Féltett kishazánk: Visegrád

A múlt esztendő utolsó negyedében Féltett kishazák címmel személyes emlékekkel nemesített helytörténeti könyvsorozatot indított útjára a Kairosz Kiadó. A sokatmondó szókapcsolatot – féltett kishazák – a „szabad európás” Skultéty Csabától kölcsönözték a féltett kis kiadó munkatársai. Az író, újságíró, szerkesztő Skultéty meg, alighanem Babits Mihály Emlékezés gyermeteg telekre című versének ihletésére kezdett el szülőföldjéről, Nagykaposról mesélni: „amint fogy-fogy a jövendő,/ egyre-egyre drágább lesz a mult.” A felnőtt éveinek jelentős részét számítástehnikai és társadalomtudományi kutatásoknak szentelő Bene Bélának Visegrád a „féltett kishazája”. A Duna jobb partján, a Visegrádi-hegység koszorújában fekvő, sok évszázados történelmi múltra visszatekintő város, amelynek szinte minden szöglete a szerző családjának 130 éves jelenlétére utal.

A számos régi fotográfiával illusztrált kötet belső borítóján térkép jelzi azokat a városrészeket, utakat és épületeket, amelyeknél a szerzőt az emlékei meg-megállították

Bene Béla visegrádi története Budapesten, a IX. kerületben kezdődik. Baljós idők beálltával, az 1950-es évek elején, Ráday utcai polgári otthonukból menekítette három-négyesztendős fiacskáját az édesanyja Visegrádra, a Metzker-ősök házába.

A nagymama, aki az öreg épületbe belépő gyermeket féltő gonddal fogadta, befogadta (s e naptól fogva minden olyan hatástól óvta, amely, ha a fővárosban maradt volna, egyre nagyobb súllyal nehezedett volna rá), annak a Metzker Károlynak a lánya volt, akit negyed századon át Visegrád jegyzőjeként tiszteltek az emberek. Metzker Mária, Bene Vince gyógyszerész – és kiváló fotográfus! – hitvese az alkonyi félhomályban szívesen mesélt unokájának a dédapa tevékeny életéről. Történeteit híven őrzött családi dokumentumokkal is tanúsíthatta.

Mi mindent hozhatott a gondjaira bízott gyermek tudomására a hatvanegynehány éves nagymama!

Hogy Metzker Károlynak – jegyzőként – az első teendője volt Visegrádot az ország vérkeringését jelentő közlekedési hálózatra rákapcsolni. Hogy – az új nótárius szorgalmazására – a település egy-kettőre elérte: a fővárosból a Duna bal partján messzi tájak felé zakatoló vonatok a Visegráddal szemközti Nagymaroson egy új, Visegrádi átkelés nevű megállónál is megálljanak, és onnan – a vasúti menetrendhez igazodó – révjárat csatlakoztatásával az utasok Visegrádra átjuthassanak.

(Bene Béla könyvéből – sok más érdekes és hasznos információ mellett – az is megtudható, hogy Visegrád és Nagymaros között a legelső „propellerjárat” 1890. május 22-én közlekedett, a legelső átkelési jegyet – ez nem a szerző, hanem a lelkes olvasó közbevetése: 41 évvel és egy nappal a budai vár diadalmas visszavétele után – Görgei Artúr váltotta meg.)

Metzker Károlynak – a gondjaira bízott település korszerű közlekedésének a megszervezése mellett – a visegrádi gyermekvédelem volt a szívügye. Mert másutt nem lehetett, a községházán alapított kisdedóvót. A szegényebb sorsú gyermekek megsegítésére, híres művészek közreműködésével, nyaranta olyan „tarka esteket” rendezett, amelyeknek a bevételéből karácsonykor minden rászorulót fel lehetett ruházni, meg lehetett ajándékozni…

Metzer Károly felebaráti szeretettel és feddhetetlen hivatástudattal aládúcolt közéletiségét vérszerinti utódai és polgártársai is megszívlelték. Aligha tévedek, ha azt feltételezem, annak a küldetéstudatnak is ő lehetett az ihletője, amely az utóbbi negyed században Bene Béla tetteit befolyásolta, irányította.

Például az, hogy a Tamás-hegyi „pincelakókhoz” nagyanyjával naponta vitt, kosárnyi élelem féltett kishazájának fontos emléke lett.

A nagyszülői ház ablakából jól követhető történelmi eseményekkel együtt. Például, hogy 1955-ben szemtanúja lehetett a szovjet csapatok Ausztriából való kivonulásának. (Fölmenői már akkor tudatosították benne, azon az úton, ahol az oroszok masíroznak, egykoron IV. Béla király haladhatott. Később az Anjou uralkodók, majd Mátyás király és fényes udvartartása…

Görgei Artúr a visegrádi jegyzőt – a szerző dédnagyapját – a barátjának tekintette. Erről a tábornok aláírásával hitelesített fotográfia is tanúskodik. A család 1848-49-es érzelmeiről meg az, hogy – miként az a visszaemlékező kis kötetben olvasható – „a csukott veranda falán ott lógott Kossuth ’apánk’ fényképe is”.

A visegrádiak 1848-as emlékműve Bene Béla írása szerint az 1956-os forradalom első, lázas óráiban került az események középpontjába.

A proletárdiktatúra „háttérfénye” – az új Kairosz kiadvány közvetítésével – a kitelepítettek keserves életét utólag is bevilágítja. A helybéliek megpróbáltatásaival együtt.

Hogy fél évezred világraszóló alkotásait, például a Bonfini leírásában is magasztalt királyi palotát „egy évszázad alatt is be lehetett szántani, kapálni, majd el is lehetett felejteni”, külön fejezetben tanúsítja a Féltett kishazák című sorozat negyedik kötete. Bene Béla írásának – szerintem – különösen figyelemreméltó részei azok a Stephanie Adolfra utaló mondatok, amelyekkel a régi várak rekonstruálásával foglalkozó, s azokról gipsz domborműveket készítő, nyugalmazott bécsi százados visegrádi megjelenését idézi föl. Az egyesek által dilettánsnak titulált idegen makettje figyelmeztette ugyanis a visegrádiakat arra, mi mindent lehetne – s kellene! – tenniük a középkori és reneszánsz kori épületek feltárása s restaurálása érdekében.

(Az 1800-as években komoly anyagi erők mozgósításával megkezdett kutatómunka sem vezetett eredményre – olvasni a Kertek alatt az elfelejtett múlt című fejezetben. – Senki sem gondolt arra, hogy a dimbes-dombos kertek alatt alusszák… álmukat az elbontott palotaromok. Aztán a visegrádi jegyző, Metzker Károly többször is bejárta a bécsi századossal azt a területet, ahol feltételezésük szerint a régi, híres épületek maradványai lehettek. És a személyes tapasztalatok, valamint a régi metszetek alapján elkészült a régi Visegrád reliefje, amelyen jól fel lehetett ismerni a Salamon tornyot, Mátyás híres palotájának körvonalait… Az immár sikeresen feltárt és rekonstruált múltat.)

A Visegrádi napszentület című kis kötet szerzője a település helyét kialakító folyóról, a Dunáról sem felejtkezik meg. Elemi erővel romboló erejét külön fejezetben írja le.

A fenségesen nyugtalanító „vizes blokk” után Bene Béla a visegrádi hitéletet ismerteti. Akinek az előző fejezetek olvastán esetleg nem jutott eszébe, a XVIII. század második felében épült, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett római katolikus plébániatemplomról írt mondatok bizonyosan eszébe juttatják: jó volna időnként e szent falak közé betérni. S jó volna Visegrádot is bejárni, esetleg Bene Béla útmutatása szerint, időből és korból is kiesve…

Bene Béla: Visegrádi napszentület –
Dämmerstunden, Féltett kishazák 4. kötet
Kairosz Kiadó, 2017. Ára: 1500 Ft

2018. március 31.

vissza >>