaffit, a Vukot… Azt azonban alighanem kevesen jegyezték meg, hogy Dargay Attilától kaptuk mindegyiket. És még mi mindent ezeken kívül!

Dargay Attila, attól kezdve, hogy 1948-ban a Képzőművészeti Főiskolán a tanulmányait befejezte, élete végéig szinte mást sem tett, csak rajzolt, csak festett, csak tervezett, csak rendezett. Kezdetben színházi díszleteket készített. (Persze, azt sem akárhol, hanem az ország leghíresebb teátrumában, a Nemzeti Színházban.) Aztán a fázisrajzok következtek – a rajzfilmgyártás kisvártatva világhírűvé vált „birodalmában”, a Pannóniában…

Kevesen tudják róla, hogy temérdek képregény került ki a kezei közül. Például A dzsungel könyve, A nagyidai cigányok – milyen jó volna elővenni a kétszáz éve született szerzőre, Arany Jánosra emlékeztető esztendőben! – a Bambi…

A könyvillusztrátor Dargay Attilával – többek között – Móricz Zsigmond A török és a tehenek című verses meséjének lapozgatása közben találkozhatunk, vagy, amikor a három nyúlról szóló Zelk Zoltán-mese fölött kuncogunk, Csukás István Sün Balázsával barátkozunk…

A költő-meseíró Csukás István és a rajzfilmes Dargay Attila „összjátéka” az utóbbi négy évtizedben termett mozgóképes gyermekkultúra legszerencsésebb és legvidámabb időszaka. Ekkor hozták tető alá Pom-Pom meséit, meg A nagy ho-ho-horgász megannyi epizódját, méghozzá úgy, hogy a fáradhatatlan Dargay mester ezen „aprómunkák” mellett egészestés animációs filmeken is dolgozott… A Lúdas Matyit 1979-ben mutatták be, a Vukot 1981-ben. Ez utóbbi – állítólag – minden idők leglátogatottabb magyar mozifilmje lett.

A Szaffi (melynek 76 percét leányunokámmal összebújva, akár hetvenhétszer is újranéznénk) 1984-ben indult hódító útjára.

Az erdő kapitánya című, környezetvédelmi tudnivalókkal megtűzdelt „krimi” 1988-ban.

Dargay Attila élete párja s állandó munkatársa, Henrik Irén mindazoknak, akik a kilencven éve született Dargay Attilára emlékeznek és emlékeztetnek, azt is elárulja, hogy e kedves, okos és tanulságos produkciók mögött hány meghiúsult terv, dobozba zárt ötlet, szertefoszlott álom rejtezett, rejtezik. A Pannónia egykori operatőre – Dargay Attila felesége – szerint egyiket, másikat ma sincs késő elővenni, leporolni, kiegészíteni, kész művé varázsolni…

A locsei.net szerzője annak is örvendene, ha a szünet nélküli műsorínségben szenvedő köztévé a kerek évforduló alkalmából Dargay Attila teljes mozgóképes életművét műsorába illesztené. Az 1963-as Dióbél királyfit is, az 1971-es La Fontaine sorozatot is, az 1964 és 68 között rendezett Gusztáv-epizódokat is. (Ha jól számolom, legalább tizenkettőt Dargay Attila rendezett…)

Pom-Pom szerencsére június 19 és 21 között minden áldott délelőttön megjelenik az M2 műsorán. Nyomában A nagy ho-ho-horgász virgonckodik.

Akik a bűnüldözési históriákat mindennél jobban szeretik, bizonyára Az erdő kapitányának Walt Disney-vel pajkosan összekacsintó hetven percét is lelkesen fogadják.

Az igazi emlékműsor azonban Dargay Attila 90. születésnapján az volna, ha a magyar rajzfilm e nagy varázslójának a teljes életművét műsorán tartaná a köztelevízió.

Mindnyájan megérdemelnénk.

2017. június 20.

vissza >>