Libabőr

Vietnamtól Nagy-Britanniáig sokfelé nézik majd a nagyvilágban a Duna Televízió élő adását június 8-án, pénteken – magyar idő szerint – 19.30-tól, ez már ma biztosra vehető! Nem is „csak” a Fulwell 73 által megszerzett szabadalmi jogok szavatolják a közszolgálati televíziónk által negyedik alkalommal megrendezett komolyzenei tehetségkutató műsor iránti, nemzetközi érdeklődést. A Virtuózok döntője, de korábbi fordulói is azt tanúsították ország-világ előtt, hogy hazánkban még ma is hatalmas a varázsa a klasszikus zenének! Alap, közép és felső szinten is eredményes a zeneoktatás! És van annyi értéktisztelet és szakmai felelősség televíziós közintézményünk alkalmazottaiban, hogy az ezt igazoló műsorfolyamot évről évre meg is tudják rendezni. Hogy miért éppen Nagy-Britannia és Vietnam említendő fő helyen a Virtuózok iránt megnyilvánuló globális érdeklődési körből? Mert Nagy-Britannia lesz az első komolyzenei és televíziós nagyhatalom, ahol a Virtuózokat „másolni” kezdik. Vietnam meg a saját fiára, Ninh Duc Hoang Longra figyel majd, amint Erkel Ferenc Bánk bán című operájának híres áriájával – Hazám, hazám, te mindenem… – a világhír felé szárnyal.

Balázs-Piri Soma, a Király-Kőnig Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, felkészítő tanára: Sóti Szobonya Emőke. Szeret futni, bűvészkedni, főzni. Beke Márk, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, felkészítő tanára: Kuna Lajos. Szeret túrázni, úszni. Ninh Duc Houng Long, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ösztöndíjasa, felkészítő tanára: Kiss B. Attila. Nemrég Szegeden a Simándy József énekverseny első helyezettje lett. Szeret focizni, fotózni, filmeket készíteni…

A három korcsoport, kicsik, tinik, nagyok győztesei – a tizennégy esztendős szegedi zongorista, Balázs-Piri Soma, a tizenhét éves kecskeméti harsonás, Beke Márk, aki Arban játszhatatlannak vélt Velencei karneváljával érdemelte ki a „technikai fenomén” titulust, valamint a huszonhat éves, öt évvel ezelőtt ösztöndíjasként Budapestre érkező, vietnami tenor, Ninh Duc Houng Long – miközben televíziós jelenlétükkel „közüggyé” tették a komolyzenét, hallgatóságukkal, nézőikkel versenytársaikat sem tudták, de nem is akarták feledtetni.

Amint másoktól is hallom, magamon is tapasztalom, e három fiatal tehetséget elismerve, ki-ki megőrizte az emlékei közt – még inkább a szívében – azokat a virtuózokat (2008-ban született a legfiatalabb, 1991-ben a legidősebb), akiket az idei komolyzenei tehetségkutató műsornak köszönhetően megismerhetett.

Számomra például, két tizenegy esztendős trombitás fiú előadása lett maradandó emlék, Szabó Vencel és Vanyó Karsa játéka. Valamint a Tokody Ilona által felkészített Szabó Réka éneke.

Észokokkal, szakmai indokokkal aligha tudnám megindokolni, miért. Érzelmi érvekkel talán. (Ha léteznek ilyenek és el is fogadhatók egyáltalán…)

Tiszta tekintetük, kedves egyéniségük láttán nőtt meg az érdeklődésem irántuk? A velük kapcsolatos háttér-információk ragadták meg különös erővel a figyelmemet? Hogy Szabó Vencelt, akinek Telemann a kedvenc zeneszerzője, az édesapja készítette fel a televíziós szereplésre?

Hogy Vanyó Karsa a szívemnek oly’ igen kedves Orosházán született?

Vagy, mert nagy merészen elképzeltem, miként tapsol majd Szabó Rékának az Operaház nézőterén az unokám?

A határainkon túlról, Kölnből, Bécsből, Pozsonyból érkező fiúknak, lányoknak ugyancsak szurkoltam…

Mindez, természetesen nem kisebbítette a zsűri által az első helyre állított virtuózok iránti lelkesedésemet. A június elsejei döntő óta sem győzök örvendezni a fölött, hogy Mendelssohn g-moll zongoraversenyének harmadik tételét annak a fiúnak az előadásában hallgathattam, akinek „a játszótársa lett a zongora”. Hogy Kesselyák Gergely zsűrori faggatózásainak köszönhetően Beke Márk előadásának a „fogászati tartozékait” is megismerhettem…

A Virtuózok című komolyzenei televíziós vetélkedőtől kapott személyes élményeket és lélekemelő ismereteket nem feledve, természetesen szólni kell e műsor ezeknél jóval jelentősebb hatásáról is.

Elsőként arról, hogy mit mutat a Virtuózok rólunk, magyarokról országnak, világnak! Méghozzá éppen azokban a hetekben, hónapokban, amikor kontinensünkön közel és távol még a verebek is felsőbb parancsra (bocsánat: nógatásra) elkövetett butaságainkról, erkölcsi és szellemi tévelygéseinkről csiripelnek. Amikor a megválasztott és a hivatalosan kinevezett „szóvivők” a közszolgálati televízió készséges közreműködésével értelmetlen, vagy hiányos mondatokkal traktálják hallgatóságukat… Vagy, nagy gőgösen hallgatnak, mondván, ők, bizony, csak a hozzájuk közel állóknak, a vélük egy „nyelvjárást” beszélőknek nyilatkoznak…

És ezekkel a kellemetlen közéleti megnyilvánulásokkal nagyjából egy időben, heteken keresztül meg-megjelenik a képernyőnkön egy komolyzenei (!) vetélkedő, amelyben – a műsorvezetőktől a versenyzőket kísérő művészekig, zenekarokig, karmesterekig, operatőrökig, zsűritagokig – mindenki és minden a helyén van!

Senki nem lépi túl a saját hatáskörét. Morvai Noémi és Bősze Ádám felkészülten és ügyesen faggatja, csitítja, irányítja a fellépő ifjú, ifjabb és még ifjabb művészjelölteket és az olykor még náluk is izgékonyabb zsűritagokat.

Liszt Ferenc, Chopin, Donizetti, Puccini… körül forog a Virtuózok világa. Meg az őket megszólaltató, értük lelkesedő lányok, fiúk körül. Vitathatatlan értékekről beszélgetnek, iskolákról, akadémiákról, ahol felelősségtudattal megáldott felnőttek tanítják, óvják és bátorítják növendékeiket, hogy képességeiket kibontakoztathassák…

Hogy olyan elégedett emberként élhessék az életüket, akik a környezetüket is boldogítani tudják.

Szüleim történetei, de saját ifjúkori emlékeim alapján is jól tudom, szeretteim a huszadik századot is így tudták ép lélekkel, emberül megélni. Nagyszerű művészeket megidéző és nagyszerű műveket megszólaltató programok segítségével.

Amikor már a Magyar Televízió is működött: karmesterversenyekkel, sokat mondó dalműveink televíziós változataival… Karunk, hátunk libabőrös lett, amikor a Magyar Televízióból felhangzott Simándy József éneke: „Hazám, hazám, te mindenem!/ Tudom, hogy életem neked köszönhetem./ Arany mezők, ezüst folyók,/ Hős vértől ázottak, könnytől áradók…”

Most egy vietnami fiatalember énekelte Bánk áriáját, és a zsűrinek is, a stúdióbéli hallgatóságnak, de a tévénézőnek is libabőrös lett a karja meg a háta, míg Erkel Ferenc leghíresebb, legkedveltebb dalát hallgatta. Ninh Duc Hoang Long persze – bár, amióta Budapesten él, igen jól megtanult magyarul – nemigen értette, az előadását meghatottan elismerő szövegekben mit keresett a libabőr kifejezés.

Hát Bősze Ádám hozott neki kevéske libabőrből készített libatepertőt. Könnyes, derűs demonstráció következett, ahogyan az a Virtuózok alaphangulatához illett. És egytől egyig elszálltak a borús fellegek fölülünk.

Remélhetőleg a június 8-i fináléra sem térnek vissza.

(Ha mégis: a Virtuózok „zárótételét” június 9-én, szombaton és 10-én, vasárnap is megismétli a Duna Televízió. Lehet, hogy az M5 is…)

2018. június 5.

vissza >>