Látta-e már Budapestet télen?

A magyar kultúra napján, Himnuszunk január 22.-i „születésnapján” sem kényezteti el nézőit a köztelevízió. (S a többi se.) A Duna Televízió este tíz után műsorára tűzi Szabó István Szabó Magda írása alapján 2012-ben forgatott játékfilmjét, Az ajtót, előtte s utána – ahogyan mondani szokás – „néma csönd”. Esetleg amerikai-angol akciókrimi-sorozat, Ridikül, tegnapi lieblingek fércnél maradandóbb művei… Pedig ma már a megmondó emberek is tudják, ki is nyilvánítják: irodalomközpontú kulturális életünket ideje volna más művészeti ágak kincseivel gazdagítani. Mozgóképkultúránk azon értékeivel, például, amelyekről számos honfitársunk tán soha nem is hallott. A 60 éves Nemzeti Filmarchívum három héttel ezelőtt hatvan magyar film online megtekintését tette lehetővé. Nagylelkű indítványukba – tekintettel az óriási érdeklődésre és a magyar kultúra napjára – január 22.-ig kapaszkodhatnak az internet bajnokai. Az a korosztály, az a társadalmi réteg azonban, amelyik az online áldásait nélkülözni kénytelen, legfeljebb a televízió jóvoltából ismerhetné meg e figyelemre méltó régi filmeket. Házhoz szállított, valóban ingyenes ajándék gyanánt.

A tolonc (1914)

Az 1916-os Budapest

Tata, a tavak városa (1939)

Két lány az utcán (1939)

Kincses Kolozsvár (1942)

A Filmarchívum jóvoltából internetes közszemlére tett filmek fogadtatása általános elképedést keltett. Kiderült például, hogy a legtöbben a két világháború előtti vagy közötti rövidfilmeket keresték, kedvelték. Az 1916-os Budapestet (amelyben homlokzatán fekete lobogókkal látható a Parlament épülete, a Börze – a Magyar Televízió majdani székháza, a Kossuth Lajos utca, az Andrássy út, az Erzsébet körút…)

Az 1946-os Budapest tragédiája című, lírai dokumentumfilmre is sok-ezren „kattantak rá”… (Könnyesen reménykedő hangvétele miatt, vagy másért? – 1947-ben sürgősen betiltották, el is rejtették ezt a dokumentumfilmet. Mitől tarthattak a bősz cenzorok, nem tudom. Még utóbb meglátják és meg is jegyzik az emberek, milyen volt 1945 után a szétlőtt Műcsarnok, Budapest feldúlt tündérkertje, a Margit-sziget, a foghíjas Halászbástya?)

A Látta-e már Budapestet télen? című filmetűdöt megtekintetni 2018 első havas napjaiban kiváltképpen időszerű. Dáloky János tizenhárom perce – elbűvölő képsoraival, kellemes kísérőzenéjével – azt bizonygatja, az élet rendjét a nagy hóesés sem zavarja meg, ha mindenki tudja, mi a feladata a fehér takaróba burkolt Budapesten. A Központi Tejcsarnok lovas kocsikon szállítja a friss tejet a főváros lakóinak, teherautók a kenyeret. A telefonos kisasszonyok is a helyükön vannak, a hómunkások is. A Gellért-hegyen gyerekek szánkóznak, a műjégpályán jégtáncosok brillíroznak…

A XXI. század gyermeke fél a hóeséstől, ha nagyváros lakója, vagy kis településé, akkor is.

Tatát, a tavak városát 1939-es dokumentumfilm „hozza képbe”, a Kincses Kolozsvárt 1942-ben forgatott oktatófilm mutatja be. Akár egyikkel ismerkedik az ember, akár a másikkal, azonnal útra kelne, hogy az élővizek városát, Tatát és Erdély történelmi központját, Kolozsvárt e régi filmek eligazítása szerint megismerje. Nemigen jut eszébe, hogy a fekete-fehér képsorok mellől a színes technikát hiányolja; sőt, e két „hetvenkedő” film láttán egyre erősebbé válik az emberben az elgondolás – legalábbis e sorok írójában – hogy a múlt tényleges megismeréséhez a fekete-fehér képsorok inkább hozzásegíthetnek bennünket, mint a színpompás felvételek.

A Filmarchívum játékfilmes kínálatából egy 1914-es és egy 1939-es produkció iránt érdeklődött leghevesebben az online-os közönség. A maga műfajában mind a kettő ritka „tünemény”: az 1914-es némafilm, A tolonc Kertész Mihály (a casablancás Michael Curtiz) rendezése, Jászai Mari egyetlen ma is megtekinthető filmszereplése; ahogyan a filmszakmában mondogatták: „a legelső jó magyar film”. És, ami talán mindennél többet ér: ma is élvezhető mozgóképes történet.

Az 1939-es Tóth Endre-rendezés is megérdemli a mai néző figyelmét, a Két lány az utcán című romantikus filmmese ugyanis komoly társadalmi felismerésekkel is szolgál. Mint az Amerikában a leghíresebb filmesek által is sokra tartott André de Toth – Tóth Endre legtöbb munkája, ez a történet is arról győzi meg nézőjét, hogy nem csak az egyéni sorsokat, de a közösségek életét is az emberi természet kiszámíthatatlansága igazgatja. A 30-as évek Budapestjén bizonyos körökben a képmutatás és a gátlástalan helyezkedés is, a már-már mérhetetlen társadalmi különbségtétel mellett.

Tóth Endre – még idehaza – nagy mestere lett a huncut vígjátékokba csomagolt társadalmi igazságosztásnak. Két könnyed jelenet közt sort kerített arra is, hogy a nők mérhetetlen kiszolgáltatottságáról beszéljen, vagy a tanult emberek reménytelen helyzetéről példálózzon. Mind a két jelenség ismerős a mi világunkban is, beszélni mégis ritkán szoktunk róluk, mindenki számára „fogyasztható” magyar játékfilmekben a legritkábban. Talán ezért is tekintik többen is „hiánypótló” filmnek a Két lány az utcán című filmet, amely – ismétlem – az interneten január 22-ig bárki számára elérhető.

Aki pedig nem barátja az internetnek, reménykedjék: egyszer talán az MTVA-nál eszébe jut valakinek, hogy a kéthetente jelentkező, Szeretettel Hollywoodból című televíziós magazin mintájára (vagy ellenszeréül?) el kéne indítani végre a Szeretettel a Nemzeti Filmarchívumból című sorozatot is, szerintem számos néző rajongana érte!

2018. január 16.

vissza >>