És Franciska velünk maradt…

A Franciska vasárnapjai című, Simó Sándor által 1997-ben rendezett játékfilm – amely július 20-án 21.15-től, 21-én 02.05-től tekinthető meg az M5 műsorán – a maga csendes realizmusával olyan világról mesél, amely méltatlan helyzetekbe sodorja, meg is rontja az embereket. Ez a 77 perces produkció nem ítélkezik, nem fenyegetőzik, nem is követelőzik, csak sztorizik. Arról a rettenetes történelmi-társadalmi megrázkódtatásról „anekdotázik”, amelynek a következményeitől évtizedek múltán is szenved az a közösség, amelynek e félelmetes „kísérletet” el kellett viselnie. És, mert szelíden, szeretni s szánni való hősökkel érvel az igazság mellett, hogy tudniillik az a társadalom, amely a polgáraiból felszínre hozható hátrányos tulajdonságokra épít, gyors változtatásra vár, el kell hinnünk neki, világunkat sürgősen meg kell újítani! Miért? Hogy senki emberfia ne kényszeríttessék benne semmi rosszra.

A Kerekes Éva által megszemélyesített Franciska eredetijét Piroskának hívták. A kistarcsai női internáló táborban szolgálatát lelkesen teljesítő, sőt olykor túlteljesítő asszonyt Almási Tamás 77 perces dokumentumfilmje, az Ítéletlenül mutatta be 1991-ben országnak, világnak

Franciska (ahogyan a bájos Kerekes Éva is megmutatja) a föntről belésulykolt közhelyek kiszolgáltatottja. (Amint az Almási Tamás nagyszerű dokumentumfilmjéből megismert Piroska is az lehetett.) A „régi rend” sem igen segítette, hogy megpróbáljon önállóan gondolkodni, az új pedig, ezt a luxust meg sem engedte volna szegénynek.

A jó lélek (aki „alapfokon” szánalmat érez az olyan gyógyíthatatlan betegek iránt, mint amilyen szívszerelmének, az Ujlaky Dénes által megjelenített Lajosnak a koncentrációs táborból félholtan megérkező hitvese) sosem kérdez, nem okoskodik. Megállapításait az újsághasábokról, rádióból, nagyhangú hirdetményekből, feletteseinek utasításaiból csipegeti össze. S mert végre Valakinek érzi magát, folyton folyvást a készen kapott politikai és erkölcsi sablonokat ismételgeti. A felügyeletére bízott, bírósági ítélet nélkül fogva tartott asszonyokról is azt gondolja, amit „föntről” elvárnak tőle. Ha korábban közeli ismerőse, jótevője volt az illető, akkor is.

Vannak, akik azért idegenkednek Simó Sándor filmjétől, mert azt feltételezik róla, a proletárdiktatúra rettegett alakulatának, az ÁVH-nak az embereit védelmezi, „az ávós is ember valahol” tantételt népszerűsíti. Valójában azonban az a 77 perc, amellyel az M5 jóvoltából július 20-án, pénteken és 21-én, szombaton megismerkedhetünk, azt a gyűlöletes helyzetet mutatja be, amely – olykor lírai felhangok kíséretében – szinte észrevétlenül mérgez meg mindent maga körül.

Simó, persze, aki nem csak a rendezője, de – Kőszegi Edit közreműködésével – az írója is Franciska történetének, azt is megmutatja, nem „csak” jóhiszemű lebutítottak élnek a lakóit végzetesen megfertőző világban, de józan ítéletű polgárok is. Egyenes derékkal, az önfeladás kísértése nélkül. Számunkra, a 2018-as esztendő egyre rövidlátóbb polgárai számára az ő létfilozófiájuk is ismerős.

El kell menni innen, bármi áron!” – sóhajtja Lajos, Franciska vasárnapi kedvese, az ékszerész és kerékpárjavító, aki egy korábbi diktatúrában azt is sikeresen próbálta ki, hogy a halálvonatokról hogyan lehet meglépni…

Csak arról nem tanakodik senki sem, talán soha nem is töprenkedett, mi történik mifelénk, ha a józan ítéletűek, a tehetségesek és tisztességesek mind elmennek, és csak az önálló gondolkodásra képtelen, (talán jóhiszemű) parancsteljesítők maradnak velünk. Franciska hasonmásai… Hatalmas seregben…

2018. július 17.

vissza >>