Széchenyi István levelét megírta…

Százhatvan évvel ezelőtt Széchenyi István, a döblingi elmegyógyintézet lakója levelet írt a harminchárom évvel korábban – egy évi jövedelmének felajánlásával – általa alapított Magyar Tudós Társaság igazgatótanácsának, miután Eötvös József és Dessewffy Emil leveléből arról értesült, hogy a kormányzat új alapszabályt erőltet „ezen utolsó, igazán magyar intézetre”. A „magyar romok” közt az író, politikus Eötvös József és Dessewffy, az Akadémia elnöke – amikor Ferenc József előtt kellett megjelenniük – személyesen is meggyőződhetett róla, hogy a parancsként kilátásba helyezett új alapszabály elfogadása után mi vár a „sarkábul” kiforgatott tudós társaságra: „oly döfés, mely könnyen halálra vezet.”

Ha más nem, hát Engel József 1880-ban készült Széchenyi-szobra a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt megírhatná, milyen nyugtalanságot kelt a 2018-as akadémiai alapszabály-módosítás

1858. november 6-án „Kimagyarázhatatlan lelki kínoktul gyötörve, egészen elvérzett szívvel” két fogalmazványt is készített Széchenyi István az MTA igazgatótanácsának. Vaskosabb kitételeit a gróf – két közvetlen munkatársának, Tasner Antalnak és Török Jánosnak a javaslatára – tompította. A legnagyobb magyar kortársai e finomított változatot ismerték. A 2014-ben „Ezt köztünk! Isten áldja! – Széchenyi István válogatott levelei címen megjelent, nagyszerű kiadványnak köszönhetően a 21. századi olvasók is ezt ismerhetik.

Megrendítően erélyes szöveg ez is. Még a tiszteletköreit is szellemes gúny és könyörtelen valóságismeret kötözi össze. Érvelése is kifogástalan, őszinte s egyenes: a megváltoztatott alapszabályokkal a legkevésbé sem tud megbarátkozni, írja, aki az Akadémiát világra segítette.

Ha nincs menekülés s azokat parancsként csakugyan el kell fogadni – vérző szívvel, de lecsépelhetetlen kedéllyel – minden legkisebb megjegyzés nélkül – elfogadom…

Egyszersmind azonban ünnepélyes óvást emelek… ha ezen szomorú eset bizodalom és minden jó remény dacára tán mégis bekövetkeznék, – én, valamint örököseim az alapítólevél értelmében járulékunkat a megmérgezett magyar Akadémiátul elvonván, valami más hazai célra fordítandjuk, mely célt azonban saját magunk tűzendjük ki, e foglalatosságtul mindenki mást határozottan felmentvén…”

E kilátásba helyezett lehetőség az akadémiai alapító levél ötödik pontjára „támaszkodik”, amely az alapító rendelkezése szerint félreérthetetlenül kimondja, hogy a „nemzeti intézet” megszűnése esetén Széchenyi István, vagy az utódai a kamatokkal növelt alaptőkét visszaveszik, és más, hasznosnak ítélt hazai intézményre fordítják.

A döblingi levélíró küldeményét Török János kézbesítette az Akadémia igazgatótanácsának. Miután Széchenyi István sorait kisebb körben megtárgyalták, az a döntés született, hogy az alapítónak a tudós társaság változatlan függetlenségéért perelő mondatait nem olvassák fel nyilvános ülésükön. Az „akadémiai levél” néven elhíresült írást azonban – a magyar nyelvű kéziratos másolatoknak és a nyomtatványként terjesztett, német változatoknak köszönhetően – mégis egyre többen ismerték és idézték.

Pár héttel később, decemberben a gróf kisebbik fia, Béla kicsempészte Londonba a Blicket, amelynek nyomtatott változata 1859 márciusában – ország-világ csúfondárosan hiteles tájékoztatására – meg is jelent.

Lehet, hogy e különös kiadvány példányai a kiegyezéshez vezető utat kezdték el kövezni? Miként az „akadémiai levél” másolatai is, országszerte?

Európa-szerte?

2018. július 11.

vissza >>