25 éves a Duna Televízió

Huszonöt évvel ezelőtt, 1992 karácsonyán jelentkezett először a Duna Televízió. Viszontagságosan gyönyörű történetét a Volt egyszer egy kék Duna című új kiadvány idézi meg. Negyvennégy szerző visszaemlékezése, vallomása, tanulmánya – A-tól W-ig. A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával a Nap Kiadó gondozásában megjelent kötetet, amelynek „nyitánya” II. János Pál pápának az új magyar műholdas adót köszöntő üzenete, november 27-én, hétfőn 18.00 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében a szerkesztő, Csáky Zoltán – a szerzőkkel közösen – mutatja be.

A Szabó Magda, miközben kulturális alelnökként irányította, szellemi, erkölcsi, nemzeti sorskérdéseink fórumának, a magyar kultúra kirakatának tekintette a Duna Televíziót. Mint visszaemlékezéséből kiviláglik, azt remélte, a Duna Televízió „segíthet megfordítani a szellemi elszegényedés folyamatát”.

Asbóth József, a szó eredeti jelentése szerint is határtalan népszerűségnek örvendő televíziós adások – például a Postabontás, levélváltás – műsorvezetője, annak a svédországi nézőnek a levelét idézi, aki arról számolt be a műholdas adó munkatársának, mekkora örömöt váltott ki belőle, hogy több évtizedes távollét után megérhette: „unokái az északi sarkkörön túl esténként magyar népmeséket néznek a Duna Televízióban”.

Böjte Csaba meg annak örvendhetett, hogy „a Duna Televízió… olyan érték, amely által mindannyian többek, jobbak, tisztábbak lettünk”.

Csoóri Sándornak a Szerelem-televízióról 1994-ben írt, híres esszéjét, azaz annak – tán – legfontosabb mondatait emelte be a szerkesztő a Duna Televízió 2017-es emlékkönyvébe. Azokat a térségünkben „időtlen idők óta nyílt vagy lappangó szükségállapotok” által előhívott gondolatokat és terveket, amelyek „a mozaiknemzet összefogását, összehangolását a leghatékonyabban szolgáló műholdas televízió” világra jöttét előkészítették.

Duray Miklós „a legnagyobb tömegkommunikációs vívmánynak” tekinti, hogy „a televízió révén megszólíthatóvá vált a nemzet; hogy a korábban megfogalmazott nemzeti összefogás eszméje Duna Televízióként öltött testet”. A közélet porondjáról immár hét esztendeje kihátrált politikus, közíró, egyetemi tanár a Duna Televízió öt esztendővel ezelőtti átalakításáról is közreadja a véleményét. Nem az a baj – írja – hogy egy „médiaszolgáltató” része lett, hanem, hogy „esetleges, követhetetlen, szakszerűtlen. Talán több hozzáértés és vonzalom kellene annak a megvalósításához, amit harminc-negyven évvel ezelőtt az agymosó politikai hatalom ellenére a szellemi lövészárkokban kigondoltunk.”

Józsa Erika, az ausztráliai magyarok hetilapjának, a Magyar Életnek a munkatársa „lélekbeni visszavándorlásként” fogadta a sydney-i otthonában megjelenő Duna Televíziót. „Összekapcsolt bennünket Kelettől Nyugatig és Északtól Délig. Láthatóvá váltunk egymás számára a Kárpát-medencén kívül és belül, tudatosodott együvé tartozásunk”.

Az irodalomtörténész – költő – műfordító – folyóirat-szerkesztő Kodolányi Gyula a Duna Televíziót megálmodó kor- és pályatársaira emlékezik e tetszetős kiállítású könyvben. Azokra, „akik hittek abban, hogy lehet egészen új arculatú, emberközeli televíziót csinálni, amely kevés pénzből működik, tartózkodik minden gigantomániától, költekezéstől és kommercializmustól”. És a folyamatra is, amely 1991 tavaszától (az első magyar műholdas tévéadó elképzelését a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület vezetőjeként akkor vitte be Antall Józsefhez) 1992 karácsonyáig, a Duna Televízió legelső adásnapjáig tartott.

Kozma Imre irgalmas-rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítója szerint a huszonöt évvel ezelőtt megalapított Duna Televízió és annak szellemi öröksége „magyar csoda”. Széchenyi István reformgondolatainak folytatója. A legnagyobb magyar – állítja a Betegápoló Irgalmas-rend magyarországi provinciájának jelenlegi vezetője, P. Kozma Imre OH – „a magyar nemzetnek a minőségét akarta megváltoztatni… De az erőforrásra rámutatni nem tudott… Sára Sándor és munkatársai vették a bátorságot, hogy a megújulásra vágyó magyarságnak felmutassák a keresztény értékeket… Magyarországnak egy politikája lehet… egyetlen lelkiismereti parancs vezérelheti, az, amelyik az egymásért vállalt felelősségben teljesedik ki… A Duna Televíziónak kevés idő adatott, de szellemi öröksége a miénk.”

Lauer Edith, a Duna Televízióért Alapítvány tagja, az Amerikai Magyar Koalíció tiszteletbeli elnöke is „igazi nemzeti kincsnek” tekinti a Duna Televíziót. Hosszú évtizedek mulasztását pótolta az által – írja – hogy „magyar nyelvtudásunkat erősítette, a magyar történelmet tanította, és felmutatta a magyar kultúra értékeit”. Ezen érdemeinek a felismerése után az amerikai magyarok – tizenöt éven keresztül folytatott jótékonysági akcióik révén – erkölcsi és anyagi támogatást biztosítottak a Duna Televízió nézői számára is, nem csak magának az intézménynek. 46 helységben 65 parabola antennát telepíttettek, hogy a ”magyar szórványvidékeken” is figyelhessék az első magyar műholdas tévéadó programjait.

Lugossy László filmrendező (ifjúi éveiben Csuhraj és Mihail Romm rendezőasszisztense), hosszú időn át a Magyar Filmművészek Szövetségének a főtitkára, a Duna Televízió főigazgató-helyettese, majd alelnöke a Duna Televízió első hét évét megalapozó Sára Sándorral, a Nemzet Művészével, Kossuth-díjas operatőrrel, filmrendezővel folytatott beszélgetése során főként az intézmény elleni mesterkedéseket sorolja. Sára Sándor azonban tömören és kikezdhetetlenül azt summázza, hogy ő minek tekintette a Duna Televíziót: „tizenötmillió magyar szócsövének”.

Hogy a valóságban is az lehessen, „a határon túliakkal szervezett, rendszeres közönségtalálkozókon” közvetlenül a nézőiktől tájékozódtak az őket foglalkoztató problémákról. „A nézőink szavaiból, leveleiből felénk áradó szeretet és lelkes támogatás erőt adott… a politika felől érkező áskálódások, megszüntetési és beolvasztási kísérletek” elviselésére.

Állításának igazolására két mondatot idéz is a kék dunás emlékkönyvben Sára Sándor: „Az egyiket egy középkorú székely asszony mondta: ’Amióta a Duna Tévé van, nem félünk’. A másikat szintén Erdélyben mondta egy férfi: ’Aztán, ha baj van, csak kacsintsanak a képről’. Jövünk.”

A Volt egyszer egy kék Duna című kötet negyvennégy szerzője közül alighanem a Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író, Sütő András a legnépszerűbb. Ezt az is tanúsítja, hogy a műholdas adó világra jöttét üdvözlő szavait – „a Duna Televízió létrejötte a legnagyobb dolog, amit Trianon óta az anyaország tett a határon kívül maradottakért” – többen is idézik. 1993 májusában Marosvásárhelyről Csoóri Sándornak küldött levelére pedig, számosan utalnak. A „Duna Televízió állítólagos törvénytelen mivoltáról szóló politikai és fiskális dörgedelmek” késztették e levél megírására, melyben – a „tiszta és indulatmentes békesség végett” – arra kérte Csoóri Sándort, hogy a „Duna Tv itteni magyar nézőinek véleményeként is mondja el mindenütt, ahol csak lehet: ha ez a műholdas adás törvénytelen, akkor mi is apjastul-fiastul törvénytelenek vagyunk”.

(Majd barátjától – tán válaszra sem várva – Sütő András csöndben azt is megkérdezte: „miféle emberek azok, akik választások előtt úgy szeretnek bennünket is, hogy majd átvesznek, átcsatolnak, voksolás után pedig, ha más irányt vesz az érdek: úgy szeretnek, mint a hideglelést?”)

A negyed századdal ezelőtti Duna Televízióra írásaikkal emlékezők, egykori vezetők, munkatársak, pártfogók és rajongók között egyet sem találtam, aki a múltat temetné. A 2017-es Fölszállott a páva műsorvezetője, Morvai Noémi tán nem is engedné, hogy az érdemdús műholdas adót örökre elsirassuk, hiszen – mint írja – „annak a szellemisége jelentheti valami újnak a kezdetét. És igaz ez akkor, amikor születnek még olyan műsorok, mint a Fölszállott a páva, mely méltó örököse az alapítók szellemiségének”…

Lauer Edith az utóbbi huszonöt évben teljesen megváltozott technikára számít. „Ma számos magyar adás könnyen nézhető akár okos-telefonunkon is” – írja. (Arról viszont a fáma sem susog, hogy a Vajdaságban, Kárpátalján, Csángóföldön szórványban élő, egyre árvább, öregebb és szegényebb magyaroknak van-e okos-telefonjuk…)

Sára Sándor a fiatalokra bízná a Duna Televízió újraélesztését. „Csinálják meg maguknak a jelenüket meg a jövőjüket is. Mi meg legfeljebb bizakodunk” – ez a hőskorszak elnökének a zárszava.

A Magyar Nemzet egykori tévékritikusa, rovatvezetője, szerkesztője pedig, aki szeretett lapjában, meg annak színes mellékletében 1992 és 2012 között a Duna Televízióról megjelent írásai közül szemelgetve emlékezett a szívének kiváltképpen kedves tévéadó világra jöttére s első életéveire, az ókori Róma lakóinak ismert mondását hajtogatja, megállíthatatlanul: Dum spiro – spero. Amíg élek – remélek. Nem is neki, magának, meg a kortársainak volna nagy szüksége minőségi nemzeti televízióra, hanem az unokáinak. Meg a velük egyidős leánykáknak, fiúcskáknak, szerte a világban, ahol magyar szülők, nagyszülők utódai élnek. Összetartozásukra – folyamatosan és hatásosan – mi más figyelmeztethetné őket?

VOLT EGYSZER EGY KÉK DUNA – Történetek, vallomások, tanulmányok a 25. évfordulón. Nap Kiadó, Budapest, 2017. Ára: 3940 Ft

2017. november 25.

vissza >>