„Akárhogy nézem: ragyogása van”

Nyolcvanöt költő, százötven vers – a kortárs magyar költészet édenkertjébe jut, aki a Szívlapát című antológiát lapozgatja. A Tilos az Á Könyvek kiadványa a fiatal olvasókhoz szeretett volna utat találni, de az idősebbeket is szíven találja. Szerelmes verseivel is, történelmi s közéleti témájú költeményeivel okvetlenül. Az élet nagy kérdései ugyanis a mostanában írt versekben is hasonlóképpen jelennek meg, mint ötven, száz, százötven évvel ezelőtt. A szólásmód itt-ott ugyan változott, ám az igazmondás indulata, a dacosan szenvedélyes hazaszeretet kinyilvánításának szándéka nemigen. Nem csak Erdős Virág Márciusi kesergőjéből hallatszik ki a felszólítás: „sehonnai bitang ember ki most ha kell szólni nem mer”.

A kortárs magyar költészet Szívlapát című antológiájának a szerkesztője, Péczely Dóra korábban a Szép versek című, évente megjelenő Magvető-kiadványokat állította össze. Illusztrátora, a „kuflis” Dániel András napjainkban a három–százhárom évesek kedvence

A nyolcvanöt szívlapátos poéta közül az 1929-es születésű Kányádi Sándor a legidősebb. A húszesztendős Vida Kamilla a legfiatalabb.

Kányádi Sándor, Kaland című versének bizonysága szerint „valami gyönyörű nőnemű halálra” vár, „aki előtt megilletődve/ és botladozó nyelvvel/ hajthatná meg magát az ember”. És az írógépéről mesél. Az íróember legfontosabb eszközéről, „aki” – koronként – úgy viselkedik, „mint egy törvénytisztelő/ öntudatos prostituált… nem teszi ki magát az/ esetleges razziák/ kellemetlenségeinek/ ennyire megszívlelte, amit egy életen át beléje vertek”. (Mese az írógépről)

Vida Kamillának a nem csak a hetedik című verse olvasható a Szívlapátban. Az a költeménye, amelyben „egy nem létező világ megváltásáról” elmélkedik.

A nyolcvanöt költő közül tizenegyet ismerek, egyet, kettőt közülük évtizedek óta lelkesen figyelek, követek. Olykor idézek is.

Azok közül, akikkel a Szívlapát hozott össze, némelyiket csodálni is lehet. Kit kísérletező kedvéért, kit irodalmi hagyományaink vállalásáért… A kortárs magyar költészet színe-virágát témaválasztásáért, rendületlen hazaszeretetéért, bátorságáért…

Térey Jánost, mert A gyönyörű gyár című versében azt zengi hazánkról, hogy „akkor is szép, hogyha tetszhalott, mert/ Akárhogy nézem: ragyogása van.”

Erdős Virágot, mert Márciusi kesergőjével Petőfi Sándorhoz menekül: „talpra magyar hí a haza… jó cimborám ne légy nyuszka/ nincs mögöttünk már a muszka”.

Kiss Judit Ágnest, mert – miként azt Szó című versével is tanúsítja – az itthon maradókat bátorítja: „Hazádból, hogyha még bírod,/ Ne menj el, ó magyar./ Hogy menekülj, lesz mindig ok,/ És mindig, hogy maradj…/ Ez a föld régóta ugar,/ Terméketlen, sivár,/ De van még, ki zenét szerez,/ És színházat csinál,/ Szeret és harcol semmiért,/ Mert másként nem tehet./ Hogy itt vagy, erőt ad nekik,/ S ők itt vannak veled./ …Ne hidd, hogy semmi eszközöd,/ Fegyver vagy te magad,/ Mind különleges ügynök az,/ Ki mégis itt marad.”

A szerkesztő szerint a Szívlapát című antológia azoknak szól, „akiknek van vér a pucájukban”. Jártomban, keltemben én azoknak szoktam ajánlani ezt a végtelenül egyszerű és fontos kiadványt – e vázlatos könyvismertetővel is ezt teszem – akik egyetértenek azzal, hogy az íróember szolgálata, akár költő, prózaíró, hírlapíró, vagy internetes blogger az illető, se több se kevesebb, mint – Esterházy Péter szavaival élve – „megőrizni népünk legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és a szabadság tiszteletét.”

És a Szívlapátban felsorakozó költőknek – szerintem kivétel nélkül – ez a hivatásuk. Tudva, vagy öntudatlanul: a hitvallásuk is. Olvasóiknak nincs is más teendőjük, csak be- és elfogadni a verseiket.

Utóirat: Bár tudom, hogy a Tilos az Á Könyvek által jegyzett antológia címe a kötetben szereplő Parti Nagy Lajos-versből vétetett, kötelességemnek tartom a Szívlapát című kiadvány szerzőinek és olvasóinak a figyelmét felhívni arra, hogy élt közöttünk egy költő, Béri Géza (1933-1979), aki a váci börtön életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt rabjaként, 1953 és 1956 között is verselt, fordított. (Zárkatársát, Gérecz Attilát, és rabtársai közül többet is a börtön érlelte költővé. Béri Gézának jó néhány költeményt és műfordítást maga mögött hagyva kellett elindulnia a haláláig tartó, totális jogfosztottság irányába.) Viszontagságos szabadulása után fizikai munkásként, szívlapáttal kereste a kenyerét. Azaz, olyan, általában bányákban használatos munkaeszközzel, amellyel – egyetlen mozdulat árán! – a hagyományos lapátolásnál ötször nagyobb terhet lehet felemelni. A versírást Béri Géza másfél évtizeden keresztül tartó, szívlapátos munkaórái után is folytatta. 1979 karácsonyán önkezével lezárt életében azonban egyetlen könyve sem jelenhetett meg. A fennálló „rend” ugyanis csak formálisan bocsátotta meg neki, hogy húszévesen, a koncepciós perek nagy divatja idején, fegyveres szervezkedés vádjával élethosszig tartó rabságra ítélte.

Szívlapát – Kortárs versek Tilos az Á Könyvek (Pozsony Pagony Kft.) 2017. Bolti ár: 2990 Ft.

2017. szeptember 8.

vissza >>