„’56, te árva, ’56, te drága”

Naptárunk rendjének köszönhetően ebben az esztendőben akár három napon is átívelhetnek az 56-os megemlékezések, október 21.-től 23-ig, szombat reggeltől hétfő estig. A hírTV október 22-én, vasárnap kezdi a televíziós visszapillantást, a köztévé másnap reggel. A Duna Televízió, szokásos hétköznapi műsorrendjére ügyelve, éjszaka folytatja. Az MTVA által felügyelt adók görcsösen ügyelnek rá, hogy a korábbi évek október 23-i adásainak lesújtó nézettségi mutatóit feledni lehessen. Ezért aztán a szokásos hétfői gezemice után közvetítik azokat a filmeket, amelyek a nézőket az 1956-os forradalom máig érvényes igazságaira hangolhatnák. Szűkszavú műsor-előzeteseik csak arra jók, hogy az ötvenhatos téma iránt figyelmes embereket is messzire tereljék az úgy, ahogy ünneplő tévéadóktól. Pedig mi mindenről szerezhetnének tudomást…

A szombathelyi Balogh József (1951–2011) verse: „’56, te árva,/ …’56, te drága” híven fejezi ki napjaink kötődését a hatvanegy esztendővel ezelőtti eseményekhez: mint nevelőszülő a reá bízott árvagyereket, úgy kezeljük a XX. század legszebb forradalmát

A megemlékezés hírTV-s nyitánya október 22-én, az adó Vetítő című, állandó műsorában a forradalomhoz vezető út „kockaköveit” mutatja be. A jogtiprásnak azokat a módozatait – közülük kettőt legalább – amelyekkel jobb sorsa érdemes, ifjú életeket lehetett tönkretenni. Céltudatosan, szervezetten, lelkiismeret-furdalás nélkül. És, persze, büntetlenül.

Kinyó Ferenczy Tamás munkája a 38 perces „C”- legények – katonák fegyver nélkül című riport-dokumentumfilm is, meg a Rabálom – Márianosztra 1952 című, tíz-tizenkét percnyi filmetűd is. (Úgy tűnik, a máris figyelemreméltó életművet maga mögött tudó rendező – édesanyjával, a történész Ferenczy Erikával együtt – az életét tette fel rá, hogy 1956 történetét a lehető legalaposabban feldolgozza, majd közreadja. Triptichon című, háromrészes filmballadáját – melynek 2002-es, 2005-ös és 2012-es „szelete” az árulásnak, az önfeladásnak és a kompenzációnak a velejáróit idézi meg, ahogyan az az eltiport forradalom romjain a magyar társadalom számos tagjával megesett – a hírTV is, az M5 is műsorára tűzi. A hírTV délelőtt 11 órai kezdettel, az M5 este nyolc után. 2012-ben a Magyar Nemzet színes mellékletében ajánlottam olvasóim figyelmébe Kinyó Ferenczy Tamásnak ezt az igen-igen elgondolkodtató, egyórányi összeállítását.)

C – legényeknek az 50-es években azokat a fiúkat nevezték, akiknek nem mertek fegyvert adni a kezükbe. Hogy politikailag megbízhatatlanok, azt az Osztályhelyzetet Megállapító Bizottság nyilvánította ki róluk. Az egyiknek az volt a „bűne”, hogy tüntetést szervezett Mindszenthy bíboros mellett. A másiknak az, hogy már az édesapja is megbízhatatlannak bizonyult… Ezért aztán csak katonai kiképzés nélküli, fel nem fegyverzett katonaként kőfejtőkben, építkezéseken, lőszerraktárakban szolgálhattak. Éjjel, nappal. Orvos nem látta őket, a bérüket a Honvédelmi Minisztérium kapta meg.

Húszezren lehettek. Szinte mind „lehetséges lázadó”…

A koholt vádak alapján börtönbe zárt ifjúság is legfeljebb csak álmában lehetett szabad az 50-es években. Meg bármikor.

Kinyó Ferenczy Tamás nagyapját márianosztrai rabtársa szép, szabad álmairól rajzolt, képes albumával lepte meg. A nagyapa pedig unokájára hagyta a kancsalul festett szabadságról álmodozó albumot. A néző azt sem tudja, sírjon, vagy nevessen inkább a cellák mélyén, durva papírra rögzített álmokon… A Rabálmok című filmetűd szintén a hírTV október 22.-i Vetítőjében lesz látható.

Egy esztendővel ezelőtt jelent meg Nóvé Béla könyve azokról az 56-os fiúkról, akik a bukás után anyátlanul, apátlanul menekültek Nyugatra, majd hosszú s viszontagságos bolyongás után találtak rá arra az „alakulatra”, amelyik az elvesztett haza helyett új hazát kínált nekik: a Francia Idegenlégiót. (Ahol azután „egy kis nép elszánt szabadságharcának az önkénteseiből egy idegen nagyhatalom gyarmatosító utóvédharcosai lettek.”)

A Duna Televízió 23-án 9.35-kor, a Duna World 1.35-kor mutatja be, azt a másfél órás dokumentumfilmet, amelyet e könyv szerzője Surányi Z. András operatőri közreműködésével az általa személyesen is megismert légiós veteránokról, egykorvolt 56-os kis vagányokról forgatott.

El-elakadó szöveggel, tétova memóriájuk útmutatása szerint számolnak be küzdelmes életükről a tegnapelőtti fenegyerekek. Egyformám büszkék a szülőhazájukra, Magyarországra, mondják, és a fogadóhazájukra, Franciaországra. De harmadik pátriájukra, a Légióra is. Abban pedig, a legtöbben egyetértenek, az volt a legjobb az életükben, hogy visszajöhettek Magyarországra…

Éjfél után tűzi október 23.-i műsorára a Duna Televízió azt a Pápai különkiadás című dokumentumfilmet, amelyet Szakács Sára a Pápai Református Kollégium diákjaival közösen készített. E 2009-es „különkiadás” annak a levéli lelkésznek, Gulyás Lajosnak a történetét adja közre, akinek azért kellett bűnhődnie, mert október 26-án, a mosonmagyaróvári sortűz napján arról próbálta meggyőzni a felbőszült tömeget, hogy a gyilkosok felelősségre vonása az illetékes és tárgyilagos bíróságra tartozik.

Gulyás Lajos teológiai tanulmányait Pápán, a nagy múltú Kollégium falai közt folytatta. Harmadik évezredbeli „iskolatársai” erkölcsi kötelességüknek tartották, hogy oly’ igen sokáig kibeszéletlenül hagyott történetének igazságát a világ elé tárják. Vállalásukat becsülettel teljesítették a legújabbkori pápai kollégisták – Gulyás Lajos és az 56-os forradalom emléke előtt is tisztelegve. Hogy erről miért éjfél után kell értesülnie a tévénézőnek, nem tudom.

Aminthogy azt sem, a mozik népe miért nem képes el- és befogadni Szomjas György Kertész Ákos könyve alapján rendezett 56-os játékfilmjét. A Nap utcai fiúkat. Talán a forradalmi pátoszt hiányolják belőle, a mindent megszépítő romantikát? Szomjas György azonban – és ezt jó ideje tudni lehet róla – nem a magasba emelő pátosz és a mindent megédesítő romantika nagymestere. Hanem a könyörtelenül következetes realizmusé, akkor is, ha a betyárok világát idézi meg, vagy a tétova ötvenhatosokét.

Az október 23.-i emlékműsorok egyetlen, „fogyasztható” adásidőben sugárzott nagyjátékfilmje, a Duna Televízióban 16.25-től megtekinthető Szomjas György-produkció a külvárosi, kopott és esendő forradalmárok világát jeleníti meg. Olyan fiúkét, lányokét, akik a proletárdiktatúra neveltjei, szókészletüket is, álmaikat is az 50-es évek sivársága teremtette.

Szabadságvágyuk, emberségük azonban régebbi idők adománya… Vagy genetikai örökség? Nem tudom. De azt igen, hogy azok a foci- és rock and roll-rajongó fiatalok, akik A Nap utcai fiúk című filmben megjelennek, tudják, amit korunk szülöttei – fönt és lent, húszon túl és negyvenen innen – nemigen, hogy az ellenség is ember, a kilőtt tank katonája is könyörületükre érdemes. És azt is tudják, hogy a hely, hol élniük adatott, életük árán is védendő. A mozi, hol ismereteiket, élményeiket felcsipegették, kiváltképpen.

Szomjas György két filmes idézet közé szorítja A Nap utcai fiúk történetét. „A filmhez elég, ha szabad embereket fényképezünk” – a kezdő képsorok előtt ez a mottó olvasható. Az utolsó jelenet után meg Andrzej Wajda mondása: Szeretem ezeket a makacs fiúkat!

Hogy a filmbéli Nap utcában lézengő gyerekek szabad emberek lettek-e, nem tudom. De azt igen, hogy 56-os makacságukért (is) érdemes szeretni őket. Meg a filmet is, amely a harmadik évezred népének hitelesen megőrizte őket.

2017. október 17.

vissza >>