Mélyrepülés – Rézivel

Fanyalognak a tévénézők, fintorog a locsei.net szerzője is: a jókora hírkongatással beharangozott televíziós bemutató, amely a háromszáz éve született uralkodónő, Mária Terézia ifjúságát „mozgóképesítette”, magánfelméréseim szerint a legtöbb embernek csalódást okozott. Az irgalmas szívűek az osztrák – cseh – magyar – szlovák életrajzi sorozat szerény anyagi lehetőségeivel indokolják e kétszer száz perc mind valahány gyöngeségét. A köztévénk újévi szuperprodukciójaként futtatott Mária Terézia mellől – szerintem – nem a pénz, hanem a leleményes forgatókönyvíró, az ihletetten erélyes rendező, a felkészült díszlettervező, az ügyes maszkmester is hiányzott. Sőt, a Duna Televízióban január 5-én és 6-án este, fő műsoridőben (!) sugárzott tévé-moziból az a címszereplő is „kimaradt”, akiről bárki – azaz a tudós történész és a hiányos históriai alapképzésben részesített közember is – elhihette volna, hogy legalább olyan otthonosan mozog a XVIII. században, mint a saját korában, a XXI. században.

Az 1717 és 1780 között élt Mária Teréziát többen is a Habsburg-ház legrátermettebb és legemberségesebb uralkodójának tartották, tartják. Mi, magyarok azt sem feledhetjük, mi mindent tett a „legnagyobb tartomány” alap- közép- és felsőoktatásáért. Sem azt, hogy ő vezette be a könyvek cenzúrázását…

Az elgondolás, hogy az ifjú korában, közvetlen környezetében állítólag Rézinek becézett uralkodót, a XVIII. századi Európa politikai kapcsolatrendszerét erősen befolyásoló, alkalmanként meg is határozó asszony alakját a legnépszerűbb műfaj segítségével, televíziós filmsorozattal idézzék meg – méghozzá olyan időben, amikor a kontinens egymásra utalt népeit, nemzeteit, államait talán még a három évszázaddal ezelőttinél is végzetesebb gondok nyomasztják – igazán tiszteletreméltó.

Eleinte az sem tűnt könnyelmű döntésnek, hogy a rendezés feladatával a Temesváron született – tehát születési helyét és felmenőit tekintve eléggé közép-európai – osztrák-amerikai filmest, Robert Dornhelmet bízták meg. A Mária Teréziánál 230 évvel fiatalabb Dornhelm, aki pályakezdőként – mint dokumentumfilm-rendező – egy Oscar-jelöléssel hívta fel magára a nagyvilág figyelmét, az új évezredben egyébként is történelmi filmekre „szakosodott”.

A minálunk pár nappal ezelőtt bemutatott Mária Teréziát megelőző munkája, a 2006-os Rudolf – Sissi egyetlen fia című 105 perc összeállítása közben (melyben a számunkra mindörökre Höfgen-Mephistóként megmaradt Klaus Maria Brandauer játssza a szerencsétlen trónörökös apját, Ferenc Józsefet) kedvére kísérletezhetett a historikus műfaj mind valahány követelményével, kellékével.

A jóindulatú néző legalábbis ezt gondolja.

Ráébredhetett az élete delén épphogy túljutó rendező, hogy a történelmi hitel(esség)nek és a korszerűségnek mindenegyes képben, jelenetben és párbeszédben „kézen fogva” kell járnia. Különben az érdektelenség útvesztőibe kerül a produkció, még akkor is, ha megannyi látvány, drámai vagy csiklandós fordulat próbálja lekötni vagy elterelni a néző figyelmét a modern ember számára egyre nehezebben követhető, régi eseményekről, szokásokról, törvényekről, elvekről.

Az író-forgatókönyvíró Mirka Zlatnikova nem igazán könnyítette meg a rendező dolgát. Közismert, feltételezett (vagy hirtelenjében gyártott?) közhelyeken kívül mással nem túl gyakran segítette megértetni s elfogadtatni az 1830-as, 40-es években, hol Bécsben, hol Firenzében vagy Pozsonyban játszódó (s amúgy, valamiképpen a valóságban is megesett), történelmi jelentőségű történéseket.

Mária Terézia négy évtizedes regnálásának a magyarság számára örök időkre emlékezetes „epizódját” például – zsúfolt térbe beszorítva – úgy maszatolja-homályosítja el a Dornhelm által jegyzett produkció, ahogyan a 6-os villamoson sem szokás a csecsemőjükkel utazó, fiatal anyákat „lenullázni”.

(Középiskolai történelemórákon is hallhattunk róla: a mindenki által magára hagyott Mária Terézia, karjában hathónapos fiacskájával, a majdani II. József magyar királlyal, a magyar rendi országgyűléstől kért segítséget. És a magyar urak egy emberként ajánlották fel életüket és vérüket – nem a Habsburg főhercegnőnek, akit az 1713-as Pragmatica sanctio rendelkezése szerint „illett” uralkodójuknak tekinteni, hanem a védelemre szoruló asszonynak és gyermekének.)

Egy másik jelenetben a harcba induló katonáit buzdító Mária Terézia – Marie-Luise Stockingernek, a Burgtheater ígéretes színpadi színészének, ezúttal: Dornhelm zsákutcába terelt televíziósának a közreműködésével – falmelléki öreglegények előtt sivalkodik.

Szegény Rézi, mondogatja a testvére s pár hűséges embere. A Mária Terézia-film láttán, ennél többet a néző sem igen tud mondani.

Népe s birodalma érdekében a szívtipró Esterházy Pállal is kész flörtölni a filmbéli Mária Terézia. Az idősebbik Esterházy fiút, II. Pál Antalt – üstökében piros masnival – Adorjáni Bálint gyakori kacsingatások közepette „hozza”. Úgy fest ebben a kétes szándékú és hatású osztrák – cseh – magyar – szlovák koprodukcióban, akár egy mai magyar bájgúnár.

Öccse, (a később a fényes jelzővel illetett) Esterházy Miklós, akár egy jól-rosszul végszavazó statiszta, úgy téblábol Dornhelm rendezésében. És, mert e valóban jelentős történelmi személyt a kétrészes tévésorozatban a legnépszerűbb és legsokoldalúbb mai magyar férfiszínész, Nagy Ervin személyesíti meg, azt kell gyanítanom, hogy a 2018. január 5-én és 6-án bemutatott televíziós sorozatot folytatni akarják – méghozzá a Mirka Zlatnikova által kijelölt és a Robert Dornhelm által kitaposott úton.

Félre ne értsenek: nem a Mária Terézia korát bemutató televíziós sorozattól ódzkodom. Hanem a mindnyájunk figyelmére (s talán okulására is) érdemes történelmi „példabeszéd” erőtlen és téveteg megjelenítésétől. Hogy könnyű kis kalandfilm-hőst kreálnak abból a nevezetes történelmi személyiségből, aki asszony létére is jelentős mértékben változtatta meg a „hatósugarába” tartozó világot.

Aki eltörölte nagybirtokosai adókedvezményeit; szabályozta a földbirtokosok számára teljesítendő szolgáltatásokat (azaz a robotmunka mértékét).

Aki a soknemzetiségű Habsburg-birodalomban (legalább viszonylagos) egységet tudott teremteni!

Aki elrendelte, hogy a betegek, a szegények, az árvák és az öregek ellátásáról gondoskodni kötelesség, és, hogy minden megyében legalább egy orvos működjék!

Aki a csecsemő-egészségügyi szolgálatot az egyetemek orvosi karának a felügyeletébe utalta.

Akinek szívügye volt az oktatás, aki a népoktatás színvonalának a megjavítására rendeletek sorával törekedett…

És, akinek a rettenetes balfogásairól sem szabadna hallgatni. A Siculicidium – madéfalvi veszedelem – néven elhíresült 1764-es mészárlásról vagy harminc évvel ezelőtt Sára Sándor szeretett volna filmet forgatni. Nem tehette.

A cigányság erőszakos integrálását elrendelő Regulatio Cigarorum nevű királynői rendelet kétségbeejtő következményeiről Lánczi Péter írt legutóbb megrendítő tanulmányt a Turista Magazin 2017. februári számában.

Annak a mozgóképes alkotásnak, amelyik egyszer majd Mária Terézia uralkodásának a hiteles bemutatására vállalkozik, az uralkodónő jó és rossz rendelkezéseiről sem szabad megfeledkezni.

2017. január 9.

vissza >>