Üzenet a (televíziós) palackban

Anyák napján világszerte ünnepelik az édesanyákat. Mi, magyarok hosszú idő óta május első vasárnapján köszöntjük őket. Köztelevíziónk azonban – műsor-előzetesei alapján úgy tűnik – tengernyi köz(?)szolgálati teendője közepette ez esztendőben megfelejtkezett az édesanyákról. Helyettük magukra hagyott, sebzett lelkű asszonyokat sorakoztat fel május 6-án, vasárnap a Dunán, a Duna Worldön, az M3-on, az M5-ön. A választékból – Báthory Erzsébet, Gasztroangyal, Forsyte-delnők és fennhéjázón bugyuta polgárasszonyok… – szerintem egyedül az Üzenet a palackban című amerikai film Theresája képviseli – úgy, ahogy – az asszonyokat legalább e napon megillető, emelkedett hangulatot. A kisfiával magára hagyott hírlapíró egy tengerparti palackposta „ihletésére” szeretné az életét újraépíteni.

A nagy hármas – a film producereként is jegyzett Kevin Costner, a Forrest Gump című filmből, de a Dunán most futó Kártyavár című sorozatból is jól ismert Robin Wright és a 74 évesen is művészi ereje teljében megjelenő Paul Newman – a hátán is elvinné a rendező, Luis Mandoki forgatókönyve alapján eltervezett történetet. Akár palackposta nélkül is, és mégsem érzelemmentesen

Az olykor-olykor magyar felmenőiről is nyilatkozó Luis Mandoki gyakran, gyakorlottan és mégis elővigyázatosan szokta képbe hozni a sebzett lelkű embereket. Felnőtteket, gyermekeket egyaránt. (Hadserekben szolgáló kisgyermekek igaz történetein alapuló filmje, Az ártatlanság hangjai az új évezred tán legmegrendítőbb és legfontosabb játékfilmje. Az Angyali szemek című rendezése közvetlenül ez után következik.)

1999-es filmjének olyan felnőttek a főszereplői, akik önhibájukon kívül maradtak magukra. Társtalanságukat olyan válaszútnak (vagy védfalnak?) tekintik, ahonnan semerre nem tudnak, talán nem is akarnak elmozdulni. Aztán a Robin Wright által megszemélyesített Theresa, a Chicago Tribune munkatársa – szokásos, szürke és érdektelen tengerparti körútján – talál egy palackot, és benne pár szerelmes levelet. És ez a különös lelet mindent megváltoztat körülötte.

De benne is! Szerkesztőségi segítséggel és a véletlennek köszönhetően Theresa megtalálja a palackposta feladóját. A másik sebzett embert, a Kevin Costner által alakított hajójavítót és konstruktőrt.

És általa a tán soha nem is remélt, de erősen vágyott, igaz szerelem káprázatos lehetőségét.

Az életmentő, szép érzelem realizálása azonban mindkettejük számára merész álomnak mutatkozik. Környezetük, hagyományviláguk, de személyes félelmeik, gyöngeségeik is ezeregy akadályt görgetnek köréjük. Közéjük is. Egyedül egy bölcs és szókimondó vénember, Garret apja bíztatja őket (akit a kívül-belül jól öregedő Paul Newman alakít), nem szabad e nagy lehetőségre nemet mondani!

Azzal, persze, még a sokat látott, hallott öreglegény sem számol, hogy a legígéretesebb történetekbe néhanapján a végzet is belekiabál…

Luis Mandoki palackpostás mozgóképtörténete került minden ásatag romantikát, érzelmi többletsúlyt, cukoroldat-csöpögést, miközben az Üzenet a palackban című játékfilm 131 percét összehozta. Mintha menet közben, folyton, folyvást Karinthy Frigyes hatvankilenc évvel korábban, 1930 szilveszterén írt, Mandoki filmjével azonos című verse járt volna az eszében:

Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik
Szélességi, a Szégyen
Századik Hosszúsági
S a fogat összeszorító Dac
Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken
És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.”

Ha jól meggondolom, Karinthy verse sok mai magyar édesanya köszöntőverse is lehetne…

2018.május 1.

vissza >>