Amikor honvágyunk támad egy hely iránt, ami talán már nem is létezik

Régóta tudom – évről évre másokon is látom, magamon is tapasztalom – szeptember első napjaiban honvágya támad az embereknek a közösség és a táj iránt, ahol életük első tíz-tizenöt évét töltötték. Aki teheti, személyesen is felkeresi régi otthonát, első iskoláit; és még akkor is jólesik megpillantania azokat a helyszíneket, amelyek indulásának tanúi voltak, ha seregnyi keserű emléket idéznek fel be. Az 1975-ös születésű Zach Braff 105 perces játékfilmet forgatott erről az érzésről. Több rangos fesztiválon (Sundance, Los Angeles…) is sikert arató mozija, A régi környék szeptember 6-án, szerdán 21.00 órától, 8-án, pénteken 23.45-től látható a FOX Magyarország műsorán.

Zach Braff nem „csak” a rendezője, de a forgatókönyvírója, sőt a főszereplője is A régi környék című amerikai filmnek; mi több, az osztatlan elismeréssel fogadott kísérőzenét is ő állította össze

A számos kedvező képességgel megáldott Braff saját gyermekkora ihletésére dolgozott. „Tudós” apja javaslatára őt is kiskamaszként kezdték nyugtatókkal tömni, akár első nagyjátékfilmjének központi alakját, Andrew-t. A történet bizonyos pontján a gyógyszer neve is elhangzik: hosszú éveken át a bipoláris zavarban, azaz mániás depresszióban szenvedő felnőtteknél alkalmazott lítiummal kezelték a veszélyesnek vélt gyermeket. Kész csoda, hogy a huszonvalahány esztendős Andrew-Zach még talpra tud állni s képes egy helyben maradni – mondja a filmbéli neurológus, amikor a fiatalember szűnni nem akaró panaszaival felkeresi…

(Mint az ma már elég széles körben tudható, volt idő, amikor az elmegyógyászat leghatásosabb medicinájának tekintették a lítiumot. A szert, amely egyeseket elefántokhoz hasonlatos, terebélyes egyedekké növesztett, másokat egyszer s mindenkorra eltompított… De az is előfordult, hogy valakit ideig-óráig valóban meg is nyugtatott…)

A boldogtalanság honából – családja köréből – akár mozgóképesített tükörképe, az igazi Zach is megszökött. Az, hogy a többi „életcsavar” mennyire különbözik, vagy egyezik a két fiatalember sorsában, nem válik egyértelművé e megrendítően realisztikus 105 perc során. Azt azonban még a félfigyelmű néző is „fogni képes”, hogy gyermekkoruk helyszíneihez mind a ketten erősen kötődnek. A filmbéli fiú Natalie Portman által megszemélyesített, szép szerelmének meg is magyarázza, miért: mert minden fájdalmas emlék és kínzó szeretethiány ellenére ott találhatják meg végre önmagukat!

Az általuk megteremtendő, saját otthonról nem is beszélve!

(Egyébként tartani lehet tőle, hogy a forgatókönyvíró-rendező Zach is ugyanazt a fájdalmas utat járta végig, mint az általa hitelesen megjelenített Andrew. Az viszont a feltételes mód mellőzésével, bizton állítható – hiszen ezt A régi környék című film, valamint az utána következő Braff produkciók is tanúsítják – a gyermekkori régi környéken filmkamerákkal kísért „látogatás” sokat segített abban, hogy a színész-rendező Zach Braff megtalálta önmagát.)

A magyarországi bemutató után többen „leprázták”, mint dicsérték A régi környék című filmet. Eseménytelen, sőt unalmas, Natalia Portman édes mosolya sem tudja a mély gödörből felhozni… – efféléket irogattak róla.

Ha jól látom, főleg a Zach-Andrew-val nagyjából egykorú kritikusok vélekedtek így A régi környékről. (Braff, amikor legelső nagyfilmjét országnak-világnak bemutatták a huszonkilencedik életévét taposta…)

Az idősebbek korosztálya bezzeg könnyes elragadtatással fogadta ezt a filmet! Meglátta benne azt a leckét, amely sajnálatos módon mifelénk több nemzedék tananyagából – a közismerten kötelező történelmi s politikai penzumok miatt – kimaradt.

Leginkább azoknak lett a „szívügye” A régi környék, akiknek évtizedeken át az állampárt szabta meg, hol, mikor, milyen lehet az otthonuk. Közülük sokan éppen emiatt nem éreztek honvágyat semmilyen „régi környék” iránt. Pláne hivatalosan! Félhivatalosan, vagy illegálisan pedig, csak olyan zugokat nevezhettek (volna) otthonuknak, amelyekről szólni sem igen szabadott. (E sorok írója például nagymamái virágoskertjeit, kolostorok, templomok beugróit, felejtésre ítélt könyvárak rejtett szögleteit jelölhette volna meg…)

A közép-kelet-európai szovjet gyarmatbirodalom kényszerű alattvalói (főleg azok, akik 1945-1975 környékén születtek) alkalmas életminták hiányában, vagy a föntről kapott, otrombán hézagos modellek birtokában utódaiknak sem igen tudtak továbbörökítésre méltó, a felnövekvők önmagára találásában ügyesen segédkező otthonokat teremteni.

Gyaníthatóan a térségünkben változó hőfokon fölszikrázó nemzedéki ellentéteknek is ez az egyik eredője: az egymást követő nemzedékek életében kevés olyan szívet-lelket melengető közös élmény található, melyre nem csak jó, de hasznos is volna visszaemlékezni.

Miközben minden idők felnövekvőinek a háborítatlan személyiségfejlődésében reménykedünk…

Akikben napjainkban is erősen élnek efféle hitek és várakozások, feltétlenül nézzék meg A régi környék című filmet a FOX e heti műsorán! (Majd pedig, kitartóan keressék a médiapiacon Zach Braff többi munkáját, például a 2016-os Vén rókákat, amely három nyolcvanon túli Oscar-díjas segítségével mutatja be, becsületes ember létére miként válik napjainkban bankrablóvá valaki. A 84 esztendős Michael Caine, a 83 esztendős Alan Arkin és a 80. életévét taposó Morgan Freeman igazán jó tanítómester e műfajban!)

2017. szeptember 5.

vissza >>