Dérynére figyeljünk március idusán!

Ez igen! Az idei március 15. televíziós műsorával Andics Erzsébet is elégedett lehetne! Tetszik tudni, az az akadémikus, akinek a források figyelmen kívül hagyása és a nyíltan vállalt politikai manipuláció volt a kutatói módszere. Aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumán a Görgei-kérdést a Magyar Történelmi Társulat elnökeként azzal a határozott kijelentéssel zárta le, hogy „aki árulót véd, maga is áruló”. A Duna World ünnepi műsorának fő látványossága a szovjet szakértők bevonásával 1953-ban forgatott Föltámadott a tenger, az M3-é a híresen hírhedt Zichy-gyémántok talányos történetét felidéző, ’76-os tévéfilm. A Duna Televízió pedig azt az 1964-es Jókai-átiratot hozza, A kőszívű ember fiait, amelyről ma már a jóhiszeműek is messziről megérzik, hogy a kádári konszolidáció által megkívánt célzatosság is benne foglaltatik… Még jó, hogy koradélután az 1951-es Dérynével is találkozhatunk! Ezt a 104 percet ugyanis azok a régi filmesek jegyzik, akik veszedelmes időkben is tudták, hogy a publikumot nem szabad a végtelenségig megtéveszteni.

A mozgókép minden másnál gyorsabban öregszik. A Föltámadott a tenger című játékfilmről születése évében is sejteni lehetett, hogy „túlkoros”, a Várkonyi Zoltán által rendezett produkcióról, A kőszívű ember fiairól ötvenedik születésnapja tájékán kezdtek el egyértelműen elutasító észrevételeket terjeszteni

Az Illyés Gyula forgatókönyvírói közreműködésével, és három – amúgy – kiváló rendező, Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály – talán közvetlen, talán közvetett – irányításával összehozott, Föltámadott a tenger című mozifilm láttán eleinte csak azt a szereposztási balfogást lehetett bírálni, hogy a 25 éves Petőfi Sándor szerepét a 41 esztendős Görbe Jánosra bízták. Később meg azt, hogy az 1848-49-es szabadságharc diadalát híreszteli: mintha a nagyszebeni győztes csatával ért volna véget a magyarság küzdelme.

Az internet bátor népe ma már, persze, lelkesen, mi több: szellemesen tépázza „a munkás-paraszt egységre épített, baloldali forradalom” mozgóképes történetét. Szurkapiszkáiktól a baloldali értékeket hangosan képviselő, filmbéli Petőfi sem menekülhet. Hogyan is tehetné, mással van szegény elfoglalva, „nem csak az imperialistákkal, de az olyan belső árulókkal is meg kell küzdenie, mint amilyen Görgei”. Majd pedig, „a sztahanovista ágyúöntővel, Gábor Áronnal kell tárgyalnia, hogy az internacionalista szellemben vívott forradalmat győzelemre vihessék”…

Hogy kiben milyen visszhangot keltenek az efféle – voltaképpen mindenki számára elérhető –internetes incselkedések, kiváltképpen zűrös közéleti kulisszák előtt megrendezett nemzeti ünnepeink alkalmával, nem tudom. Sem azt, hogy hány felnövekvő terelhető el általuk messzire a nemzeti múlt tényleges megismerésének és tiszteletének a lehetőségétől? Vagy, hogy hány külföldön élő honfitársunkat, közeli vagy távoli rokonunkat idegenítenek el közös történelmi örökségünktől ezek az okkal-joggal gúnyolódó megjegyzések…

De azt tudom, hogy bizony, zabot hegyezni Kukutyinba kéne küldeni azt a társaságot, amelyik a határtalan hatósugarú Duna World március 15.-i ünnepi műsorát olyan vállalhatatlanul andicsos produkcióval terheli, mint amilyen a 21.35-től megtekinthető Föltámadott a tenger. És éppen abban az esztendőben, amikor a hosszú időn át igaztalanul vádolt, napjainkra azonban, az új hadtörténész generáció derekas munkájának köszönhetően hazafiságáért és katonai erényeiért is méltóképpen ünnepelhető Görgei Artúr kétszázadik születésnapjára emlékezünk!

A Föltámadott a tenger című 135 percnek van néhány olyan sokatmondó jelenete, amelyeket legalább száztíz éve cáfolni lehetne, ugyanis minden kétséget kizáró dokumentumok hitelesítik azokat az eseményeket, amelyeket e film szándékos és durva átigazítások árán állít nézői elé. Petőfi és Görgei találkozását például úgy jeleníti meg ez a minden tekintetben aggályos produkció, ahogyan az a valóságban meg nem esett, nem is eshetett. Erről több hírlapi közlemény, visszaemlékezés is tanúskodik.

Gyulai Pál 1881-ben a Fővárosi Lapok december 28.-i számában tette közzé hiteles megjegyzéseit azzal a korábbi közleménnyel kapcsolatban, amely szerint „Petőfi előre megjövendölte volna Görgei úgynevezett árulását”.

Buda ostroma után Petőfi meglátogatta Görgeit, sőt, mondhatni, tisztelkedett nála – írta az igazságot mindig megvalló, érte minden időben kiálló Gyulai Pál. – Vajon olyan ember volt Petőfi, aki képes arra, hogy meglátogasson oly embert, sőt tisztelkedjék nála, kit hazaárulónak tart?… Kár Petőfiről annyi mende-mondát terjeszteni”…

Egy esztendő múltán maga Gyulai tanácsolta kor- és eszmetársainak, hogy Görgeitől kérjenek „bővebb fölvilágosítást”, ha tudni szeretnék, miként és miről tárgyalt Buda ostroma idején a két jeles férfiú. Végül azonban „egy bécsi lap pesti tudósítója fordult a kérdéssel a visegrádi száműzötthöz: Mit tud Petőfiről?”

Görgei Artúr válaszát a költő halálának „félszázados évfordulóján”, 1899. július 24.-én a Budapesti Hírlap hozta: „A Petőfivel való találkozásom a legkedvesebb emlékeim közé tartozik. Sajnos, csak egyetlenegyszer találkoztam vele, és e találkozás is csak futólagos volt… – így felelt Görgei egy bizonyos Singer Zsigmond kérdésére. – Tetszett nekem Petőfi, a férfi, miután a költőt már régóta szerettem… még ma is látom magam előtt, amint lelkesedéssel beszélt vezéréről…”

A fenti közlemény közreadója, Hatvany Lajos hosszú s napjainkban különösen figyelemreméltó lábjegyzetében nem a levélírót, hanem a németül író pesti zsurnalisztát dicséri, aki „a magyar Petőfi-kutatóknak szolgált mindmáig is érvényes példával, hogy a 48-as események évfordulóit nem a régi frázisok fölhalmozására, hanem új adatok gyűjtésére, vagy a költő élete művét szabatosabban meghatározó értékelésre kell fölhasználni.”

No, igen. Hatvany Lajos lapalji jegyzetét a locsei.net szerzője legszívesebben a 48-as események évfordulóit andicsos lendülettel köszöntő televíziós szerkesztőknek továbbítaná, akik a Föltámadott a tenger című nagy(?)film kétséges hatását egy 1976-os tévéfilmmel próbálják fokozni. A Mocsár Gábor dokumentum-regénye alapján forgatott Gyémántok, az M3 március 15.-i főműsora a szabadságharc tán leginkább nyomasztó, leggyakrabban félremagyarázott és máig kibeszéletlen epizódjait jeleníti meg. A csúf történet a pákozdi csata napján, 1848. szeptember 29-én a magyar őrvonalon „fennakadó” Zichy Ödön letartóztatásától, rögtönítélő bíróság általi elítéltetésétől, kivégzésétől, több ládányi, kálózi kastélyában befalazott ingóságának lefoglalásán át a Zichy-kincsek hűtlen kezelésével megvádolt rendőrminiszter lemondatásáig tart. Szinte mindenkit be lehet sározni általa, az önvédelmi harc egymásért és egymás ellen küzdő erőit egyaránt.

A Hajdufy Miklós által rendezett 95 perc „befogadása” után az örökös kiábrándultaknál is kiábrándultabban fordíthatunk hátat a televíziónak és a magyar históriának. Jókai Mórt okoljuk mindenért. Ha az Esti Lap hasábjain nem vádolta volna lopással Madarász Lászlót, a radikálisok vezérét, aki a Habsburg-ház trónfosztásának és Kossuth Lajos kormányzóelnökké választásának a kezdeményezője volt, gyémánt-perről sem fecsegne a múlt, békepártiak és radikálisok ellentétéről – március idusán! – bizonyosan nem… Kedvetlenül sóhajtozhatunk.

Évek óta nehéz, egyre nehezebb megtalálni azokat a televíziós adásokat, amelyeket nemzeti ünnepünkhöz méltó programként ajánlhatok olvasóim figyelmébe. Három évvel ezelőtt a Szerelmes földrajz című sorozat azon adásait igyekeztem népszerűsíteni, amelyekből a személyes sérelmeken, csalódásokon, bánatokon felülemelkedő, együttes kötelességvállalás élményét lehetet kihallani.

2016-ban egy Mosonyi Szabolcs által rendezett természetfilmet, a Petőfi Sándor szülőföldjét bemutató Vad Kunságot tekintettem ünnepi adásnak.

Esztendeje azt a – kishibás – ismeretterjesztő sorozatot, amely a szabadságharc igazán jól, vagy alig ismert közreműködőit idézte meg.

Ebben az esztendőben azt tanácsolom a tévénézőknek, ha Petőfi napját emelkedett lélekkel szeretnék köszönteni, a Duna WORLD délutáni műsorát válasszák, a Déryné című mozifilmet. A 170 évvel ezelőtti szép naphoz vezető utat fogják megismerni általa.

A Kalmár László által rendezett filmben Tolnay Klári arcvonásaival megjelenő Déryné Széppataky Róza aligha volt jelen „Petőfi napján”, amikor az 1848-as forradalom megszületett. A költőnél kerek három évtizeddel idősebb énekes-színésznő hivatalosan – elhatározását újsághasábokon is közreadva – már három évvel korábban, 1845. március 15-én búcsút vett a pest-budai színházi élettől. Két esztendővel később a vidéki teátrumoktól is. Játszótársainak azonban sosem mondott istenhozzádot, és azok sem a vándorszínészet nagyasszonyának, a magyar nyelvű színjátszás mesésen tehetséges és sokoldalú primadonnájának.

Egressy ÁkosEgressy Gábor fia, Egressy Béni és Szentpétery Zsigmond unokaöccse, tizennyolc évesen a szabadságharc segédtisztje – Petőfi Sándor „megjelenéséről, szokásairól, kiejtéséről a legbecsesebb adalékokkal szolgáló kötetkéjében” meg is írta, hány derűs órát töltött együtt a Molnár-házban, vagy a visegrádi hegyoldalon, rekkenő nyári napokon a Rákos-mezőn a költő és a színészek kompániája. Egressy visszaemlékezése szerint Petőfi legszívesebben a nők csoportjában, Déryné, Lendvayné, Miskolczy Júlia… társaságában forgolódott. „Ám ez összejövetelek zamatját természetesen a társalgás adta… Sok népszerű dal e társaskör szellemi érintkezése utján fogamzott meg, az itt lefolyt beszédtárgyakból nyert anyagot, szárnyakat, öröklétet.”

Hát csodálkozhatunk, ha az 1951-ben forgatott Déryné-film láttán, március 15-én, 14.50 és 16.40 közt, folyton folyvást Petőfi dalaira gondolunk?

2018. március 13.

vissza >>