Forró napokon lázas látnivalókkal is jegelhetjük indulatainkat

Világsztárok népesítik be a nyár tán legforróbb moziját, ám a hideg is kirázza, aki augusztus 9-én, szerdán 22.55-től végignézi a Forrongó évszak című amerikai filmet a FILMMÁNIA műsorán. Pedig Euzhan Palcy – a legelső fekete rendező(nő!), aki Hollywoodban önálló produkcióba foghatott – André Brink könyve alapján csak azt jelenítette meg, amit a XX. század utolsó harmadában, a Dél-afrikai Köztársaságban maga körül láthatott: az idő tájt fajgyűlölők, tolvajok és gyilkosok irányították ezt a többek által is édenkertnek nevezett vidéket.

Donald Sutherland – sok simlis alak után – ezúttal tisztességes és bátor férfiút alakít, Marlon Brando – vagy kilencévi, önkéntes szilencium után – a törvény erejében egyre határozottabban kételkedő ügyvédet. Susan Saradon meg olyan újságírót, akit a nagy sztorinál is jobban érdekel az ember, aki a történet mögé rejtezett

Nem csak a regényirodalom, vagy a mozgókép hőseivel esik meg, de a hozzájuk hasonlatos, hétköznapi emberekkel is, hogy nem ismerik igazán azt a világot, azt a környezetet, amelyben élnek.

Ez a helyzet Bennel is, aki Afrikában született, és a Dél-afrikai Köztársaság jóravaló – s jóhiszemű – polgáraként éli az életét. Fehér fiataloknak fenntartott iskolában tanít, de készségesen gondoskodik egyik alkalmazottjának, a fekete kertész tehetséges fiának a taníttatásáról is. (A kérdés, hogy a fiú miért nem járhat abba az iskolába, ahol ő is dolgozik, föl sem ötlik benne.)

Egy szépnek a legkevésbé sem mondható napon azonban eltűnik ez a fekete fiú. Majd az apja is. Ben, mert mindkettőjüket kedveli, mindent elkövet, hogy megtalálja őket. A köztiszteletben álló fehér ember – a tegnap még országos hírű élsportoló – előtt, persze, minden ajtó megnyílik.

Kivéve az igazság kapuit. Azokat már a keresett személyek hozzátartozóinak a segítségével igyekszik kinyitni. Amit a keskeny résen meglát: irtózat. Ép elmével felfoghatatlan szörnyűség.

Képtelenség szó nélkül elmenni mellette. Ben legalábbis azt hiszi.

Körülötte azonban szinte mindenki azt mondogatja, polgári jólétben élő fehér ember ne kockáztassa a nyugalmát, családja s otthona biztonságát a zűrös feketék miatt!

Fordított esetben érte sem vállalnának veszélyes helyzeteket fekete védencei! – hajtogatják a jól-értesültek, a bölcsek.

Euzhan Palcy – ki Párizsban, a legjobb „mestereknél” járta ki a filmkészítés „magasiskoláját”, Francois Truffaut maga volt a mentora ­– drámai nagyjelenetek nélkül, egyszerűen, mondhatni: köznapian „képezi le” azt az utat, amelyet a történet hősének, a Donald Sutherland által megszemélyesített Bennek meg kell tennie, hogy a valóságot pontosan feltérképezhesse.

A sajátját is – hisztérikus asszonylányával, agresszív vejével, övéit okkal-joggal görcsösen féltő hitvesével és a családfővel sorsközösséget vállaló kamasz fiúval együtt. És azét a társadalmi-társasági közösségét is, amelyik a fehér ember „felsőbbrendűségét” a fentről forszírozott közhelyek szerint értelmezi, majd – irgalmat nem ismerve – hidegvérrel alkalmazza.

Ez az igen jól időzített hétköznapiság azután (a Marlon Brando által alakított ügyvéd fanyar humorával megtoldva), a Forrongó évszak nézőjét is körülfogja. Akarja, vagy sem, azt a képzetet kelti benne, hogy a mozgókép által felvonultatott események részese.

Vagy, ha az nem is, fajgyűlölők és emberszeretők viadalában, igazság és törvényalkotás kettősében állásfoglalásra késztetett halandó.

Akkor is, ha a Dél-afrikai Köztársaságtól, a faji elkülönítés bármiféle megnyilvánulásától messze él.

Mondjuk: Közép-Európában, migráns-gondokkal gyürkőző világban…

A Donald Sutherland által megformált Bent, persze, mifelénk is csak szeretni s tisztelni lehet.

Olykor-olykor követni is?

2017. augusztus 8.

vissza >>