Főszereplő: a gátlástalan nagyravágyás

Shakespeare-nek azt a színművét tűzi műsorára a FILMCAFE szeptember 22-én, pénteken 13.55-től és 23-án, szombaton 7.55-től, amelynek a mondandója a történelem bármelyik periódusában, a világpolitika akármelyik fordulópontján érvényes lehet. Jól tudta ezt Richard Loncraine angol film- és tévérendező, aki Ian McKellen színművészi és forgatókönyvírói (!) közreműködésével olyan játékfilmet hozott össze a tizenötödik századot megidéző királydrámából, a III. Richárdból, amelyben a gátlástalanul nagyravágyó címszereplő jelmezei s kellékei szinte kivétel nélkül mind a huszadik század harmincas éveiből valók. Az évszázadokon átugró produkció így is igen hatásos; mondhatni, a leleményes „időzavarnak” köszönhetően hatásos igazán.

A III. Richárd néven 1483 és 85 között királykodó glosteri herceg Shakespeare által „népszerűsített” mondását sokan ismerik, és elég gyakran idézik. Az 1995-ös filmváltozat is az ő szavaival kezdődik: „mivel nem játszhatom a szerelmest,/…Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”

Nem a véletlen műve lehetett, hogy a pályakezdő Shakespeare-nek a gyűlölködőkről, a hitszegőkről, a köpönyegforgatókról, az aljasokról és a cinikusokról oly’ igen sok mondandója volt. A stratfordi születésű férfiú övéi közelében is, de Londonba kerülvén, szélesebb körben is megfigyelhette, át is élhette, mit művel az egyénnel, a családdal, az országgal (!) a viszály, vagy a pénz hatalma. Két – voltaképpen Shakespeare első színműírói próbálkozásaival egy időben megjelenő – könyv, a Holinshed Krónika, valamint Edward Hall műve forrásként is szolgálhatott számára. E kiadványokkal a kezében száz-százötven évvel korábbi történelmi eseményekkel igazolhatta Shakespeare a szerinte (is) különösen fontos témákat.

A „rózsák” harminc éven keresztül tartó háborújához Shakespeare többször is visszatért. Első kerek, önálló cselekményű királydrámáját, a III. Richárdot is a Lancaster és a York ház között dúló dinasztikus csetepatékról írta. Meg arról az erkölcsi csődtömegről, amelyet Britanniában a véres testvérharc toborzott. Ebben a történetben a gyermekeken és édesanyjukon kívül senkit nem lehet igazán sajnálni. Az áldozatokat sem, ők sem jobbak a gátlástalanul nagyravágyó Richárdnál. Csak kisebbek és korlátoltabbak nála.

Bosszúért és hatalomért lihegő elvtelenek.

Talpnyalók.

Helyezkedők.

A pártviszály élteti őket is. Meg a gyűlölködés.

Ismerős figurák. És nem is csak a színpadról.

A mozi vetítővásznáról, a televízió képernyőjéről is. 1955-ben Laurence Olivier közreműködésével forgattak filmet a III. Richárdból; a 2008-as mozgóképesített átiratban Scott M. Andersoné volt a főszerep.

A Berlinben Ezüst Medvével jutalmazott, McKellen féle változat világpremierje után egy esztendővel az „igazi” történelmi személyről készítettek dokumentumfilmet. A III. Richárdot megszemélyesítő Al Pacino „vétke”, vagy másé, nem tudom, az sem lett elrettentőbb példabeszéd az intelligens gazemberről, akinek az aljassága legfeljebb kegyetlenségével vetekedett, mint amilyet Shakespeare örökített ránk.

Richard Loncraine – kinek a III. Richárd-adaptáció után hét évvel később forgatott filmjét (Churchill – Gomolygó viharfelhők) a locsei.net július 18-án ajánlotta olvasói figyelmébe – Shakespeare lelkes tanítványaként pontosan fölmérte, meddig kell visszamennie a viszonylag közeli, azaz az áttekinthető s tán még könnyen, gyorsan kiismerhető múltba, hogy az elrettentő példaként hasson a nézőre. A huszadik századi Nyugat-Európa szülötteként az 1930-as éveket, és azok (tán) legrémesebb diktatúráját választotta. Ismereteim szerint kor- és polgártársai – régebben, mint filmújdonságot, mostanság, mint filmmúzeumba való ritkaságot – értőn fogadták a Loncraine – McKellen által „jegyzett” Richárdot.

Hogy a harmadik évezred polgárai mit kezdenek vele, nem tudom. És Shakespeare-rel? A rakéták, atomerőművek, szájtépő demagógiák, gazdasági csodák és kényszerek vértezete mögül magasra törő Richárdokat nem igazán ismerem. De – akárhol regnálnak is – tartok tőlük, cefetül.

Az 1995-ös III. Richárdot pedig, mindazok figyelmébe ajánlom, akik – önszántukból? vagy sajnálatos véletleneknek köszönhetően? – gátlástalan nagyravágyók közelébe sodródnak.

2017. szeptember 19.

vissza >>