A harmadikra várva

Nagy boldogság: jön a harmadik unokám! Az első kettő megtanította, milyen, semmi máshoz nem hasonlítható érzés nagyszülőnek lenni. A harmadik azt is tudatosítja bennem, sebesen változó világunkban nem lehet, nem is szabad kizárólag a hagyományos csecsemőgondozási, gyermeknevelési ismeretek birtokában fogadni az új családtagot. Így hát, „továbbképzésem”, még inkább az első gyermeküket váró, ifjú szülők felvértezése érdekében megfelelő szakirodalom után néztem.

Olyan kiadványt kerestem, amely a terhesség és az újszülött-, a csecsemő- és kisgyermekgondozás minden korszerű ismeretét tartalmazza. Adatokat, tényeket, tanácsokat, az ötletektől az útbaigazításokig, nemzetközileg elismert szülészek-nőgyógyászok, gyermekgyógyászok tudásának az összegzésével és – ha ez napjainkban egyáltalán elvárható – a „jótállásukkal”. Első nekirugaszkodásra – természetesen – magyar szerzők műveit kerestem. Olyan kiadványokat azonban, amelyeket éveken át folyamatosan és haszonnal forgathatna a család, nem találtam.

Kenéz Kíra 2006-os könyve, miként azt a címe is jelzi (Várandósok könyve), az áldott állapotban lévő nőknek íródott. Vida Ágnes Anyapszichológiája az anyai lélek „szivárványos színeiről” szól. Igaz, ez a kötet a fogantatástól a nagymamakorig részletezi a tudnivalókat, de kizárólag a családanya szempontjai szerint. Az Alexandra Könyvesház Kft. Alexandra Kiadója jóvoltából azonban olyan kötetre találtam, amely nem „csak” olvasnivalóval lát el, de felkészít a várható feladatokra is. Ma még csak arra, mit kell, pontosabban: mit érdemes a kis jövevénynek előre megvásárolni, milyen határidőkre kell feltétlenül figyelemmel lenni. Legfőképpen pedig, hogy mit és miként tevékenykedik odabent e várva várt harmadik, miközben mi idekint, családtagok, rokonok, barátok és ismerősök a találgatások nagy játszmáival foglalatoskodunk. (Ideje nagy részét, nyolcvan százalékát alvással tölti, olvasom a 2011-es londoni kiadvány alapján készült magyar kiadásban. Talán álmodik is. Ébrenlétének tevékeny időszakában nem csak rugdalózik, de csuklik, sőt „hallgatózik” is. És, persze, gyarapszik, módfelett: a huszonnyolcadik héten mért testtömege becsült születési súlyának harmada…)

Megkülönböztetett figyelemmel forgatom a Bank Szilvia és Lipták Judit által anyanyelvünkre fordított kiadványnak azon lapjait, amelyeken a magzatra ártalmas szereket és módszereket sorolják. Azt időtlen időktől fogva tudták (azaz: inkább csak sejtették) a várandós asszonyok, hogy a „koffeinbevitelt” és az alkoholfogyasztást kerülniük kell. De azt nem, hogy a forró csokoládé, újabban pedig az oly’ igen kedvelt kóla, vagy az energiaitalok fogyasztása, s számos, vény nélkül kapható, megfázás elleni gyógyszer szedése is „koffeinbevitelnek” számít. És alighanem azt sem tudatosítják kellőképpen mifelénk, hogy a várandós asszonyok – heti egy-két igen kis adagot meghaladó – alkoholfogyasztása a fizikai deformitás, a szellemi visszamaradottság s a vetélés valószínűségét növelheti. Arról viszont most értesülök először, hogy a pasztörizálatlan, lágy és penészes sajtok (a brie, a camamber), az előre csomagolt majonézes saláták, a kellően át nem sütött húsok fogyasztása, az A vitamin tartalmú, ráncosodást gátló krémek, a szőrtelenítő kozmetikai termékek alkalmazása is veszélyes lehet a magzatra. (Arról, miként az Alexandra új kiadványából megtudható, nincs elegendő információja a könyv szerzőinek, szerkesztőinek, hogy a fogfehérítés terhesség alatti alkalmazása biztonságos-e.)

Az örömteli, egészséges terhességhez, valamint a gyermek első három évének a gondtalanságához tudományosan megalapozott és a mindennapi gyakorlatban is kipróbált tanácsokkal hozzásegítő könyvnek – szerintem – az a legfőbb érdeme, hogy a legfontosabb tilalmak és lehetőségek felsorolásán túl, minden csecsemőgondozási módszer, egészségügyi lehetőség, életviteli megoldás tekintetében olvasójára bízza a választást. Az egymásnak ellentmondó, roppant korszerűnek vagy rémségesen elavultnak tűnő metódusok ismertetése után – például, hogy a szigorú napirenden alapuló nevelési stílus alkalmazása mellett döntenek-e az újszülött szülei, vagy, belátván, hogy minden gyermek sajátságos egyéniség, a rugalmas nevelési stílust választják – kizárólag amellett kardoskodnak, hogy az alapvető nevelési módszerek kérdésében a szülőknek feltétlenül egyetértésre kell jutniuk. Sőt, ami ennél jóval nehezebb: közösen kiválasztott csecsemőgondozási, gyermeknevelési stratégiájukat szélesebb családi körben is el kell fogadtatniuk. A nagyszülők „hasznosításáról” szóló fejezetnek is ez a kiindulópontja, minden más, a nagymamák, nagypapák „bátorítása”, tanácsaik kikérése s megfogadása, eztán következik.

„Hasznosítandó” nagyszülőként kitörő örömmel fogadom e modern kiadványnak azokat a kellően alátámasztott gyermekgondozási és nevelési tanácsait, amelyeket negyvenegynéhány évvel ezelőtt az édesanyámtól és a nagyanyámtól hallottam, vidéki riportútjaimon falusi házakban, sőt, a faluvégi cigánysoron láttam. Hogy az újszülött a környezetével azonnal kommunikálni kezd, és, hogy erre az őt körülvevőknek, szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek azonnal reagálni kell. (Magyarán szólva: az egynapos babával is beszélgetni kell, méghozzá pontosan úgy, ahogyan a felnőttekkel: a szemükbe nézve, a normális beszéd hangján és ritmusában…) Hogy a csecsemő táplálását, fürdetését, öltöztetését bensőségessé kell tenni, hogy a kisbabát ne hagyjuk sokat sírni. (Néhány percnél hosszabban semmiképp, a csecsemő ugyanis a gondjait jelzi a sírásával, nem a környezete iránti kritikáját fejezi ki általa.)

Még ezeknél az intelmeknél is lelkesebben fogadtam e korszerű kötet azon passzusait, amelyek a legkisebbek tévé- és DVD nézési szokásaihoz kapcsolódnak. (Amikor a második fiam 1975-ben megszületett, a Magyar Nemzet vezető munkatársai hatalmas virágcsokorral jelentkeztek. A szép bokrétát a kismama kapta, a hozzá tűzött üzenetet a lap televíziós jegyzetírója: „Most csak a széltől óvja, később a televíziótól is!”) A tévé- és DVD nézés nem olyan fontos, azt az időt a gyermek hasznosabb tevékenységre is fordíthatja – olvasom az Alexandra 2014-es kiadványában. – Sok gyermeket el is szomorít a televíziós látvány… Szakemberek szerint, ha egyáltalán megengedik, korlátozni kell a gyermek tévénézésre szánt idejét…

Az olvasás viszont az egyik kedvenc tevékenységük lehet a babáknak – így folytatják a gyermeknevelési tanácsadást az egyre inkább kedvemre való könyv szigetországbéli szerzői, szerkesztői. Tizenhárom hónapos (!) kortól fogva fontos a gyermek képességeinek a fejlesztésében és szórakoztatásában az olvasás… Gyarapítja a szókincsüket, könyvlapozgatás, képmutogatás által a kézügyességük is fejlődik… Eleinte öt-tíz percnél tovább ne tartson az olvasás, a rövid történetektől így jutunk el a meséskönyvekig. (Ezt a „leckét” egyébként, gyakorló nagymamaként büszkén mondhatom, könyv nélkül is fújom. Ismételgetem is: jó könyvek és okos játékok társaságában két nagyobbik unokám olykor azt is feledi, hogy tévékészülék és DVD lejátszó van az otthonukban. Hogy a 2015 februárjában várható, drága harmadikkal mire jutunk, nem tudom. A kis vakondos meséket – DVD-én és könyv alakban – mindenesetre már előkészítettem neki…)

(A terhesség és a baba első három éve, Alexandra Könyvesház Kft. Alexandra Kiadója, Pécs, 2014. Ármegjelölés nélkül)

2014. december 31.

vissza >>