A 457 éves Egyetemi Könyvtár Magyar Örökség díja

Ma, június 23-án, szombaton délelőtt 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) ebben az évben második alkalommal adják át a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat. A kitüntetettek: a Cédrus Táncegyüttes, Herczeg Géza jogtudós, Aknay János festőművész, Ulman István és a Gömöri Kézművesek Társulása, Ágh István író, az óbudai Danubia Zenekar, valamint a több mint négyszáz éves Egyetemi Könyvtár.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóinak és oktatóinak a munkáját segítő tudományos intézmény és nyilvános szakkönyvtár voltaképpen 1561 óta működik

Bibliotheca Universitatis néven 457 évvel ezelőtt Oláh Miklós esztergomi érsek, humanista történetíró olyan könyvtárat alapított, amelyiknek jelenlegi törzsgyűjteménye – 200 kódexe, 300 középkori oklevele, 1200 ősnyomtatványa, 77 000 16-18. századi könyve… – a nemzeti kulturális örökség része.

Az Egyetemi Könyvtár a vallástörténet, vallástudomány, filozófia, a közép- és újkori történelem szakkönyvtára.

Mátyás királyunk 1493 és 1568 között élt unokaöccse (aki II. Ulászló udvarában nevelkedett, a mohácsi csatában életét vesztő Lajos királynak, majd özvegyének, Habsburg Máriának a magántitkára volt, Rotterdami Erasmusnak pedig a levelezőpartnere, ezenkívül magyar történelemről, földrajzról, gazdaságról latin nyelven írt művek Európa-szerte becsült szerzője) pontosan tudta, hogy „a haza zord végveszedelme” idején az oktatás fejlesztése mindennél fontosabb. Oláh Miklós a nagyszombati Jezsuita Akadémiát is e felismerés birtokában alapította meg 1554-ben, és az intézmény bibliotékáját, az első magyar egyetemi könyvtárat is.

Az arra érdemes, tehát tehetséges és tanulni vágyó ifjakat pedig bőkezűen támogatta. Hogy például Zsámboki Jánosból, Istvánffy Miklósból jelentős tudós lett (Zsámbokiból történetíró, filológus, orvos, térképész, Istvánffyból a „magyar Livius”), abban a maga módján a román apja után Oláhnak nevezett magyar nagyúrnak is komoly szerepe volt.

Az európai horizontú Oláh Miklós a Mohács előtti magyar értékek emlékének a megőrzését is feladatának tekintette. Írásainak nagy része voltaképpen utólagos helyszíni tudósítás az igazi Budáról, a fenséges Visegrádról, az utókor legalábbis ekként értékeli őket.

Mindezen vállalásai mellett Oláh Miklós olyan kormányzati formák megteremtésén is munkálkodott, amelyek a magyar erőforrások lehető legkedvezőbb kihasználását segítették (volna?) az országot vészesen fenyegető idegen hatalmak feltartóztatása érdekében…

Okkal, joggal kérdhetik a locsei.net olvasói: azon a napon, amikor az Egyetemi Könyvtár „hivatalosan” is, azaz a polgárok szavazatai alapján a Magyar Örökség része lett, miért az alapító érdemeit sorolom. Miként e felvetés, a válasz is egyszerű: mert Oláh Miklós egyénisége minden időben hatott e gyűjteményre.

Szellemisége valamiképpen ma is jelen van az intézmény életében. Aminthogy jelen volt a 19. században, amikor például Arany János lektorálta a nevét Zsögöd Benőre magyarosító Grosschmid professzor munkáinak „köteles részét”… (Tetszik tudni, Grosschmid Béni volt az a jogtanár, aki visegrádi azilumában fogadta az alapvizsgázókat és a szigorlatozókat. Bőséges villásreggelivel is megvendégelte a diákjait, a hajóállomásra is kikísérte őket… Az eredményhirdetés azonban csak akkor következett, amikor a vizsgázók a fedélzeten mind elhelyezkedtek. Volt, amikor ez volt a summázat: „Az urak mind megbuktak.”)

Volt, amikor magával a kultuszminiszterrel, Trefort Ágostonnal levelezett a könyvtár vezetője az olvasótermi óráról, amelynek a hangos ketyegése zavarta az olvasókat. És az egyik legeredetibb pesti órásmester, Králik Sámuel (műhelye a Kígyó utca 8. szám alatti házban működött, arcképét Barabás Miklós festette meg) egy csendesen tiktakoló időjelzőt készített…

(Az Egyetemi Könyvtár érdekességeiről Kazimír Edit internetes közlései tudósítják az olvasót.)

2018. június 23.

vissza >>