Srác biciklivel

Valahol Európában az apjáért és a kerékpárjáért hajt, veszettül a tizenegy esztendős kisfiú, Cyril, akkor is, ha körülötte mindenki azt állítja, sejteti, a családi kötelékekért, a feltétlen szeretetért nem érdemes hajtani. A bicajért? Talán… Ám a feltűnően értelmes és rámenős gyermek nem hallgat senkire. Addig kerekezik, balhézik, amíg a bringáját is, meg az apját is megleli. A kerékpár a viszonylagos szabadságot hozza vissza az életébe, az apjával való találkozás a holtbiztos magányt… A Nyugat-Európában több jelentős díjjal is jutalmazott, mifelénk azonban érthetetlen fanyalgással fogadott Srác a biciklivel című produkciót április 6-án, pénteken 22.40-től tűzi műsorára a Duna Televízió.

A belga testvérpár, Jean-Pierre és Luc Dardenne 2011-es filmjét már csak a vörös hajú gyermekszínész, Thomas Doret kedvéért is érdemes megtekinteni. A következetes realizmusával rabul ejtő mozgóképes történetre, persze, a jólelkű fodrásznőt alakító Cécile De France, valamint a korlátolt és önző apát megjelenítő Jérémie Renier miatt is érdemes másfél órát szánni. Dermesztően hiteles valóságképéről nem is beszélve…

A két Dardenne, Jean-Pierre és Luc (67 éves az egyik, 64 a másik) eleinte dokumentumfilmekkel jelentkezett. Majd – az 1980-as, 90-es évek fordulóján – olyan játékfilmekkel, amelyeket a dokumentumfilmes stílust és szemléletmódot el nem feledve forgattak.

A Dardenne-fivérek játékfilm-rendezőként is a színtiszta valóság alapján dolgoztak. Dolgoznak ma is. (Az ismeretlen lány című, 2016-os munkájuk is jó példa erre.) Ahogyan dokumentumfilmesként megszokták.

Közvetlen környezetük kiszolgáltatott emberei a hőseik. Zűrös külvárosi lakónegyedek népe. Kis csavargók, munkanélküliek, illegális bevándorlók és az őket kizsákmányoló „bennszülöttek” sorsát követik. Olyan elszánt, vagy fásult lányokat, fiúkat állítanak történeteik középpontjába, akik a hideg és mosolytalan világot egyre nehezebben viselik.

Nem keresik a felelősöket, akiktől esetleg számon lehetne kérni, hová lett a családi élet biztonsága, a sok évszázados értékrend, a másik ember feltétel nélküli elfogadásának az erkölcsi alapelve…

Populáris filmként és művészfilmként is értékelhető munkáikban csak azt mutatják meg, mi történik mostanában a végtelenül barátságtalanná váló hétköznapokban.

Hogy aztán a két Dardenne filmjeiből ((Rátok gondolok, Az ígéret, Rosetta, A fiú, A gyermek…) kiszemelgethető ismeretekkel ki mit tud kezdeni…

A Srác a biciklivel című produkciójukat – szerintem – azért lehet nagyra becsülni, mert a maga „túlcsorduló realizmusával” arról győzi meg a nézőt, hogy a szeretet, a ragaszkodás még a legnyomorúságosabb helyzeteket is meg tudja változtatni.

Talán.

Alkalmasint.

Esetleg.

Cyril, az önfejű, makacs és végzetesen vakmerő tizenéves képtelen elfogadni, hogy apja végérvényesen meg akar tőle szabadulni. A gyermekotthonban, hová szülője, mint egy fölösleges tárgyat vagy ruhadarabot berakta, nincs kibe, vagy mibe kapaszkodnia. Elindul hát, hogy először a kerékpárját, aztán az apját „visszaszerezze”.

Valóságos vesszőfutás az élete. Veszélyes külvárosi utakon rohanva, véletlenül mégis rátalál valakire, aki reménytelennek tűnő sodródását megállíthatja. Samanthát, a fodrásznőt megrendíti a gyermek kétségbeesett igyekezete, hogy családi kötelékre leljen valakinél, valahol. Ideig, óráig tehát ez a gyaníthatóan szintén iszonyúan magányos asszony lesz a fiú „családi köteléke”.

(A film közép-európai kritikusai a történetnek éppen ezt a fordulatát nem tudták, vagy nem akarták elfogadni, ami, persze, nem a két Dardenne produkcióját minősíti, hanem térségünk erkölcsi alapjait, társadalmi viszonyait…)

A magára hagyott gyermek és a magányos felnőtt közeledésének, persze, a környező világ minden percét, árnyalatát, hőforrását és frekvenciáját károsítja, meg is keseríti. Alvilági kábítószerárusok, kispolgárok, szabályos szülők rendellenes fiai csörtetnek körülöttük, taposnak rajtuk és fölöttük…

A 87 perces film nyolcvanhetedik percében úgy teker ki a képből az életveszélyesen bántalmazott főszereplő, a Thomas Doret által nagyszerűen megszemélyesített Cyril, hogy a nézőnek sejtelme sem lehet róla, vajon merre tart, hova ér. Ám azt mégis bizton állíthatja, hogy a végzetesen és tán menthetetlenül pusztuló világban ezt a srácot is szeretettel várja valaki, valahol.

Miként a többi embert, mind.

2018. április 3.

vissza >>