A társadalom jobbítása a fő feladat

2017 karácsonyán új magyar dokumentumfilmmel ajándékozta meg nézőit az M5. A Kisfaludy András által jegyzett produkció, az Elhallgatott zenekarok köztévés bemutatója után a locsei.net gazdája újévi figyelmességnek szánja a tizenkilenc jeles magyar dokumentumfilmes párbeszédes vallomását közreadó kötetről, A befogadó kameráról írt ismertetőt. Figyelmeztetésnek is, hiszen e kiadvány a dokumentumfilm műfaji érdemeit, hatását és lehetőségeit, hitelt érdemlően mérlegeli. Az előszót helyettesítő bevezető tanulmány szerzője, Stőhr Lóránt a híres skót dokumentumfilm-rendező, Grierson örököseinek tartja azokat a rendezőket, akik filmkritikusok, televíziós szakemberek, tudományos kutatók és könnyűzenei mindenesek kérdéseire válaszolva mondják a magukét a mozgókép-gyártásnak arról az ágazatáról, amelynek – teoretikusai szerint – a társadalom jobbítása a fő feladata.

Almási Tamás

B. Révész László

Gyarmathy Lívia

Kisfaludy András

Papp Gábor Zsigmond

Sára Sándor

Az A-tól Zs-ig – azaz Almási Tamástól Zsigmond Dezsőig – kifaggatott 19 dokumentumfilmes közül a legidősebb nyolcvanöt éves, a legfiatalabb ötvenegy. Többen közülük már az 1960-as, 70-es években is komoly sikert arattak. A „társadalom élő lelkiismeretének” tekintettük őket akkor is. Olyan alkotóknak, akik a múlt sérelmeinek a felmutatására, a magyar társadalom felvilágosítására vállalkoztak, ámbátor az efféle „akció” mindegyikőjük számára komoly egzisztenciális kockázatot jelentett, megélhetésüket, de talán még a puszta létüket is veszélyeztette.

A befogadó kamera című kötetben – amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül aligha jelenhetett volna meg – hatalmas életművet maguk mögött tudó dokumentumfilmesek nyilatkoznak. Önszántukból, vagy riporterük nógatására csak egy, esetleg két munkájukról mesélnek.

Gyarmathy Lívia például az 1983-ban forgatott Együttélés című filmjéről, „a világháborús ki- és betelepítések visszafordíthatatlan lokális következményeiről”. („Azok a problémák, amelyeket az Együttélésben ábrázolok… nem mosódnak el teljesen – mondja. – Ha egymillió Keletről jött ember Magyarországra érkezne, ugyanezt a filmet meg lehetne csinálni, csak talán még keményebb lenne a végeredmény, mint amilyen 1982-ben lett… Az ember nem tud tanulni a történelemből. Újra és újra el kell buknia, aztán fel kell állnia, végül ismét el kell, hogy kövesse azokat a hibákat. Az ember nem annyira okos. Ha okos lenne, akkor többé nem lenne háború, nem lenne több ellentét, és csaknem olyan boldogan élhetnénk, mint a madarak.”)

Sára Sándor beszélgetőpartnerének, Zalán Vincének az 1981-es Néptanítókról nyilatkozik. Arról a munkájáról, amely a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófáját végre hitelesen megjelenítő sorozat „melléktörténeteként indult”. („Ezek a néptanítók tényleg tanítottak, és tartásuk is volt… Ha ők nincsenek, akkor a Donnál még többen vesznek el… Nem hagyták el a falujuk-bélieket. Nagyon sokan köszönhetik nekik az életüket…”)

B. Révész László a Diogenész hordót keres című, több szakmai elismeréssel is „ékített” hajléktalan-eposzára emlékezik… („Az igazi dokumentumfilm nem hazudik, hanem elemez… az elemzés mindig kritikai elemeket hordoz, a kritika pedig óhatatlanul ellenzékivé teszi a dokumentumfilmet és a dokumentumfilmest”)

Ám az összkép, mi a kérdőre vont dokusok „töredékes” vallomásaiból kerekedik, mégis szinte mindent tudomására hoz A befogadó kamera olvasójának, ami e műfajban – amióta Magyarországon dokumentumfilmről, és nem propagandafilmről beszélhetünk – megesett. (A „szinte” szócskát a kötetből érthetetlen módon kimaradt rendezők miatt kell beszúrni, a Gulyás testvérpár, János és Gyula, valamint Péterffy András életművéről sem szabadott volna a kötet szerkesztőjének – aki aligha azonos a világ egyik legjelentősebb matematikai folyóiratában publikáló fiatalemberrel, legfeljebb névrokona – Fenyvesi Kristófnak megfeledkeznie.)

A miértekről és a hogyanokról is készségesen – mi több: okosan, szavahihetően, szemléletesen – vallanak A befogadó kamera jeles közreműködői. Mintha ők is Sára Sándor elméletét tanúsítanák: „A kamerának eleve olyan a hatása, mintha a gyóntatószékbe ülne be az ember… Amit mondanak, kiszakad belőlük, vallomássá válik”…

Papp Gábor Zsigmond témaválasztási módszeréről árul el rendkívül egyszerű s tán éppen ezért roppant figyelemre méltó dolgokat: „A kicsi témákat szeretem, mint amilyenek például az iskolatörténeteim, ahol, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a hatalom… mechanizmusait”.

Almási Tamás szerint „minden témának megvan a maga formája s megközelítési módja… Talán nem véletlen, hogy a rendszerváltásról jó fikció nem is készült, fontos dokumentumfilm viszont több is”. Ha valaki, az Ózd-sorozat életre hívója, Almási Tamás ezt bátran állíthatja…

Az úgynevezett folyamatkövető dokumentumfilmesek, akik olykor évtizedeken át „dokumentálták” egy-egy táj, település, iparág, munka- vagy lakóközösség életét, bátran elmondhatják – és A befogadó kamera című kiadvány oldalain el is mondják – „a mélyben lejátszódó folyamatokról olyan pontos képeket” rögzítettek, amelyek évtizedek múltán is hitelesebben tudósítanak a tegnapi s a mai valóságunkról, mint a negyven-másodpercnyi tévéhíradó-jelentések.

Kisfaludy Andrásnak – miközben Koszits Attila és Zalán Vince Elszállt egy hajó a szélben című filmjével kapcsolatos kérdéseire válaszol – a műfaj sajátosan magyar jellegzetességét is sikerül megfogalmaznia: „a dokumentumfilmes mindig a valóságot figyeli, abból indul ki. De tudnunk kell azt is, hogy a valóság pedig minket figyel – minden percben”…

Ő, A Kalef, a Törvénytelen Muskátli, a Gyömrői gyilkosságok, Az Ormánság senkié se, A szellem filozófusa – Fülep Lajos rendezője figyelmeztet arra is – egyik korábbi filmtervének főszereplőjére hivatkozva – mi az elmúlt évtizedek hazai dokumentumfilm-termésének az igazi hozadéka: „Nem arra emlékezem, amit látok, hanem azt látom, amire emlékezem”.

És ehhez a nagy és fontos összesítéshez – szerintem – azok az alkotók és azok a művek is hozzászámítandók, akik és amelyek A befogadó kamera című kötetből sajnálatosan kimaradtak.

A befogadó kamera – Interjúk dokumentumfilmesekkel
Magyar Napló, Írott Szó Alapítvány, Dokufilm Kft. Budapest, 2016. Ára: 2800 Ft.

2018. január 7.

vissza >>