KAFF-ogni jó!

A Kecskeméten június 21. és 25. között megrendezett, Földgolyó horizontú animációs fesztivál komoly ajándéka volt az a sok jó televíziós sorozat, amely a felnövekvőket színesen, mulatságosan és mégis okosan igyekszik felkészíteni a mindennapok nagy kalandjaira. A hírös város egyre hírösebb szemléjének a díjai is kellő számban méltányolták a televíziós produkciókat: A nagyon hosszú vakáció című francia sorozatot is jutalmazták, a Kojot és a sápadt arcú című magyar sorozatot is, a Cigánymesék legújabb epizódjával és a Hoppi-mesékkel egyetemben. A többszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinát utólag is ünneplő Egér című sorozat legelső epizódját szintúgy. És alighanem azt is a gyermekek iránti, általános figyelem jeleként könyvelhetjük el, hogy a közönség díját a 8-14 éveseknek szánt báb-animáció kapta, a francia Claude Barras rendezése. Igaz, az Életem Cukkiniként című 65 perc nem televíziós sorozat, hanem egészestés mozifilm…

Egér

Életem Cukiként

A világjelenséghez – hogy tudniillik szinte mindenütt, tőlünk Nyugatra, Északra s Délre is erősen ügyelnek az animációs filmek készítői a gyermekekre – mi, magyarok is „igazodunk”: ha nem is olyan bőséggel és gyorsasággal, mint harmincegynéhány évvel ezelőtt, ismét készülnek gyermekfilmek, televíziós sorozatok, animációs mesterművek Magyarországon is. Az óvodáskorúaknak is, a kis- és nagyiskolásoknak is, a második gyermekkorukat élő, okulni vagy felejteni mindig kész felnőtteknek is.

Az Oscar díjas Rófusz Ferenc sorozata (Hoppi mesék cím alatt) a legkisebbeket próbálja megtanítani az ünnepek szépségére.

Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója című huncutkodása a kiskamaszokat rakoncátlankodni.

Kojot és a sápadtarcú

A Nyóckeres Gauder Áronnak „a lakoták földjén” játszódó Kojotja meg az egész emberiséget arra, hogy nincs az a csaló, akit ne lehetne felülmúlni, vagy átverni. Még inkább: móresre tanítani. (Tizenöt évvel ezelőtt a „dél-dakotai indiánok” mondásaival próbálták pallérozni mifelénk a népet, most a „lakoták” történeteivel vigasztalódhatunk.)

Cigánymesék – A tűzpiros kígyócska

A világhírű kecskeméti rajzfilmsorozat, a százrészes Magyar népmesék mintájára elindított Cigánymesék legújabb epizódja – melyet Balajthy László rendezett – arra tanítja az aprónépet, hogy a feltétlen szeretet mindennél fontosabb (volna).

Ahány király, annyi mese – A könyvgyűjtő király

A Szederkényi Bella által „dirigált” Ahány király, annyi mese meg arra, hogy könyvek nélkül a király sem élhet boldogan.

Cakó Ferenc Világ meséinek újabb epizódja az ostobának vélt szegénylegényt „sztárolja”, s ezenközben azt is tanúsítja, hogy a tönkretett világot is újjá lehet építeni. (Föltéve, persze, hogy az újjáépítőből e nagy akcióhoz sem a természetes jóság, sem a szorgalom nem hiányzik.)

A nagyon hosszú vakáció

A nagyon hosszú vakáció című francia televíziós vállalkozás, Paul Leluc rendezése a második világháború kemény éveit idézi meg. Hősei apátlan-anyátlan gyermekek, akik az idegen megszállók árnyékában döbbennek rá, hogy mit ér a testvéri szeretet, a barátság és a segítőkészség.

Napjaink elismerésre méltó vállalkozása, hogy az olyan sikeres gyermekkönyveknek, mint amilyennek Berg Judit Lengemeséi, vagy Dániel András kuflis történetei a kereskedelmi forgalom lelkesítő bizonyítékai alapján mutatkoznak, rövid idő alatt elkészítik az animációs filmváltozatát. Így született meg a Nádtenger lakóit és zöldhajú bajnokát, Füttyös Vilkót bemutató egészestés rajzfilm, az egyórányi Lengemesék; és így a Dániel András közkedvelt könyvsorát mozgóképesítő televíziós sorozat (címe: Egy kupac kufli) első pár epizódja. (A Lengemeséknek Pálfi Zsolt a rendezője, a kuflis filmecskéknek Pálfi Szabolcs.)

Mindegyik produkció bemutatkozott Kecskeméten, méghozzá igen jó helyen, az európai verseny-, illetve információs programban. Így tárták ki előttük a KAFF szervezői azt a kaput, amelytől a világhír felé vezető út elindul. A másik „út”, amely a könyvlapozgatás és az olvasás mindennapi gyakorlatához visszavisz, úgy tűnik, egyébként is adva van: a gyermeknép a 21. század mesehőseire minden műfajban kíváncsi.

Más kérdés, hogy ezzel a Kecskeméten megismert, bő terméssel mit kezd a gyermekek televíziója, mit a közszolgálati s versenytársa, a kereskedelmi. Műsorába emeli, ügyesen ismétli, népszerűsíti valamennyit? A nagyvilágból érkező, televíziós gyermekfilmeket is, a hazai új munkákat is?

Mindnyájan épülnénk és erősödnénk általuk, háromtól százhárom évesig. Erről (is) meggyőzte közönségét a 13. Kecskeméti animációs filmfesztivál.

Meg arról is, hogy a magyar rajzfilmgyártás nagy nemzedéke, a „pannóniások”, valamint a kecskeméti rajzfilmes stúdiót alapító társaság hozzájuk minden tekintetben méltó utódokat képezett.

A mesterek, a nagy öregek, persze, nem „csak” emiatt érdemelnek általános tiszteletet (és legalább virtuális fődíjakat). De azért is, hogy a hetedik, sőt a nyolcadik X-en túl is új művekkel jelentkeznek.

És milyen remek művekkel, édes Istenem! Jankovics Marcell például, akinek a személyes jelenlétét a kecskeméti szép napokban gyermek-felnőtt egyként hiányolta, nem csak a két esztendővel ezelőtt Az Árpádok emlékezete címmel elkezdett sorozatának a folytatását „szállította”, de egy olyan sokatmondó rövidfilmet is, amely legfeljebb a negyvenvalahány évvel ezelőtt bemutatott Sisyphus-ával mérhető. Az Arcmás című, ötpercnyi remekmű a modern ember rettenetes nagy talányát feszegeti: visszatalálhatunk önmagunkhoz? Vagy mások által ránk osztott szerepekben, idegen jelmezek és maszkok szorításában vergődünk, míg a világ – világ?

2017. június 27.

vissza >>